Egy európai háború történetei

 

Dragoljub Fréno

 Az esőben, másik kezében a ládával kellett hazahúznia a dögöt. A lépcsőházban többször beleakadt a korlátba. Alig fért be az ajtón. Összevérezte a gépiperzsát, amit a teniszütőkért kapott. Lepakolt, a ládát levitte a pincébe és elásta. Aztán hívta a családot és hozzáláttak. Reggelre végeztek a nyúzással. Elállt az eső. Feljött a nap. A húst berakták a mélyhűtőbe, a beleket kiakasztották az erkélyre száradni. A csontokat belerakták egy zsákba, amit a gyerek, sötétedés után levitt Pönczékhez. Az irhát Fréno egy harmincnyolcas Berettára cserélte, mert mondták, hogy a Zribo kint van és keresi. Hetekig nem lehetett lámpát gyújtani. Frénó lement a pincébe és elzárta a fővezetéken a gázcsapot. Mondta a lakóknak, hogy esetleg Zribo belő az ablakon és eltalálja a bojlert, és akkor robbannak. Mondták, hogy rendben és Benedikt Aurél, a női szabó a másodikról adott neki sligovicát és pár kézigránátot. A kaput eltorlaszolták, a redőnyöket leeresztették, a lépcsőkorlátba áramot vezettek, aztán vártak. Zribo háromszor próbálkozott. Először a kaput robbantotta be, de Dragoljubné szétlőtte a terepjárót aknagránáttal, amikor be akart hajtani a lépcsőházba. Zribo megsebesült, de még aznap éjjel visszajött a különítményesekkel. A falon másztak fel, de nem tudtak bemászni az ablakokon, akkora tűzerő fogadta őket. Néhány nap múlva a tetőn keresztül próbálkoztak, de a padlástérben valamennyit sikerült leteríteni. Zribo még élt, amikor Dr. Klapic kivette a veséit és belerakta a hűtőládába.

 
DUSKO PAKSIC

"Leadta az árút Banja Lukában, vásárolt két hordó sligovicát, fél kiló hasist, aztán felköltözött kunyhójába a Fruska Gorán és nem jött le áprilisig."

Dusko Paksic aknaszedésből élt. Járta a hegyeket zsákjával, ásójával, szamarával és az aknakeresővel, amit nagybátyja küldött neki Detroitból. Az összegyűjtött aknákat szétszerelte, a gyutacsokat eladta, a trotil egy részét megtartotta magának, mert tudta, hogy a szép szóból sok ember nem ért. Ha szerencséje volt és felfedezett egy érintetlen aknamezőt, néhány nap alatt megkeresett annyit, hogy ki tudta húzni belőle a telet hegyi kunyhójában.  Október végén már túl nagy volt a sár az aknaszedéshez. Leadta az árút Banja Lukában, vásárolt két hordó sligovicát, lőszert, dohányt, elemeket, gyufát, petróleumot, szilvalekvárt, sót, mézet, fél kiló hasist, aztán felköltözött kunyhójába a Fruska Gorán és nem jött le áprilisig. Amikor beállt a tél a medvéket lőtte az ablakából, vérüket itta, zsírjukkal főzött, kente a haját és a csizmáját, irhájukat kicserzette, fogaikból nyakláncot készített, csontjaikból népművészeti tárgyakat faragott, pipákat, furulyákat, amelyeket tavasszal összecsomagolt és elküldött nagybátyjának Detroitba. Január végén mindig megenyhült az idő néhány napra, annyira, hogy le tudott ereszkedni a medvehússal Ilicáig, a legközelebbi faluig, ahol a húsért cserében ivott a kocsmában. Néha valamelyik részeg falusi megpróbálta megkéselni, de Dusko Paksic még részegen is erősebb volt bármelyiküknél. Egyszer sokan támadtak rá és véresre verték. Tavasszal visszajött a trotillal egy éjszaka és időzítővel egyszerre robbantotta fel támadói kapuit. Azóta tisztelik Ilicában.

DJ Milorád Globko és a tükörgömb

Depeche Mode és Cure rajongók jártak ide, akik még a frontra is fekete csipkékbe öltözötten mentek ki, s ha eltalálták őket, csak sóhajtottak lágyan: "Meghalok. De jó..."

