Napló-töredékek a transzglobális éjszakából

To DJ Shuriken

Enyém az éjszaka, gondolja DJ 2Night és kikapcsolja a televíziót. Amióta Maggie elment, minden éjszaka az övé. Pontosan az történik benne, amit akar és úgy, ahogy akarja. Tölt magának egy pohár bort és teker egy hosszú spliffet. Rágyújt, és poharával kimegy az erkélyre. Alatta Chicago, a szeles város. Ez a harmadik blizzard ezen a télen. A szél olyan sűrűn fújja a havat, hogy az ötvenkilencedik emelet magasságából már a kocsik fényei sem látszanak, csak halvány derengés szűrődik fel az utcáról. Éjjel két óra körül lehet. DJ 2Night bezárja maga mögött az erkélyajtót. Feltesz egy lemezt: ORDO EQUILIBRIO: Walpurgisnacht In The Grotto. Rámegy az Internetre, megnézi elektronikus postáját. Email a Yellow klub managerétől. Szolgálataira nem tartanak többé igényt. Megszűnik rezidenciája. Pultját, lemezjátszóit, a klubban tartott bakelitjeit lefoglalják, kifizetetlen italszámlái ellenében. Ugyancsak megtartják mobilját, amit legutóbb az öltözőben felejtett. DJ 2Night sejtette, hogy lejárt az ideje a Yellow-ban. Legutóbb őt és MC Nigma-t fel sem engedték a pulthoz, arra hivatkozva, hogy az előtte játszó DJ Buster mixére annyira beindult a közönség, hogy hiba lenne mixet váltani.

 DJ 2Night lejön az Internetről és tölt magának még egy pohár bort. Megszámolja a pénzét. Kevesebb, mint kétszáz dollárja van. A hitelkártyáit kimerítette. Ötven dollárból el tud jutni Pennsylvaniába, az anyjához. Ott ki tudja húzni a telet. Felhívja Raoul-t, rendel két Xtasy tablettát és egy gramm kokaint. Eszébe jutnak a pornó DVD lemezek, amiket Maggie otthagyott. Azokat el fogja tudni adni Pennsylvaniában. Maggie pornófilmekben dolgozott. Volt olyan hónap az utolsó időkben, amikor 20-24 filmben szerepelt. Ezért tudott átköltözni Európába. Németországba és Dániába is hívták. DJ 2Night nem tudja, hogyan döntött végül. Csak annyit mondott, amikor elment, hogy elutazik Európába, mert ott van stílusuk az embereknek, és hogy nem békül.

 Összecsomagolja a ruháit, a lemezeit, a pár könyvet, amit középiskolás kora óta őriz, és néha újra elolvas. Megérkezik Raoul-tól a szállítmány. A hóval borított küldönc az évszázad blizzardjáról motyog deres szakálla mögül. "Them niggers just freeze on them streets", mondja. DJ 2Night átveszi a borítékot, fizet, bezárja az ajtót a küldönc mögött. Megvárja, amíg hallja a liftet lefelé indulni. Kinyitja a másik borosüveget és bevesz egy tablettát. Leül a laptopjához, felteszi a RAISON D'ETRE: The Well Of Sadness című lemezét és megvárja, amíg a talpától induló, meleg érzés bejárja egész testét és eljut koponyája tetejéig. Írni kezd, levelet Maggie-nek, a Hotmail címére, bárhol is van éppen. Maggie és ő sohasem beszélgettek. Maggie nem igényelte a társalgást, azon túl, hogy néhány tőmondatban elmondja, mi történt a forgatáson. Ő pedig azt hitte, hogy szavak nélkül is megértik egymást. Nem így történt és ezért kizárólag önmagát hibáztathatja, ha az X eufóriájában eszébe juthatna hibáztatni bármiért, bárkit. Maggie mindent elvállalt. Neki kellett volna ügyelnie, hogy át ne lépjen bizonyos határokat, ez tény. Megváltoztatni őket nem lehet, de elképzelni egy hibátlan jövőt igen. DJ 2Night egy ilyen hibátlan jövőt képzel el magának, ahogy levelében Maggie-hez beszél. Úgy ír, mintha Maggie-vel beszélgetne, hallja és lejegyzi válaszait. Egymásról beszélgetnek, arról, hogy mennyire fontosak egymásnak, és arról, hogy már elkezdett dolgozni stílusán. Meghívja Maggie-t Pennsylvaniába és javasolja, hogy ismételjék meg a megismerkedésük után nem sokkal tett kenu-túrát, a Delaware folyón. "Emlékszel a fákra, amiket milliárdnyi szentjánosbogár borított éjjel és egyszerre villogtak?", kérdezi Maggie. "Elmehetnénk az Adirondack hegységbe is, vagy le Délre, Texasba, New Mexikóba". Jó lenne Belize-be költözni, ahogy tervezték. DJ 2Night népszerű ott, biztosan kapna rezidenciát és Maggie-nek nem kellene többé dolgoznia. Egy bungalow-ba költöznének a korallzátonyon. Bejárnák az esőerdőt jeeppel. Indián régiségeket gyűjtenének. Képzeletében Maggie mindenre kedvesen és gyengéd biztatással reagál, praktikus javaslatokat tesz. DJ 2Night hosszú levelet ír. Reggelre készül el vele. Képeket, videó és hangfelvételeket csatol hozzá. Rágyújt, végigolvassa a levelet, aztán elküldi.

 Kocsija, lerobbant Toyota, nehezen indul. A blizzard ugyan valamelyest enyhült a reggeli órákra, de a rádió újabb hóviharokat jósol és hótorlaszokat a városból kivezető utakon. Aki teheti, ne utazzon. DJ 2Night nem tartozik ezek közé. Az első benzinkútnál tele tölti a tankot és felszereli a hóláncokat. Vesz két szendvicset, ásványvizet, cigarettát és megtölteti termoszát kávéval. Felteszi MACTATUS: Draped In Shadows Of Satan's Pride című lemezét és elindul délnyugatnak, a kavargó hóesésben. Néhány mérföld után rossz kijárót választ és egy mellékútra téved. Amikor észreveszi tévedését, megáll és meg akar fordulni, hogy visszakerüljön a sztrádára. Fordulás közben lesodródik a jeges útról és lecsúszik a töltés falán. A kocsi nem borul fel, motorja is működik, de önerejéből nem tud visszakapaszkodni az útra. DJ 2Night-nak nincs kedve felmászni a töltésoldalon. Mobilja nincs, segítséget hívni nem tud. Elhatározza, hogy vár néhány órát, vagy amíg enyhül a vihar. Abban reménykedik, hogy valaki esetleg észreveszi az útról, és a segítségére siet. Bekapcsolva hagyja a motort, a reflektorokat és a fűtést. Fáradt, elhatározza, hogy alszik néhány órát. Hátradönti az üléseket és belebújik a hálózsákjába.