 Ült DJ Milorád Globko a barlangjában, magasan, fent a hegyekben, Boszanszki Moszt felett. Rakiját ivott, túrót evett és magában beszélt. Napok óta látomás kínozta, nappal zavarta munkájában, éjszaka nem hagyta aludni. A Gavrilo Princip disco-t látta, bármerre is fordult. Ott volt rezidens a háború előtt, s még az ostrom alatt is előfordult, hogy egy-egy hétvégére lejött a hegyről, ahonnan társaival a várost lőtte, átkúszott bakelitjeivel az aknazáron és vállalta a műszakot a Gavrilo-ban. Depeche Mode és Cure rajongók jártak ide, akik még a frontra is fekete csipkékbe öltözötten mentek ki, s ha eltalálták őket, csak sóhajtottak lágyan: "Meghalok. De jó..." Pultján mindig tartott egy töltött Mausert, de egyszer sem kellett használnia. Rajongótábora nem látta ellenségnek, még akkor sem, ha a sniper puskák látcsövén át tisztán látták, ahogy hétközben, fenn, a hegyen az ágyú körül szorgoskodik. A pisztolyt apjától örökölte, aki Makk Ász néven partizán volt a második világháborúban és a háborút követően tíz évet töltött sikkasztásért Tito börtönében. A reprezentációs keretből lopott, a fegyvergyárban, ahol bizalmiként dolgozott. Megváltozott emberként jött ki a börtönből. Soha többé nem vállalt munkát, csak feküdt az ágyán, rakiját ivott, túrót evett, a pisztolyával játszott és zenét hallgatott, régi lemezeit, amelyeket a németektől zsákmányolt a háború végén, Dalmáciában. DJ Milorád Globko tőle tanulta meg a zene és a fegyverek szeretetét. Évenként egyszer-kétszer, amikor az apja nem volt fáradt, felmentek a hegyekbe farkasra, medvére vadászni. Egy alkalommal megmutatta neki a barlangot, ahol a háború végén elrejtette partizáncsoportja fegyvereit. A ládák még mindig ott voltak, a kövek alatt. Bennük a vastagon bezsírozott, gondosan becsomagolt fegyverek. Ezekkel a régi német fegyverekkel és dobtáras PPS orosz géppisztolyokkal indult DJ Milorád Globko különítménye harcba a török elleni háború idején. Akkor adta neki apja a Mausert és a Sarah Leander bakelitet, amit a DJ az ostrom idején játszott néha a Gavrilo-ban, a műszak végén, amikor indulni kellett vissza a frontra és búcsúzott a társaság.

 Aztán eljött az átkozott éjszaka, amikor bejöttek az arabok a disco-ba és elkezdték molesztálni a lányokat. Tömegverekedés tört ki, s hogy megállítsa, DJ Milorád Globko a forgó tükörgömbbe lőtt. Az arabok géppisztolysorozatokkal válaszoltak, s előkerültek a gránátok. A disco kiégett. Odavesztek a bakelitek is. A DJ a hátsó ajtón át, folyamatosan tüzelve menekült ki és át az aknazáron. A háború a bombázás után befejeződött, de DJ Milorád Globko nem mert lejönni a hegyekből. Tudta, hogy sokan látták, ahogy belelőtt a forgó tükörgömbbe és ezt nem fogják megbocsátani neki. Beköltözött a barlangba, ahol apja partizáncsoportja rejtőzött annakidején. Elhatározta, hogy megírja a Gavrilo Princip disco igaz történetét. Aztán rátört a vízió és nem tud tőle megszabadulni. A szétrobbanó tükörgömböt látja, újra és újra, mindig más szemszögből. A harmadik napon kezdett el beszélni hozzá a tükörgömb, Sister Midnight hangján, akit széttépett egy gránát, amikor elszabadult a disco-ban a pokol. "Látlak téged, DJ Milorád Globko", énekli a tükörgömb, s akárhogy válaszol neki a DJ, a tükörgömb csak nevet és robban. Látja saját képmását a sokezer, szétrepülő tükördarabban visszatükröződni.