 A következő órákban másfél méter hó esett Chicago környékén. Még ennél is több havat halmozott fel a szél DJ 2Night kocsiján. Amikor a DJ felébredt, nem tudta az ajtókat kinyitni. A motor még járt, de a kocsi se előre, se hátra nem mozdult. Később a hókotró gépek még több havat kotortak az autóra az útról. A hó március végén kezdett olvadni abban az évben. Amikor a kocsit megtalálták, a halott DJ hálózsákjába burkolódzva feküdt a hátsó ülésen, mellén laptopja, amely automatikusan kikapcsolta magát, ahogy DJ 2Night abbahagyta az írást, utolsó levelét Maggie-nek, bárhol is van. Drogokat nem találtak nála.

 
DJ Alien: "Nem tudom, hogy kik ezek a lények körülöttem. Külsejük nem vonz, szokásaikat undorítónak tartom, kapcsolatba lépni nem tudok velük. Amióta megbizonyosodtam, hogy nem bízhatok bennük, kerülöm társaságukat, igyekszem őket távoltartani. Nem sejtem a céljaikat, nem értem a viselkedésüket, nem tudom a motivációikat. Csak azt tudom, hogy nagyon sokan vannak, mindegyik igen aktív és aktivitásuk tökéletesen céltalannak, rám kifejezetten ártalmasnak tűnik. Hacsak nincs a nagy, értelmetlen nyüzsgés, a kellemetlenségük mögött valami magasrendű konspiráció, hacsak nem jelent minden szavuk, tettük, mozdulatuk valami mást, akkor el kell fogadnom a régen fenyegető gondolatot: születésem pillanatában, nem tudom milyen okból, feladattal egy ismeretlen, alacsonyrendű, vad világba kerültem, ahol egyetlen hozzám hasonló sem él, és ahonnan elmenni nem tudok. Nem hiszek a kozmikus véletlenekben. "Isten nem kockajátékos". Pontosan tudja, hogy mit, mikor, miért tesz, s így az én sorsomnak ez a sötét periódusa sem a véletlen műve, hanem része az Örökkévaló minden részletében pontos tervének. Annak is oka van, hogy nem kaptam tájékoztatást missziómról, indulás előtt. El kell fogadnom, noha nem tűnik fair playnek, hogy nem kérte senki előzetesen a beleegyezésemet, nem kérdezte meg tőlem senki, hogy vállalom-e a meghatározatlan, kevés örömmel, sok munkával, permanens rossz közérzettel járó, semmilyen értelemben sem jövedelmező feladatot.

 Eszközöket nem kaptam a túlélésre. Fizikailag gyenge vagyok, az állandó stressztől beteg is. Intelligenciám nem kivételes és az évek során meglehetősen eltompult, önvédelemből, hogy el tudjam viselni a napokat, az arcokat. Már alig gondolkodom, s ha igen, rosszul érzem magam miatta, mert káros és felesleges. Nem értek semmihez. Anyagi lehetőségeim nincsenek, alkalmi munkákból élek. Takarítást, objektumok őrzését, csomagkihordást vállalok, kéthavonta pedig néhány órára DJ vagyok egy közeli bárban. Olyan zenét játszom, amelyik a legjobb hatással van rám, amelyik még a legkétségbeejtőbb pillanatokban is képes leállítani gondolataim pokolba zakatoló vonatát. Mixeim népszerűek, játszhatnék többet is, de nem teszem. Félek azoktól, akiket a lemezjátszók mögül látok. Időm nagy részét szegényes szobámba zárkózva töltöm, befüggönyözött ablakok mögött. Csak akkor hagyom el a szobát, ha feltétlenül szükséges, s amilyen gyorsan csak tehetem, visszatérek a biztonságot, jótékony magányt nyújtó falak mögé. Többnyire zenét hallgatok, fejhallgatón keresztül, hogy ne provokáljam a szomszédokat, vagy az asztalnál ülök, leírom azt, amit a munkában tapasztaltam. Igyekszem a tőlem telhető legnagyobb pontossággal leírni napjaimat, a velem történteket, környezetem viselkedését és megfogalmazni a tanulságokat. Nem papírra írok, hanem a memóriámba, hogy csak az olvashassa szavaimat, akire tartoznak. Aki megálmodta nekem ezt a küldetést. Más úgysem értené meg az igazságot, vagy ha igen, megölnének érte. Minden ötödik évben vásárolok magamnak egy öltözet ruhát és egy pár cipőt. Azt hordom télen-nyáron. Ritkán eszem, olcsó ételeket. Szenvedélyeim nincsenek. Megmaradt pénzemet lemezekre költöm. Alvásra már nincs szükségem. Amikor feljön a telihold, kimegyek az erkélyre és ugatok."

 
DJ Caliban: "Hazudik, manipulálni próbál és olyan hülye, hogy azt hiszi, nem veszem észre. A pörgős, ügyeskedő proli a 21.-ik század domináns embertípusa. Eredeti gondolata, észrevétele, meglátása nincs, mások szemetét recirkulálja vidáman, s ha másodlagosságára figyelmeztetik, véres bosszút áll. Hátulról ledöf, meglop, feljelent. Művészete - mert nem belülről jön, hanem lopott, - otromba, nehéz, izzadtság és szarszagú. Nincs benne tragikum és tökéletesen humortalan. Nem a kíváncsiság ösztönzi, hanem a nyerészkedési vágy. Státust, elismerést, pénzt, dicsőséget akar, s ha nem adják, elveszi erővel, vagy furfanggal. Mindenkit igyekszik felhasználni. Ez erre, az arra jó neki. Zsírt eszik, kézzel, kannából. Amikor telefalta magát, böfög, aztán horkolva elalszik. Rémálmok kínozhatják, mert rángatódzik, forog a vackán. Felordít, és maga alá csinál.

 Állok a semmi közepén - a gerendáról utolsó gitárhúrján a rock hullája lóg, - és hallgatom a felolvasást. A szavaknak, mondatoknak nincs közük egymáshoz. Nem közvetítenek gondolatokat, nem jelentenek semmit. A felolvasás sokáig tart. A felolvasó nagyon elégedett magával és művét ellenállhatatlanul mulatságosnak tartja. Közönsége egyetért vele. A felolvasás után zsírt és disznóbelet osztanak. Körbeadják a fagyállóval teli kannát. A sarkokban hánynak. Aki elveszíti az eszméletét, arra ráülnek, az arcára lépnek, ellopják cipőjét, kabátját. A mosdóban ketten összevesznek egy csülkön. A folyosón meggörnyedve szalad egy alak. Lopja a lábtörlőt és a köpőcsészét.

 Három tojásért, húsz liter gázolajért és a csaptelepért kapott egy művesét. Azt elcserélte kesu-dióra és egy sörétes puskára, amivel kilőtt egy vidrát. A vidrabőrrel, kesu-dióval és a sörétes puskával megvesztegette a raktárost, aki félrenézett, amikor felrakták az utánfutóra a csuklóspántokat. A rakományért harminc tonna sírkövet kapott, amit becserélt tökmagra. A tökmagot eladta, visszaigényelte az áfát. Halottá nyilváníttatta magát. Az összes pénzét aranyra váltotta, az aranyat levitte a csatornába és ráült."