 A tükrök nem hazudnak. Szörnyen néz ki. Ezzel a külsővel már nem számíthatna rajongókra, akármilyen rafinált mixeket is játszik. Látja a disco falain lecsorgó vért és a késével közeledő arab őrült tekintetét. Látja a letépett testrészeket a táncparketten szanaszét heverni. Azok is beszélnek hozzá, átkozzák, felelősségre vonják és azokat sem érdeklik a szavak, amikkel védekezni próbál, az ígéret, hogy a disco történetéről szóló könyvében majd mindent elmond, ha majd lejön a hegyről és bemegy Szarajevóba. DJ Milorád Globko ül a barlangjában, a rongyokból vetett ágyon, rakiját iszik, túrót eszik és játszik apja Mauserjével. Tudja, hogy ez itt a vég. Megőrült. A szétrobbanó tükörgömb víziójától már nem fog megszabadulni. Az mindig ott fog forogni, énekelni és robbanni, pokolian élethűen, fáradt, öreg szemei előtt. DJ Milorád Globko a szájába veszi a pisztolycsövet, és véget vet nyomorúságának. A lövés végigvisszhangzik a barlang folyosóin. Aztán csend lesz, csak az elakadt tű serceg a lemezjátszón, amíg le nem merül az aksi.

 
Jordanka Kristic batikjai

"Az én batikjaim az első, lopott vérrel, illetve az ellenség vérével festett műalkotások, úgyhogy amikor megkaptam a Biennále nagydíját, nem igazán ért meglepetés."

Jordanka Kristic, a legutóbbi párizsi Biennálén nagy feltűnést keltett, A Balkán Igazsága című, emberi vérrel festett batiksorozat alkotója nyilatkozik művészetéről munkatársunknak:

Jordanka Kristic: Na ne tedd nekem a Marco Pólót, ugrójancsikám. Érted, kanadai dollárról volt szó, következésképpen ne eurózzál te nekem, mert rádküldöm a Mladicot. Érted, én komolyan veszem magam, és ha én komolyan veszem magam, és profi vagyok, érted, akkor te is vedd komolyan magad és legyél profi, vagy elhúzol, érted, a vérbe és majd akkor jössz vissza, ha meglesz a kanadai dollár. Én addig neked ezekről itt (a batikokra mutat) nem beszélek, érted, mi van. Ha nem érted, akkor küldj egy SMS-t az agyadnak, attól majd megérted. Most pedig mész, eltűnsz, kiszállsz az életemből, mielőtt felmegy a bólogatómban a pára. Mit zsongasz itt nekem? Hogy mégis megvan a kanadai dollár? Nekem te itt ne próbálkozzál, vezérem, mert még egy ilyen próbálkozás és festék leszel, érted. Most pedig nyisd ki a zacskót és számold le a lényeget egyenként nekem. Na jól van, bogárka. Kérdezz.

Riporter: Mi egy on-line, multikultúrális, transzeurópai életforma magazin vagyunk. Olvasóink extrém szellemi sportokat kedvelő, laza fiatalok, akiket bizonyára érdekelni fog az ön batiksorozatának története, hiszen, mint a Biennále katalógusából megtudhattuk...

Jordanka Kristic: A katalógusból kihagyták a lényeget, azt, hogy kinek a vérével batikoltam ezeket a képeket. Mert azt nem merték leírni, hogy a Vöröskereszttől loptam a vért, a frontra küldött segély-szállítmányokból, amikor raktárosként dolgoztam nekik a háború alatt. Zacskókban loptam a vért a jégről, vittem haza és festettem vele. Először Madonnákat, törökverő Krisztusokat, aztán jeleneteket a Testamentumokból, a mártírok megkínzatásait, az Utolsó Ítéletet. Amikor végre kimehettem a frontra, csatlakoztam a Tigrisekhez. Öltük a törököt, apraját, nagyját. Ott is batikoltam. Lepedőket, párnahuzatokat mártottam a vérükbe. Sok vér volt, mert a fiúk elvágták mindnek a torkát. Vagy gránátot dobtak be éjjel az ablakukon. A fronton inkább absztrakt kompozíciókat festettem, nem lehetett ott a részletekkel törődni. Használtam kormot, zsírt, faggyút, olajat, még trágyát, szart, sarat is, de az később lepörgött. Végül jött a bombázás, leszerelés. Elástuk a fegyvereket fent a hegyekben, aztán lejöttünk, mint a turisták. Akkor visszamentem az Akadémiára és befejeztem a textilfestő szakot. Pályázatokat nyertem vérbatikjaimmal, London után New Yorkban is kiállították őket. Legutóbba Sidney-i Biennálén nyertem fődíjat a Kevert Vér (Bosznia-Hercegovina, 1992) című munkával, amelyet bosnyák, horvát és szerb vérrel festettem lenvászonra, Banja Luka környékén. A szerb vér rajta az én vérem, a szeretőm harapta sebből. Vadul szerettük egymást, ahogy odalent a völgyben égett Bugyejovac. Tudom, hogy sok kortárs művész fest vérrel, de ők kizárólag a saját vérüket használják. Az én batikjaim az első, nemcsak saját, hanem lopott vérrel, illetve az ellenség vérével is festett műalkotások, úgyhogy amikor megkaptam a Párizsi Biennále nagydíját, nem igazán ért meglepetés.