DJ Chill: Etreitat, Normandia. DJ Chill a parti teraszon ül, az ötödik pohár calvados után. Melanie elhagyta az informatikussal. Magával vitte a lemezjátszókat és a bakeliteket is, valamint naplóját, amivel DJ Chill öreg napjait akarta bebiztosítani. A naplóban benne volt a mondén Párizs minden titka. Ki kivel, mikor, hol, hogyan. Ki kit csapott be, lopott meg, tett tönkre, mikor, hol, hogyan. Ki miből él valójában. Milyen politikai és gazdasági maffiák érdekei állnak az események mögött. Nevek, címek, telefonszámok, dátumok és inkrimináló levelek, hang- és videófelvételek, fényképek százai. Bármelyik újság sok pénzt fizetne a naplóért, de még nem érkezett el az ideje kiadni a bizonyítékokat a kezéből. Még vannak elvarratlan szálak, még egy ideig figyelnie kell alanyait, több adatot kell gyűjtenie róluk. Nem akarja, hogy a naplóban bemutatott karakterek közül akár egy is elkerülje a büntetést. Olyan botrányt akar, amelyik megrengeti Párizst. Azt akarja, hogy fejek hulljanak, hogy kicserélődjön a teljes management. Ennél kevesebbel nem elégszik meg. Meg kell találnia Melanie-t, és vissza kell szereznie tőle a naplót. A terasz alatt húzódó, kavicsos strandot nézi, hallgatja, ahogy a dagály hullámai csikorgatják a kavicsokat. Vár, amíg minden részletében kialakul a terv.

 Este játszik a Les Affaires bárban. Hajnalban fog majd Melanie után indulni. Csak CD-i maradtak. Előre el kell készítenie a laptopon a mixet. Odahívja a pincért, fizet. Vásárol egy üveg vörösbort, cigarettát és öt gramm kokaint a pénztárostól. Bemegy a szállodába, megfürdik, munkához lát. Alapként Ventures and Beach Boys számokból vesz hangmintákat. Mindig közel állt hozzá a surf zene, a California feeling. Ott találkozott először Melanie-vel, Boy George beach party-ján. Évekig dolgozott a nyugati parton és azt tervezte, hogy ott tölti majd öregkorát. Vesz egy házat a parton és gitározik. Vegetáriánus lesz, és csak természetes eredetű drogokat használ. Mindig tartott magánál peyotee-t és ha nagyon összeomlottak körülötte a dolgok, megkereste a vízióját.

 Pár perccel műsora előtt készül el a mixel. Szerencsére a szálloda bárjában játszik, így időben odaér. Beloopolja a hangmintákat, klikkel és elkezd effektezni. Kevesen vannak a bárban, nászutasok Bretagne-ból és egy hangos, részeg angol csoport, football huligánok Birminghamból, sörösüvegekkel. Amikor úgy érzi, hogy pillanatokon belül kitör a verekedés, Beach Boys mintákra vált, a közismert refrénekre, amiket az angolok együtt énekelnek, akárhányszor ismétli meg a mintát. Hajnali háromkor átadja a pultot DJ Cricketnek. Felveszi a gázsiját, kifizeti tartozását a bárban. Felmegy a szobájába. Megfürdik, összecsomagol. Felszippant egy csíkot. A Luggert beteszi a kabátzsebébe. Feljött a köd a kikötő felől. A levegő nyirkos és hideg. A kocsi nehezen indul. Le Havre-nál eltéved, mégis sikerül a reggeli csúcsforgalom előtt Párizsba jutnia. A délelőtt telefonálással telik el. Délutánra sikerül kinyomoznia az informatikus címét és telefonszámát. Felhívja a számot. Melanie veszi fel a kagylót.

 A kábeltévé társaságtól jöttem, vonalellenőrzés, mondja a kaputelefonba. Melanie beengedi. Amikor húsz perc múlva Chill kijön a házból, nála van naplója és a bakelitek. A Luggert megtörli és a csatornanyílásba dobja. Taxit hív és a reptérre hajtat. Jegyet vesz az első Los Angelesbe induló gépre. Az informatikus este kilenc után néhány perccel ér haza. "I am at home, honey", jelzi érkezését vidáman az ajtóból. Senki sem válaszol. Melanie-t a hálószobában találja meg, az ágyon. A párnán keresztül lőtték le. A párnára dobva üzenet: "Ha beszélsz rólam, a naplóról, vagy a bakelitekről, megemlítem nekik a kis ügyedet a Thompson konzorcium Web-lapjával. Chill." Az informatikus felhívja a rendőrséget. Többször kihallgatják. Nem beszél a bakelitekről és a naplóról és azt mondja, hogy Melanie-t egy internetes chat fórumon ismerte meg.

 
DJ Ende: "És az év megjelent neki az égből hulló darált hús formájában, amely belepte a földet és a leve beszivárgott a föld alá és összekeveredett a vizekkel odalent, betegséget és romlást hozva a Birodalomra. Megpuhította a tornyok alatt a talajt és a tornyok összedőltek és romjaik elsüllyedtek. Felnyílott a sírok teteje és az áradás tetemeket lökött a felszínre. Egyetlen hang szólt, sohasem változott és ebben a hangban benne volt a világ összes fájdalma és félelme, dühe, gyűlölete, kétségbeesése, magánya, az összeomlás hangjai, a ledőlő tornyok robaja és a leszakadó hidak csikorgása, az ítélet szavai és a végrehajtás zajai, hörgések, nyögések, kiáltások, zakatolás, robbanások, jajgatás partoktól partokig: elérkezett a bosszú ideje".

 DJ Ende kizárólag az Apokalipszis Könyvének látomásai inspirálta, keresztény mixeket játszik, az Apokalipszis négy lovasának foszforeszkáló képmásaival felszerelt pultján. A falakra a Beast animált fejét és a 666-os számot vetíti, zárás előtt pedig a megdicsőültek fehér leplekbe burkolt lelkeit, és az ítélni visszatért Bárány tündöklő trónját, amint az aláereszkedik a felhőkből. A néhány hete bemutatott, The Last Judgement című műsora hét szegmensből áll - Prelude, Antichrist Overture, The Whore of Babylon, Riders on the Sky, The End of Time, The Saved Few, The Lake of Fire, - amelyeket távoli kürtszó vezet be. A DJ latinamerikai ritmusokkal dolgozik legszívesebben, ezekre helyezi hangmintáit. Szent révületben mixel, amelyet évek óta tartó böjtöléssel működtet. Miután felmutatta az áldozatot és az átlényegült, bort iszik, éhgyomorra, majd megnyilatkozik. Vocoderre kapcsol, és elmondja, mit lát, a végső pusztulásnak éppen melyik vízióját felrémleni a táncparketten. Gótikus klubokban szerepel. Bejárta Skandináviát, Franciaországot, Németországot, Angliát. Azt reméli, hogy meghívják a Vatikánba. Ügynöke több levelet, DJ Ende munkásságát bemutató CD-t küldött már a Vatikán programszervezői irodájába, de nem érkezett érdemleges válasz, csak egy plasztik skapuláré és a pápa aláírt fényképe.

 Fellépés után az ügynöke viszi haza a DJ-t, akinek minden erejét kivette a koncentráció. Fejében még mindig a pokol sárga dobjainak pergését hallja, karjai, lábai a belső salsa ritmusára rángatóznak. Az ügynöke megfürdeti, olajjal megkeni a lábát és lefekteti. Amikor a DJ megnyugszik, az ügynök behozza a kását és megeteti. A DJ elalszik. Az ügynök kimegy.