 
Momcsillo Bazil

 Fillér egyszer adott neki egy csaptelepet és hengerfejet is ígért, a kocsijába. Ezért, amikor látta, ahogy Fillér végez Vakondékkal - Vakondot elevenen megnyúzta, Vakondné torkát elvágta, a Vakond gyerekeket, Vanessát és Vendelt a falhoz vágta, aztán rájuk gyújtotta a mosókonyhát, - nem szólt senkinek. A hengerfejet ugyan nem kapta meg, viszont Fillér hagyta, hogy kövesse a városban és felszedje csikkjeit. Büszke volt magára, arra, hogy bölcsen úgy tett, mintha nem látott volna semmit. Vakondékon már úgysem lehet segíteni. Nemcsak a tanúskodással járó macerát spórolta meg, hanem a parát is, amely Fillér biztosan bekövetkező bosszúját megelőzné. A félelemben, menekülésben, rettegésben töltött napok, hónapok, esetleg évek várnának rá, ha Fillér ellen vallott volna. Mindenki tudja, hogy Fillér mészárolta le Vakondékat és azt is, egyetlen tanúja volt az esetnek, ő, Momcsillo Bazil, aki nem vallott. Ezért őt és Fillért összetartozónak gondolják, s ami eddig soha nem történt meg, ajándékokat adtak, üzleti ajánlatokat tettek neki.

 Egyre többen fordultak hozzá tanácsért lelki ügyekben, mert úgy gondolták, hogy akinek a lelkiismerete elbír egy akkora bűnt, mint hallgatásával követett el Momcsillo Bazil, az biztosan tud valamit, attól lelkierőt lehet kapni, az dönthetne helyettük. A családirtás után néhány hónappal elérte az anyagi függetlenséget, egy évvel később már saját egyházának első templomát szentelte fel, természetvédelmi övezetben. Egy napon megszólalt a mobilja. Fillér volt a vonalban. Üzleti találkozóra hívta másnap délutánra. Fillér eddig még sohasem beszélt hozzá. Ez volt Momcsillo Bazil életének legboldogabb napja.

 
 Nebojsza Bojszovic

"Amikor magához tért, csak feküdt az ágyon napokig, nem szólt egy szót sem, nézte a tévét és hallgatott, amíg lakótársa meg nem szánta és dobott neki egy darabot."

 "Kedvességed réme agyamba száll", ismételte magában, újra és újra a nagy törökverő költő verssorát Nebojsza Bojszovic, ahogy kúszott a benzineskannával a sötétben Ibrahim Taksic háza felé. "Kedvességed réme agyamba száll / Válasszon el minket élet, vagy halál / Mondja meg a tűz, melyikünk igaz / Bús idők romjait felveré a gaz". Lelki szemeivel tisztán látta a düsseldorfi lakást, amit 1988 telén Ibrahim Taksic-al megosztott. Látta a saját szobáját, a falnál a műanyag szemeteszsákokba csomagolt szállítmányt. Látta az ágyát, Mojnica véres pongyolájával, amit sietségében otthagyott, és az ágyon a bőröndöt, amelyből - a Mojnica távozását megelőző zűrzavart kihasználva, - Ibrahim Taksic kilopott két karton Marlboro-t és fél kiló szőke, afgán hasist. Az egyik karton cigarettát később visszaadta, azzal, hogy a részeg Mojnica tukmálta rá, de mindvégig tagadta, hogy bármi köze lenne a hasis eltűnéséhez. Esküdözött a Koránra, a Bibliára, anyja életére, ő nem nyúlt a hasishoz. Még akkor is tagadott, amikor Busko Babic és Nebojsza Bojszovic levitték Marjan Meskovic autószerelő műhelyének pincéjébe és eltörték a karját. Végül elengedték, a holmiját kidobták az utcára.

 Nebojsza Bojszovic tudta, hogy Ibrahim Taksic lopta el a hasist. Más nem lehetett. Mojnica nem szívott hasist. Kipróbálta párszor, de nem hatott rá, csak köhögött tőle. Ibrahim Taksic viszont nem tudott hasis nélkül élni. Ezért kellett Düsseldorfba költöznie Zadarból. Megdézsmálta a szállítmányokat és a nigériaiak már a nyomában voltak. Egész nap szívta a hasist, reggel azzal kezdte a napot. Ha nem jutott hozzá, dührohamokat kapott, összetörte a bútorokat, kidobálta az ágyneműt az ablakon. Ilyenkor Nebojsza Bojszovic leütötte.

 Amikor magához tért, csak feküdt az ágyon napokig, nem szólt egy szót sem, nézte a tévét és hallgatott, amíg lakótársa meg nem szánta és dobott neki egy darabot. Ilyenkor Ibrahim Taksic-ba azonnal visszatért az élet, körültáncolta és megölelte Nebojsza Bojszovicot és Mojnicát, elszívott pár chillumot, aztán nekilátott takarítani, mosni, mosogatni, és amíg el nem fogyott a hasis, rendben volt, hasznát tudták venni. Csak ő lehetett a tolvaj, gondolta Nebojsza Bojszovic és abbahagyta a kúszást. Pihen egyet. A kanna nehéz volt, tíz kilométeren át, a menedékháztól cipelte. "Előlem nem menekülsz, Ibrahim Taksic", gondolta magában, "Hiába költöztél Svájcba, török testvér. Itt is megtaláltalak. És most kiegyenlítjük a számlát."

 Nebojsza Bojszovic a magas fűben feküdt és a Holdat nézte, ahogy előbukkant a hegyek sziluettje mögül. Tiszta, felhőtlen, szélcsendes éjszaka volt. Ide nem szűrődtek fel a völgy fényei. Ragyogott odafenn a Tejút, szikráztak a csillagok. Nebojsza Bojszovic kivette zsebéből a nylonzacskóba csomagolt túrót, hagymát és kenyeret. Megvacsorázott, meghúzta a rakijás üveget, oldalára fordulva vizelt, aztán elcsomagolta a maradék élelmiszert, az üveget visszacsúsztatta a csizmája szárába. Már nem volt messze a háztól. A benzineskannát óvatosan húzva a fűben, újra kúszni kezdett. Ismerte Ibrahim Taksic szokásait. Tudta, hogy ilyenkor már telezabálta magát baklávával és a hasistól kábultan hever az ágyán, már az sem érdekli, hogy csatornát váltson a tévén. Nem fogja megérezni a füstszagot, csak amikor már késő.

Nenad Karasovic

"Kivitték a traktorhoz a tévét és a mikrohullámú sütőt, Szalonnás Szabolcs bőrkabátját és a varrógépet, aztán lelőtték a kutyát és a disznókat."

 Ült Nenad Karasovic a híd korlátján, pontosabban azon a görbe fémdarabon, ami a híd korlátjából a bombázások után megmaradt, és nézte a mélységben örvénylő folyót. A folyó visszanézett rá és Nenad Karasovic nem tudta elfordítani a tekintetét. Az örvény Szalonnás Szabolcs arcát vette fel, akit Nenad Karasovic erről a hídról, összekötözve, a nyakára drótozott vastengellyel a vízbe dobott. Aztán visszament Szalonnás Szabolcs házához, ahol Mirko és Gyorgye addigra végeztek Szalonnásnével, a lányával és Szalonnás Szabolcs apósával. A megmaradt Szalonnás családot lezavarták a pincébe, és utánuk dobtak két kézigránátot. Kivitték a traktorhoz a tévét és a mikrohullámú sütőt, Szalonnás Szabolcs bőrkabátját és a varrógépet, aztán lelőtték a kutyát és a disznókat. A disznókat kibelezték, feldobták őket a traktorra és felgyújtották a házat.