 
DJ Hell (az őrző-védőnek): "Szerencsétlen ágybavizelő, elveszett idióta vagyok, akinek szájából halott kutyák húsa dől, s akit negyven éven át próbáltak bölcs, jószívű társai visszavezetni a helyes útra, sikertelenül. Az italt nem bírom, drogoknak, hipnózisnak nincs rám hatása, a szavakat nem értem, senkinek, semmiben sem hiszek, példákat követni nem tudok. Nincs bennem életvágy, de a halál sem vonz különösebben. Legszívesebben nem lennék sehol, azonban túl lusta vagyok ahhoz, hogy nyomtalan eltűnésemért bármit is tegyek. Maradok ott, ahol vagyok és folytatom, amit eddig is csináltam, rágalmazok. Akit csak megismerek, előbb-utóbb megrágalmazom. Tudom, hogy ez nem helyes, de túl sok fáradtságba kerülne megváltoznom. Vagyok, aki vagyok. Elkárhoztam. Ez már a pokol, itt körülöttem és az is marad, örökkön örökké, amíg égek.

 Betöltöm a következő hangmintát. Egy régi Johnny and the Hurricanes szám, a Crossfire basszusriffje. A galoppozó ritmusra ráeresztem haldokló nyulak sírását, ugyanazt a hangot, amit az FBI használt, kamion méretű hangfalakból, sokezer wattal nyomva, a texasi Waco-ban, az épülettömbjükbe zárkózott Dáviditák ellen. A 69.-ik ütemben távoli tibeti gongokat bocsátok rájuk, Phase Shifterrel és Low Fi processorral megbűvölve, ugyancsak a Waco legendából. Erre ültetem a visszafelé mondott Miatyánkot. Alul pedig 4 Herzen beadom a subbass-t. Ez majd betesz nekik. Ezzel ellesznek néhány órát, ébresztőig. Nézem az arcokat. Jelentéktelenek a tűzfényben. Olyanok, mint én: vonásaik sohasem voltak, vagy ha voltak is, elmosódtak már végérvényesen. Egyik sem tűnik ismerősnek. Parázslik a kénköves tó előttem. A fürdőszolgák vasvillákkal mozgatják az állományt, tartanak rendet. A falra korommal írták: Eddig, s ne tovább!

 Barátaim negyven éven át próbáltak megtanítani szépen élni. Nem sikerült. Nem volt bennem elég öntisztelet. Őszinte, önzetlen segítségüket gyalázatos rágalmakkal háláltam meg. Igyekeztem befeketíteni őket Isten és ember előtt. Ezért lettem DJ a pokolban. Az utolsók közül is az utolsó. A pokolban is vannak napok, de tökéletesen egyformák, ezért nincsenek neveik. Minden nap ugyanazt a számot játszom, egész ügyeletem alatt. Az enyémek az egyforma napok egyforma éjszakái. Feladatom az, hogy nagy hangerejű, gonosz intenciókkal mixelt zene túladagolásával intenzifáljam a szenvedést. A pokolban semmi sem változik, csak a szenvedés mértéke nő egyenletesen. Így a szenvedők sóvárogva gondolhatnak a régi napokra, amelyek nem fájtak annyira, amelyek már sohasem fognak visszatérni. A gondolkodás nem áll le a pokolban, inkább egyre jobban felpörög, anélkül, hogy bárkinek is megadatna az őrület kegyelme. Minden pillanatban univerzumokat gondolunk át, de innen nincs menekvés sehova sem".

 
DJ. Hinaus! hardcore industrial ambianciát mixelt heti huszonnyolc órában a brooklyni OverTime Clubban. Hangmintavételkor soha nem használt 8 kHz sampling rate-nél magasabbat. Kizárólag az 1950-es évekből származó Trashman, Tornados, Champs, Piltdown Man bakelitekkel alapozott, 55 bpm tempóra lassítva az alapok ütemét. Erre szórta az ipari üzemekben, vágóhidakon, karambolok, tömegkatasztrófák során felvett hangmintákat. A mixet analóg filter sorozaton eresztette át, amelyet laptopjával kontrollált. Nagy hangerővel dolgozott, különösen a szubszonikus tartományban. Az OverTime klub a Williamsbourgh híd közelében működött, a puertoricoi és hasszid negyedek határán, egy valamikori cukorgyár üzemcsarnokában. A design ipari szürke volt. A hajópadlót olajozták. A cukorfőző üstökben dolgoztak a DJ-k és a bármixerek. A közönség Manhattanből és New Jerseyből jött, a neo-gótika minden árnyalatában. Általában éjfél után telt meg a club, s ritkán zártak reggel tíz előtt. Három DJ dolgozott, egymást váltva, este 10-től zárásig. DJ. Hinaus! zárta a clubbot. Reggel hatkor kezdte műszakját a középső üstben. Ha a közönség nem oszlott el reggel tízig, akkor dupla órabért kapott.

 Előző munkahelyén, a Rudolf Muehler német vállalkozó igazgatta Whipper S&M Clubban, a Lower East Side-on is hasonló deal alapján dolgozott, de az első néhány hét után abbahagyták túlórapénze kifizetését. Amikor reklamált, az éppen speedballt belövő Mr. Muehler csak az ajtóra mutatott bőrkesztyűs kezével, és azt üvöltötte, hogy "Hinaus!". A DJ, akit addig DJ Chains-ként ismertek és leather-funkot mixelt, nevet, stílust és munkahelyet váltott. Akkor költözött ki Brooklynba. Ha kérdezik, azt mondja, nem hiányzik neki Manhattan. A lapokban olvasta, hogy a Whipper Club VIP pincéjében megkötözött hullákat találtak és Mr. Muehlert, Mr. Ziegelt, a biztonságiak főnökét, és néhány barátjukat gyilkosságok gyanújával letartóztatta a rendőrség. Örült, hogy időben eljött a Whipper-ből. Néhányszor részvett Mr. Muehler orgiáin, maga is belekeveredhetett volna az ügybe.

Horror DJ, Zomb, Nigel Perkins tudja, hogy túllőtte magát. A saját hányadékában fekszik a lépcső alatt már órák óta, nem tud megmozdulni. Szájzárat kapott, nyakizmai begörcsöltek, végtagjai nem engedelmeskednek, de fájdalmat nem érez, arról gondoskodik a morfium. Érezte, szürkéssárga ködön át látta, ahogy társa, MC Drac átkutatja a zsebeit és viszi a gyógyszertárát. Aztán mindenki hazament és őt ott hagyták a squat-ban, mintha ez lenne 1988. DJ Zomb tudja, hogy meg fog halni. Ez izgatja legkevésbé. Az orrát eldugaszolta az alvadt vér és a száját megtöltő hányadéktól egyre nehezebben tud lélegezni. Nem a halál, az eltűnés, megsemmisülés gondolata zavarja, hanem a meghalás bonyolult folyamata. Egész életében gyorsan akart meghalni, teljesen feleslegesnek érezte az agóniát. Ezért mindig tartott magánál mérget, mint hőse, Herman Gőring, az ingnyakába varrva. Most nem tudja elérni a nyakláncán függő medalionba zárt fiolákat. Nincsenek messzebb, mint húsz centire a görcstől összeszorult ajkaitól. Eleget kísértette a sötét erőket egész életén át ahhoz, hogy a halála nagyon ki legyen találva, adózik elismeréssel a feketeségnek. A Gonosz fair play-t játszik, gondolja. DJ Zomb angol, tiszteli a fair play-t. Színháznak látja a világot, mint minden honfitársa, s színésznek benne minden embert, beleértve önmagát is. Tudja, hogy nem minden end happy. Azt is tudja, hogyan kell méltósággal veszíteni. Nem erőlködik tovább. A hányadék megduzzad szájában, délután megfullad.

 Robot, MC Drac barátnője találta meg a halott Zombot, ő hívta mobilon a zsarukat. De nem rögtön. Előbb elélvezett a hullán, háromszor és magába dörgölte a hányadékot.

 Brian McCormick, aka Reaper geek volt, a típus minden jellegzetességével. Patkányszerű testalkat és mozgás, elálló fülek, dioptriák, a háta tele pattanással. Hackelni viszont nagyon tudott, és amikor hőse, DJ Zomb haláláról értesült az Interneten, feltörte a meteorológiai intézet szerverét és katasztrófikus időjárást jósolt a brit szigetek teljes területére, komoly károkat okozva ezzel a nemzetgazdaságnak. A szervert feltörő kóddal megnyerte az Oktatásügyi Minisztérium által kiírt hacker pályázat különdíját. A pénzből portált nyitott hőse emlékére, http://www.zomb.org címen, amelyet csak titkos kóddal lehet elérni. A portálról naponta megújuló vírusokat tölthetnek le a látogatók, akiket mp3 rovattal és szexportálokon elhelyezett linkekkel csábít magához.

 A DJ Zomb remixeket kiadó MC Drac és Robot könyv formájában megjelentették DJ Zomb általuk hamisított naplóját. A Perkins család beperelte őket a jogokért. A pert Drac és Robot nyerték meg, hamisított végrendelet segítségével, amelyet Robot ügyvédje, Mr. Prakesh, egy indiai zseni produkált. Drac mája felrobbant, Robot meghalt végbélrákban. A DJ Zomb jogokat, Zomb és Drac lemezeivel együtt gyermekük, Gólem örökölte. Gólem 12 éves volt Zomb halála idején. Zomb vette el a szüzességét és tőle tanulta meg, hogy miért jó, ami rossz. Gólem most 14 éves. Metadonon él Észak Londonban, a tőzsdén játszik és a Balkánról importált rabszolgákat tart.

DJ. Permafrost olyan messzire ment, ahonnan már nem lehet visszajönni. Átlépte a határt, ami mögött eltűnik az ember és ahonnan már nem lát semmit, ha visszanéz. Egy ideje nem kísérti a múlt, nem bukkannak fel a régi árnyékok, hogy megzavarják magányos evolúcióját tökéletlenségükkel. Megtisztult. Meggyógyult. Megerősödött. Megadta adósságait. Megbosszulta mindazt, amit elkövettek ellene. Elvágott minden szálat, könyörtelenül kiirtotta emlékeit agysejtjeiből és olyan védelmi rendszert alakított ki maga körül, amelyen nem törhetnek át. Kidobta a régi tárgyakat, nyelvet, szokásokat. Megsemmisítette feljegyzéseit is. Azokat utoljára. Tudta, hogy azok közül, akikkel elindult, nála messzebb senki sem jutott. Elhullottak, vagy visszafordultak, sorsuk sohasem érdekelte igazán. Kizárólag a saját sorsa foglalkoztatta, amióta felébredt gyermekkora sötétségéből. Ezért jutott mindegyiküknél távolabb. Nem fog megállni. Megy tovább. A győzelem érzését már ismeri. Most megtanulja élvezni hatalmát.

 Ezekkel a gondolatokkal kezdte el DJ. Permafrost az utolsó műszakot, s a műszak végén már pontosan tudta, mit fog tenni. Még aznap hajnalban megvette az Oiler disco-t, ahol rezidens volt már három éve. A következő héten pedig sorra felvásárolta az összes zenés szórakozóhelyet a városban, majd bezáratta mind, a személyzetet elbocsájtotta. Megvoltak az eszközei arra, hogy megakadályozza újabb disco-k, bárok, clubok, pubok nyitását. A régi szórakozóhelyeket orvosi rendelőkké, klinikákká és temetkezési vállalatokká alakította át. A város szélén megvett egy bukolikus völgyet, amelybe romantikus temetőt építtetett. Calgary, Alberta tartomány fővárosa évekre a legcsendesebb város lett egész Kanadában. Esténként kihaltak az utcák, már részeg indiánok sem tántorogtak a falak mentén, kocsmát keresve. A fiatalság, szórakozási lehetőségek hiányában elköltözött a városból, amely jólfelszerelt egészségügyi hálózata és nyugalma révén vonzotta a nyugdíjas korosztályt. Calgary, az idősek városa, kényelmes, nyugodt, csendes, békés település lett, ahová meghalni költöznek az emberek. Munkáját bevégezvén DJ. Permafrost belépett egy szerzetesrendbe. A rend monostorában él, szerény cellában, bakelitjeivel, a Sziklás hegységben, Banff felett. Szerzetestársai szeretik, mert nagyon kedves, ájtatos, de senkihez sem beszél. Lefagyott.

DJ. RealX undorodott közönségétől. Nem bírta elviselni a kinézetüket, aránytalannak, formátlannak látta őket, arcukról ostobasággal vegyes gonoszságot olvasott le. Szaguktól hányingert kapott. Ha csak tehette sötét szemüvegben, a közönségnek háttal, arca elé parfümözött kendőt kötve mixelt, s műszakja végén, vigyázva, hogy senkihez se érjen, bakelitjeivel sietve elhagyta az épületet. Mindig az utolsó pillanatban érkezett meg, rögtön felment a pulthoz és azonnal beadta az első hangmintát. Nem engedte, hogy fényképezzék, mindig kesztyűt viselt. A médiának nem nyilatkozott. Senkivel sem beszélt, testőrei senkit sem engedtek közel hozzá. Szerződéseit a managere írta alá, gázsiját is ő vette fel. Még a managerével sem szívesen találkozott. Emailben érintkeztek, a pénzt és a drogokat a manager bedobta a DJ. postaládájába.  DJ. RealX távolságtartása csak növelte mítoszát. Történetek jártak körbe a városba arról, hogy kivel, milyen módon kerülte el a találkozást, vagy hogyan tudott egy nagy, szabadtéri fesztiválon, többszázezer ember gyűrűjén úgy átjutni műszakja végén, hogy senki sem látta. DJ. RealX kapta a legmagasabb gázsit a városban. A legnagyobb klubok ajánlottak neki rezidenciát, de egyik ajánlatot sem fogadta el. Managerén kívül senki sem tudta, hol lakik. Klubokba, szórakozóhelyekre csak mixelni járt. Szabad idejében a web-site-ját gondozta lefüggönyözött szobájában. Nem chattelt és nem válaszolta meg elektronikus postáját. Ha fáradt volt, csak feküdt az ágyán, míg lelke magasra szállt, a város, a felhők fölé, a heroin gyengéd ölelésében. Tisztaságra vágyott, arra, hogy ne ragadjon minden körülötte. Tiszta arcokat akart látni, értelemre akart találni a sötétben. Már nem látszott a Föld a magasságból, ahová eljutott és az emelkedés folytatódott. Üdvözölték, beszéltek hozzá a csillagok.