 Most, ha a folyóba néz, mindig Szalonnás Szabolcs arcát látja, ahogy a víz alól figyeli őt. Valamikor jó barátok voltak, egy iskolába jártak, egy csapatban futballoztak, ugyanoda jártak verekedni. Együtt mentek ki Németországba is, Düsseldorfban dolgoztak egy építkezésen. Amikor a speedszállítmány miatt kitiltották őket Németországból, mind a ketten hazajöttek. Akkor kezdődött el a háború. Nenad Karasovic csatlakozott Arkan kapitány tigriseihez és egy teljes éven át irtotta a törököt Boszniában. Aztán átkerült Krajinába. Karlovacnál megsebesült. Repeszt kapott a tüdejébe és attól kezdve sípolva lélegzett. Hazaküldték. Mondták, hogy tartsa meg a fegyverét, mert szükség lesz rá. Tavasszal jött a parancs, hogy helyet kell csinálni a krajinaiaknak, el kell kergetni a szalonnásokat, ahogy a magyarokat azon a vidéken hívták. Éjszakánként indultak el. A férfiakat levitték a hídhoz. Égtek a sötétben a házak.

 Ült Nenad Karasovic a híd korlátján, pontosabban azon a görbe fémdarabon, ami a híd korlátjából a bombázások után megmaradt, és nézte a mélységben örvénylő folyót. Elfogyott a sligovica. Az üveget bedobta a vízbe. Aztán a nyakára drótozta a kerékabroncsot, kezeit a derékszíjához bilincselte és beugrott a vízbe.

 
Predrag Bojko

"Emlékszel a kucsmára, testvér?", mondta Predrag Bojko az árokban hörgő Fikret Hadzsinak és figyelte, ahogy száll ki belőle az élet."

 Még a télen történt, hogy Predrag Bojko elhatározta, el fogja vágni szomszédja, Fikret Hadzsi torkát. Együtt tántorogtak haza a hóviharban Birjanka Bindic kocsmájából és együtt estek a hídról a Beretva folyóba. Fikret Hadzsi segített ugyan Predrag Bojkonak felkapaszkodni a töltésoldalon, de nem volt hajlandó Predrag báránybőr kucsmájáért visszamászni a jeges vízbe, noha ő volt a józanabb és tartozott is szívességgel Predragnak, mert Predrag segített neki agyonverni Szveto Szvetozár kutyáját, Krpkát, amikor az levizelte Fikret Hadzsi kapufélfáját. Predrag Bojko részeg volt ugyan, de annyira nem, hogy ne jegyezte volna meg: Fikret Hadzsi nem ment vissza a kucsmáért, így azt elsodorta a folyó és meg sem állt vele Mostarig, ahol biztosan kihalászták a horvátok, és most valamelyik viseli.

 Megérkezett a tavasz, aztán a nyár is. Predrag Bojko délutánonként a háza előtt, az árokparton ült és kését élesítette a kilométerkövön. Fikret Hadzsi este hét körül, olajjal és benzinnel átitatott ruhában érkezett haza a gépállomásról. Dobro, mondta szomszédjának és bement a házba. Elzárta a tévét és keletnek fordulva leborult a szőnyegen, elmondta az esti imát, aztán megverte Fatima Hadzsit, a feleségét és a gyermekeit, Padlizsánt és a kis Fatmit, megvacsorázott, leteperte Fatimát. Amikor elkészült, megmosta az arcát az aftershave-vel, amit fia, Habib küldött Németországból, a gyerekeket még egyszer végigpofozta, aztán csatlakozott az árokparton ülő szomszédjához. Ültek, dohányoztak, Fikret Hadzsi nézte, ahogy Predrag Bojko fente a kést. "Elég éles az már, Predrag Bojko", mondta egy idő után Fikret Hadzsi. "Még nem elég éles, Fikret Hadzsi, még ráfér egy kis élesítés", mondta Predrag Bojko minden este, kipróbálva hüvelykujján a penge élét. Bajsza alól kivillantak aranyfogai, ahogy Fikret Hadzsira nézett. Sligovicát ittak, dohányoztak, Predrag Bojko visszacsúsztatta a kést csizmája szárába, aztán elballagtak Birjanka Bindic kocsmájába, és ott ittak zárásig. Hol az egyik részegedett le jobban, hol a másik. Egymást támogatva jutottak haza minden éjjel, egész nyáron. Augusztus utolsó vasárnapján, a körmenet után ült a két szomszéd utoljára az árokparton. Dohányoztak, sligovicát ittak, köpködtek az árokba. Azon az estén Predrag Bojko elég élesnek találta kését. Néhányszor végighúzta még a pengét nadrágszíján, a kilométerkőbe kapaszkodva feltápászkodott, Fikret Hadzsi mögé lépett és egyetlen mozdulattal elvágta a torkát. "Emlékszel a kucsmára, testvér? ", mondta Predrag Bojko az árokban hörgő Fikret Hadzsinak és figyelte, ahogy száll ki belőle az élet. A levágott fejet leöntötte benzinnel, meggyújtotta, és a szakállánál fogva bevágta Fatima ablakán.