 
DJ Jajjaj talán a leggyávább lemezlovas a színen. Mindenkitől tart, a munkaadójától, kollégáitól, közönségétől, az alvilágtól, a hatóságoktól, legfőképpen saját magától, ami az őt közelről ismerők számára érthetetlen, ezért kimeríthetetlen beszédtéma. Úgy gondolja, hogy egyetlen, valamilyen szempontból a hatalmak által kifogásolható mix tönkreteheti karrierjét és mehet vissza vegyésznek. Szívesen játszaná azokat a bakelitokat, amiket otthon hallgat, de nem meri, mert fél önmagától. Úgy gondolja, hogy nagyon beteg ízlése van, az általa szeretett zenék valamelyike biztosan súlyosan sértene - nem egyszerűen nem tetszene neki, hanem kifejezetten megbetegítene, - egy sorsdöntő valakit, a klub managerét, valamelyik helyi maffiát, az önkormányzat mindig jelenlévő felügyelőjét, esetleg egy politikust, aki ráküldené az adóhivatalt.

 DJ Jajjaj iszonyodva figyeli magát: nem érti, miért kedvelhet ilyen nyilvánvalóan beteg zenéket, ezeket a törött ritmusokat, kóborló basszust, ezt a fülledt, jazzy feelinget, a távoli, szomorú vokált. Nagy kínnal tudja csak összeállítani mixeit, mert a saját lemezeit nem meri használni, mások kedvencei viszont hidegen hagyják. Felesége, Laura gyakran találja magábaroskadva a stúdiójában gubbasztani a DJ-t, aki egyszerűen képtelen összehozni az aznap esti mixet. Ilyenkor Laura maga állítja össze a lemezlistát. DJ-t előtte megfürdeti, megeteti, megitatja és lefekteti, hogy pihenjen néhány órát fellépés előtt. Így is irdatlan mennyiségű alkoholra van szüksége a DJ-nek ahhoz, hogy végigbólogassa pultja mögött a műszakját. Szeretné szeretni, de képtelen elfogadni a hangzást, amit saját maga kever, és ez meg is látszik közönségén.

 Kezdetben, amikor DJ Jajjaj még nem igazán tudta, hogy mitől fél, s ezért többnyire a saját ízlése szerint állította össze programját, amivel fiatal, szép, intelligens közönséget vonzott. Nem masszív tömegeket, hanem éppen annyi embert, amennyi kényelmesen tudott szórakozni a klubban. A közönsége érezte őt, és ő érezte a közönségét. Mixeivel kommunikált velük és azok reagáltak minden kreatív gesztusára. Inspirálták, energiával töltötték fel, figyeltek minden mozdulatára, együtt bólogattak vele. Amióta kicenzúrázta saját, számára egyre félelmetesebbnek tűnő magát a mixből, közönsége megváltozott. Többen jönnek ugyan esténként, de ezekkel az emberekkel nem tud kapcsolatot kiépíteni. Mintha más, alantasabb faj lenne, mint első közönsége. Elnagyolt, durva vonások, gondozatlan kezek, lábak, haj. A szemekben vagy indulatos őrület, vagy senki sem. Táncukban nincs kecsesség, üzenet, csábítás. Hangosak, humortalanok, nagyon rosszul öltözködnek, és gyakran okoznak botrányt, verekednek, kiabálnak. A bevétel persze nőtt, a management elégedett, a DJ azonban mégsem véli biztonságban rezidens státusát. Olyan rosszul érzi magát a pultja mögött, hogy ráébredt, ez nem az ő helye, nem illeti meg, nem odavaló - és ezt nyilvánvalóan hamarosan más is észre fogja venni, és őt eltávolítják. Hogy mikor, ez csak idő kérdése. Biztosan hamarabb, mint gondolná.

 DJ Jajjajt idegösszeroppanással, gyomor, máj és vesebajjal, egy masszív szívroham után vitték kórházba, ahol megtalálták az agydaganatát és rátették a vastüdőre. Annak segítségével tartják életben. Többször megoperálták, a kómából azonban nem tudják visszahozni. Utoljára feleségével, Laurával beszélt, mielőtt elvesztette eszméletét. Kérte Laurát, hogy hozzon be neki egy Discman-t és kedvence nu jazz CD-jét. Nyitott szemekkel fekszik a szerkezetben, halántékain, csuklóján elektródák, arcán légzőmaszk, a nyelőcsövén vágott nyíláson keresztül szívják le a váladékokat. Fülein hallgatók, a lejátszón kedvenc mixei ismétlődnek véletlenszerű sorrendben. Naponta háromszor tisztába teszik, reggel és este lemossák. Az orvosok szerint nincs remény, hiszen beállt az agyhalál, Laura azonban nem engedi kikapcsolni a DJ életét mesterségesen fenntartó gépeket. Egész életében annyit szenvedett szegény, engedjék meg, hogy most csak azt hallgassa, amit igazán szeret.

DJ Kill: "Eldugott, külvárosi klubokban, gengszterek esküvőjén játszom oldschool, hardcore industrial techno zenét, 139-144 bpm között. A mélynyomókat a táncparkett alá szereltetem be, és olyan hangerőre állítom, hogy még teljes terheléssel is mozgassa a deszkát. 3D mozgásérzékelőkkel regisztrálom a táncosok mozgását, a mozgásadatokkal a felharmonikusokat modulálom. A falakra gyárbelsőket vetítek, futószalagokat, szerelő robotokat, gépolaj tócsáit, üzemi balesetek felvételeit. Felülről intelligens lámpákkal világítom meg a tömeget, a Seymour-Kinkler színpszihológiai törvények alapján programozott effektekkel. A megalázottság, becsapottság, düh, kilátástalanság, elkeseredettség érzetét akarom kiváltani. Arra törekszem, hogy minden műsorom tömegverekedésbe torkoljon. Szögesdrót és acélháló mögött játszom, a pultot biztonságiakkal védetem. Ha lőnek ránk, visszalövünk. Amikor kijön a rendőrség, összepakolunk és elmegyünk.

 Tiszteletdíjamat mindig előre kérem. Ritkán játszom kétszer ugyanazon a helyen, ha igen, megdupláztatom a gázsimat. Fellépéseimre magammal viszem a kutyáimat is, négy fekete vérebet, akik az acélháló mögül acsarkodnak a táncolókra. Nyers húson élek, mint a kutyáim. Vodkát és rumot iszom, kokainnal és speeddel. Néha, két barátnő közül kitépve maga, én is beszállok a verekedésbe. Letépem magamról az inget és a pultról, a védőhálót magammal rántva a tömegbe ugrom, a kutyák és a testőrök utánam. Kétszer megkéseltek, egyszer valaki gyomron lőtt. Felszerelésem ilyen alkalmakkor tönkremegy. A költségeket a tulajdonos állja. Megéri neki az esemény,a PR értéke miatt. Jó sajtóm van. "DJ Kill - A Hard Living, Hard Driving Individual", ilyen szalagcímeket kapok. Mutatják a híradóban, amikor hordágyon bevisznek a kórházba és azt is, amikor valamelyik barátnőmmel, gyógyultan kijövök.

 Nincsenek példaképeim. Amit a műfajban eddig hallottam, hidegen hagyott. Senkinek a mixét nem találom elég ütősnek. A legtöbbje csak locsog. Amit tudok, magamtól tanultam. Mindig tudtam, mit akarok elérni, csak az eszközöket kellett megtanulnom kezelni. Arra kell a legjobban ügyelnem, hogy belőlem ne halljon ki a tűz, az utálat és a gyűlölet, amely művészetemet élteteti, amely megmondja, hogy mikor, melyik gombot nyomjam meg, melyik potmétert húzzam maxra. Fizikailag is késznek kell lennem a közelharcra, ezért steroidokat szedek, súlyzózom és kick boxolok. A barátnőimet kínzom, verem, megalázom, szidalmazom. Szeretik. Amikor megunom, elkergetem őket. Könyörgésükre nem hallgatok. Egy elhagyott gyártelepen lakom. Amikor érzem majd, hogy fogy az erőm, magamra fogom robbantani az épületet."

 
DJ Lenyúl színházba megy. Felhúzzák a függönyt. Ott a díszlet. Meglát egy falat. A fal foszforeszkál. Lenyúlja. Elmegy egy másik színházba. Folyik az előadás. Megtetszik neki egy jelenet. Lenyúlja. Koncertre megy. Hallgatja a zenét. Tetszik neki. Lenyúlja. Megy tovább. Étterem. Kés, villa, kanál, sótartó, hamutartó, tányér. Lenyúlja. Nocsak, egy kabát a széken. Lenyúlja. A széket is. Viszi. Eldugja. Majd eljön érte később. Megy tovább. Utca. A szél egy kalapot fúj. Tulajdonosa rohan utána. A kalap gurul az aszfalton. DJ Lenyúl felkapja a kalapot. A fejére teszi. Elszalad. A kalap tulajdonosa szalad utána. Nem éri utol. Lemarad. Feladja. DJ Lenyúl megy tovább.

 Lenyúl-lak. DJ Lenyúl otthona. A falakon mennyezetig érő polcok. A polcokon a szajré. Békaember felszerelés, amit az Adrián lopott, amíg a búvár a sziklán napozott. Háztetőcserepek Bajorországból. Kitömött menyét, rajta múzeumi leltár száma. Gyermekcipők. Óvodából. Vitte, csendes pihenő alatt. Dombornyomású könyvek, a vakok könyvtárából. Nem látták, amikor kihozta. Rúzsok, szappanok, intim betétek. Innen-onnan. Tűzoltókészülék. Értékes képek. Kesztyűk. Öngyújtók. Esernyők. Órák. Palmtop, laptop, hallókészülék. Mankók. Kutyapóráz. Akvárium. Ruhaneműk. Kéziszerszámok. Ékszerek. Műfogsor. Mobil telefonok. Sírkő. DJ Lenyúl hazaér. Zsebeiből a polcra teszi a szajrét. Kinyitja az ablakot. A ruhaszárító kötélen a szomszéd száradó alsóneműi lógnak. Lekap egy pár zoknit. Becsukja az ablakot. Behúzza a függönyt. A zoknikat a polcra dobja. Sóhajt. Megcsóválja a fejét. Nem elégedett.

 Kimegy az erkélyre. Hajnalodik. Felnéz az égre. A felhők, a felhők, mondja. Kellenek a felhők. A csillagok is. A szél. A Hold. Kel fel a Nap. Az is kell. Az égbolt. A fák, a hegyek, a folyó, a város. A jobb bútorok, lámpák, régiségek a lakásokból. Közhivatalokból. Palotákból. A bankokból a pénz, a gyémántok, az arany. Nőket. Hírt. Hatalmat. Szeretetet. Megbecsülést. Megértést. Megbocsátást. Minden gondolkodó minden gondolatát. Minden feltaláló minden ötletét. Minden művész minden alkotását. Írók írását, festők képeit, zeneszerzők zenéjét és a templomokból a Titkok Titkát, igenis. Ide nekem. Most. Mindjárt. A világot akarom. A prófétákat. Az Istent és minden angyalát.

 DJ Lenyúl kimegy a fürdőszobába. Tele van szappannal, kölnivel, illó olajokkal, luxustörülközőkkel szállodákból, fürdőköpenyekkel, papucsokkal, púderokkal, spray-el. Fürdősapkák, úszószemüvegek, fürdőruhák, ékszerek. Lopott tarajos gőték, befőttes üvegben. Vízhatlan rádió, szivacsok, gumikacsa, drága gyógyszerek, manikűrkészletek. DJ Lenyúl a tükörbe néz. Meglátja magát. Tetszik neki, amit lát. Megpróbálja lenyúlni. Nem sikerül. Keze beleütközik a tükör üvegébe. DJ Lenyúl szomorú.

 
DJ Nitesea király volt a városban. Bakelitjeit, hangmintáit lopták, sokan próbálták utánozni, de nem lehetett. Hiába használták ugyanazokat az effekteket, hiába szkreccseltek fekete szarvasbőr kesztyűben, mint ő, sem a hangzás, sem a swing nem működött másolatban, és a közönséget csak egyszer lehet megtéveszteni. Mások keze alatt ugyanaz az alapanyag, ugyanaz a technika nem volt képes hozni DJ Nitesea mixeinek feelingjét. Kevesen tudták, hogy DJ. Nitesea tizenöt évig gyakorolta a keverést a legteljesebb magányban, mielőtt a nyilvánosság elé állt volna. Nappal szobafestőként dolgozott, éjszaka bezárkózott brooklyni stúdiójába bakelitjeivel, a két Technics lemezjátszóval és a pulttal, és egy ócska ghettoblasterre rögzítette mixeit. Másnap, munka közben Walkmanján hallgatta őket újra és újra, hogy estére pontosan tudja, mit kell másképp csinálnia.

 Múltak az évek, változtak a stílusok és DJ Nitesea mindegyiket megtanulta. Old School hip hoppal kezdett, aztán átment Lee Perry nyomán a jamaicai dubba, onnan visszakanyarodott a Kraftwerkhez és Afrika Bambattaahoz, aztán éveket töltött a latinamerikai DJ-k mixeinek bűvöletében. Jött az acid jazz, a trip hop, jungle, drum&bass, az utolsó éveket az industrial hardcore töltötte be, nem kis részben a Nine Inch Nails and Marilyn Manson videoklipek hatására. Aztán eljött a nap, amikor DJ Nitesea nem talált hibát az előző éjszaka felvett hanganyagban. A következő évet egy promo-lemez készítésével töltötte. Tíz mixet rögzített, a lemeznek a Nitesea címet adta. Így indult el a pályán. Egy év alatt jutott fel a csúcsra. Mixei uralták a klubokat, és hosszan időztek a toplisták tetején. Sikerét sokan irigyelték, de senki sem tudta utolérni. Hangzását, swingjét, stílusát képtelenek voltak utánozni, senki sem érezte annyira, mint ő a célközönséget, az időt. Legyőzni csak úgy lehetett, ha tönkreteszik, megsemmisítik a DJ-t. Irigyei szabotálni kezdték munkáját. Rövidrezártak kábeleket, vodkát öntöttek a pultba, letépték plakátjait, féregvírust ültettek a laptopjába. Minden fellépésén történt valami technikai malőr, amit a közönség nem sokáig tolerált. DJ Nightsea ellehetetlenült. Azt mondják, visszaköltözött Santo Domingoba, a szülővárosába, a Dominikai Köztársaságban. Régi lemezei jogdijaiból él és egy samba-iskolát működtet, szellemileg fogyatékos gyermekek számára.