 
Ratko Peták és a meleg

"Ez volt az első meleg, akit Ratko Peták ilyen közelről látott. Nemrégen érkezett a városba. A faluja messze volt, fent, a hegyekben. A falujában nem voltak melegek."

 Ült Ratko Peták a gyorsbüfében és nézte a meleget. A meleg a szomszéd asztalnál ült és rántott csirkecombot
evett, közben beszélt a mobilján. Ez volt az első meleg, akit Ratko Peták ilyen közelről látott. Nemrégen érkezett a városba. A faluja messze volt, fent, a hegyekben. A falujában nem voltak melegek. Azt mondták, hogy a szomszédban évekkel ezelőtt találtak egyet. A hentes fiát szopta a Kálvária mögötti bozótban. Lerugdosták a templom elé, valaki hasba szúrta, a másik elvágta a torkát. A házát felgyújtották. Benne égett a meleg apja, anyja, testvérei, meg az a sok háziállat. Ott fent, a hegyekben a pásztor, ha nagyon egyedül érzi magát, mondjuk megdugja a birkát, a kecskét, a tehenet. Olyan is előfordul, hogy az apa túl sok sligovicát iszik egy este és bemegy a lánya szobájába. Vagy a bátyja fekszik össze a húgával, vagy a fiú az anyjával. Ezeket elnézik arrafelé, nem is igen beszélnek ilyesmikről, legfeljebb ünnepekkor, amikor úgyis mindenki részeg és másnapra elfelejti, hogy mit hallott, vagy mondott. De meleg azon a környéken nincs. Csak a tévéből lehet tudni, hogy máshol vannak, főleg Amerikában. Amikor meleget mutatott a tévé, leköpték, vagy leöntötték sörrel. Most meg itt ül egy, élőben a szomszéd asztalnál.

 Ratko Peták érezte, hogy elönti az indulat. A zsebébe nyúlt, elővette a kését és lassan az asztalra tette, hogy a meleg is lássa. A meleg észrevette a kést. Nagy kés volt. Ratko Peták ölt már vele. Disznót is, törököt is, békében, háborúban. A meleg letette a csirkecombot és befejezte a telefonálást. Ratko Peták felvette a kést az asztalról, egyensúlyozta ujjain, aztán kipattintotta  a pengét. A meleg felállt és elindult a kijárat felé. Ratko Peták nem ment utána. Lassan eltette a kést, ivott a söréből. Most üzleti úton van a városban. Nem kockáztathatja a szállítmányt. Majd télen visszajön a cimborákkal.

Stojko Topic

 
A tankot a bombázások idején ásták el Stojko Topic udvarában, csak a kapura célzó ágyúcső végéből áll ki egy darab. Stojko zsákot dobott a kiálló ágyúcsőre, hogy ne lássák. A tankba a tyúkólból induló, gerendákkal aládúcolt alagúton keresztül lehet bejutni. Stojko sok időt töltött esténként a tankban cimborájával, Misko Rapsic-al. Még egy ventillátort is beszereltek, hogy cserélődjön a levegő. Misko Rapsic szépen énekelt magas falsettoján, azokat a finoman cizellált, hajlított, csúsztatott hangokból összeálló, régi szerb katonadalokat, mint például a Török Kisleány, amit Szarajevó felett, a hegyekben énekeltek éjszakánként, mielőtt elkezdték, és miután befejezték az ágyúzást: "Gyere ki, gyere ki, török kisleány, majd mi megmutatjuk neked, milyen a szerelem".

 Azok a régi, szép idők. Az égő házak semmivel össze nem hasonlítható illata. Ahogy visított a török, mint a disznó, a kés alatt. Esténként az alagúton át leereszkedett a tankba a két cimbora, s a petróleumlámpa fényénél itták a borovicskát, dohányoztak, énekeltek, beszélgettek háborús élményeikről, jó nagyokat csaptak egymás vállára. Nem lesz ez mindig így, cimbora, mondogatták egymásnak. A lőszeresládákat, aknákat, gránátokat és géppisztolyokat a trágyadomb alá rejtették. A rádióadót a padláson tartja Stojko Topic, a száradó dohánylevelek alatt. Azon fog majd érkezni a parancs, ha eljön az óra. Akkor majd kiássa a tankot és elindul vele Dobronica főutcáján, mint régen.

 
Tihomir Trogir

 Egy bokor mögé rejtőzve feküdt Tihomir Trogir a patakparton, és várta a turistákat. Amióta ártalmatlanították az aknamezőket Podrograc és Belcici között, visszatértek a turisták. Egyelőre kevesebben vannak, mint a háború előtt. Nem szervezetten, utazási irodák segítségével jönnek, hanem egyedül, vagy kisebb csoportokban. Németek, skandinávok, franciák, néha pár részeg angol. Hallottak, olvastak a blanjaci vízesésről, amelybe Első Trvtko király a török szultán követét dobatta, miután megetette vele saját végtagjait, majd belevarratta gyomrába levágott fejét. A pleksici St. Vrsk kolostor miatt is jönnek, a sötét, földalatti cellákba zárt, lábuknál fogva a kőpadlóhoz láncolt, magukat naponta ötször korbácsoló szerzetesek miatt, akiket a cellaajtóba fúrt lyukakon keresztül lehetett nézni.

 A turisták nem tudják, hogy Petre Propic tábornok felrobbantatta a blanjaci vízesést, helyén most tó van. A tábornok a tó vizébe szóratta a Skocidevojka-i Vegyiművek patkányméreg készletét. A méreg azóta elérte az ivóvízbázist és kiirtotta a teljes faunát Blanjac körzetében. A patak vize is ihatatlan. Ez ad Tihomir Trogirnak megélhetést. Amikor a turisták a patakhoz érnek, inni akarnak belőle. Ilyenkor Tihomir Trogir előlép a bokorból és figyelmezteti őket, hogy a víz mérgezett. Aztán elvezeti őket Pavlo Prtljag büféjéhez, amit egy felrobbantott csetnik bunkerben rendezett be a közelben. Ha időnként eltűnik néhány közülük, nem igen keresi senki őket. Ha igen, esetleg megtalálják maradványaikat a patakban, s gyomrukban a patkánymérget. Ittak a patakból, gondolják a hatóságok és lezárják a vizsgálatot. A hitelkártyákat megveszik az albánok. A videokamerákra Budvában van piac.

 A turisták azt sem tudják, hogy a pleksici St. Vrsk kolostort Mihajlo Mordovic Pesko tábornok csapatai égették porig. Állítólag a földalatti cellákba zárt szerzetesek még éltek, amikor leomlott az épület, s a vastag kőfalak darabjai eltorlaszolták a kazamaták lejáratait. Azt mondják, hogy még egy héttel a kolostor elpusztulása után is gregorián himnuszok foszlányai és korbács-csattogás hallatszott a romok alól.  Zdenko Zeleznic, Tihomir Trogir sógora a halott szerzetesek csontjait, láncaik darabjait és korbácsait árulja a kolostor egykori bejáratánál.  Felhozta őket a beomlott cellákból, mondja a vásárlóknak.

A Balkan Nights sorozat egyes részei az azóta lefagyasztott bahia.hu portálon jelentek meg, 2002-2003 között. A könyv még kiadóra vár. A kötet teljes, lábjegyzetekkel és válogatott bibliográfiával ellátott, szerkesztett kézírata letöllthető Microsoft Word dokumentum formájában, kedvezményes áron közvetlenül a szerzőtől vásárolható meg:

Contact

Home page - Nyitó oldal
DJ NoMore (Hu)
DJ NoMore's Blog in English
The Southern Cross I. (Hu) - Karib tengeri útinapló
The Real Trebitsch (Hu) - Az igazi Trebitsch

Jump to the top of the page - Ugrás az oldal tetejére