DJ Respect I.: Aminek lent lenne a helye, az felülre került. Ami felül volt és működött, azt alulra helyezték, ahol nem működik. Roadie-k játszanak a színpadon, a zenészek az erősítőket, hangfalakat cipelik és kiszaladnak a roadie-nak sörért. A közönséget drogozzák, úgyhogy az mindebből semmit sem vesz észre. Ugyanúgy pogóznak a nézőtéren, ugyanúgy próbálnak az öltözőbe bejutni, ugyanúgy várakoznak órákig a hóviharban a hátsó ajtónál. Hasonló átrendezés zajlott le a zeneipar minden területén. A takarítószemélyzet leváltotta a managementet. A korábbi managert ezután legfeljebb üzenetrögzítőnek használták, vagy mosogatónak a konyhában. A rezidens DJ-re bízták a bejárat őrzését. A lemezjátszókat ezután a doorman kezelte, ő válogatta és mixelte a bakeliteket, saját kollekciójából, saját ízlése szerint. A betépett bulizókat nem érdekelte, mire bólogatnak. A véletlenek szerencsés összjátéka következményeként, egyedül a városban, DJ. Respect megtarthatta pultját, de ő is érzékeli a változást maga körül.

       "A TikTakBuharin bárban vagyok rezidens, amióta a szakmában dolgozom. Mindig magam mixeltem, saját bakelitjaim közül, a saját ízlésem és lelkiállapotom szerint válogatva, saját pultomon, saját effektekkel. Én állítottam be a hangzást és a hangerőt is, sokszor órákat töltve bulik előtt a terem hangolásával, alkalmazkodva az évszakhoz, az időjárási viszonyokhoz, a bútorzat és a deco változásaihoz. Soha, senki nem szólt bele a munkámba. Abban az időben elképzelhetetlen volt az ilyesmi. A management látta, hogy jól végzem a dolgom, stabil, jólfizető, problémamentes közönséget vonzok, hétvégéken megtöltöm a házat. Munkám jó sajtót kapott. Utazó Lelkiismeret címmel, saját éjszakai műsorom volt a Közszolgálati Rádióban, gyakran mixeltem tv csatornáknak.

 A management is jól működött. A bár, a konyha, a mellékhelyiségek, az iroda tiszták voltak, hasonlóképpen a poharak is. Két indiai szakácsunk volt, Prekash és Numi, akik mesésen fűszerezett vegetáriánus tálak nagy változatosságával kedveskedtek vendégeinknek. Amanda, Curt és Almond, a többszörös díjnyertes bármixerek varázslatos gyorsasággal produkálták a legfinomabb koktélokat. Szívesen flörtöltek a vendégekkel és páratlanok voltak konfliktusok gyors megoldásában, zaklatott idegek lecsillapításában. PR csoportunk is effektív volt, még most is őrzöm a magas ízléssel megtervezett, régi TTB plakátokat, szórólapokat. Az alkalmazottakat jól fizették azokban az időkben a TikTakBuharinban. Kölcsönös tisztelet volt a management és a személyzet között. Minden karácsonyra márkás órát és egy teljes évre elegendő Technics lemezjátszó pickupot kaptam.

 Az üzlet remekül ment. A management bővítésen gondolkodott. Meg akarták venni a teljes háztömböt, hogy megvalósíthassák régi álmukat: óraműként működő, kortárs művészeti központot építsenek mixeim köré. Otthon éreztem magam a bárban. Úgy éreztem, szeretnek, a közönségem és munkatársaim egyaránt. Öröm volt számomra, amikor elkezdődött műszakom. Kellemes, világos lakást kaptam a tetőtérben és a management finanszírozta angliai és skandináviai tájékozódó és lemezbeszerző útjaimat. Télen síelni vittek bennünket, nyáron vitorlázni. Minden dolgozó a TikTakBuharin költségén végezhette el évi purifikációját Sri Rajneesh ashramában, Púnában, Indiában. Ott, ahol most a kilós ruhát tartják, ott volt a könyvtárunk. Asha".

 A Downtown Beirut bárban 9 DJ-t kötöttek sorba. Az első, a legkevésbé ismert DJ a sorban bakelitekről mixelt, a második, kicsit jobban ismert, mint az első, az első DJ mixét remixelte, a harmadik a másodikét, és így tovább. A közönségre a kilencedik, utolsó, legnevesebb DJ remixét engedték.

          DJ. Respect folytatja: "Nálunk is a takarítószemélyzet kapta meg a létesítmény tulajdonjogát. A régi management egy ideig pereskedett, de a bíróság elutasította keresetüket, azzal, hogy a TikTakBuharin a takarítószemélyzetet illeti meg, mert soha nem volt az övék. Radjaphutra Khrisnamurti, a korábbi tulajdonos felakasztotta magát. Átment a pránába, mint mondta. Mukhti Balogh, a helyettese, a zseniális PR szakember most segédfűtő a pincében. Az igazgatói irodát megnagyobbították az öltözőink rovására. Most Potokár, a korábbi WC-s néni unokaöccse foglalja el egyedül. Ő most a manager.

 A beköltözése utáni napon, teljes lemezlistámmal magához hívatott. Potokár magashátú, trónszerű, bőrrel bevont karosszéken ült, hatalmas, mahagóni íróasztal mögött és a lábujjait piszkálta. Nem kínált hellyel. Elkérte a lemezlistát és tanulmányozni kezdte. Mi nem játszunk MC Rudit, mondta és nekilátott, hogy filctollával kihúzza MC Rudi lemezeit a listáról. Itt nem lesznek goa party-k, mondta. "MC Rudi nem goa, hanem nu school ska", mondtam. "Nekem goás", mondta Potokar. Aztán közölte, hogy nem használhatom többé a flangert, mert az nem sikeres. "De hiszen éppen attól indulnak be, bejönnek még az előcsarnokból is, ha ráteszem a flangert a mixre". "Bejönnek azok bármire", mondta Potokar. Igaza volt.

 A régi bármixereket elbocsátották, Almond kivételével, aki Potokar csicskása lett. Az új kiszolgálók Potokar családjából verbuválódtak. Nyitás előtt drogokat kevertek az italkészletbe, amitől mindenki gagyi lett, vihogott és mindennek örült. Korában MC Rudi mixei voltak a legsikeresebbek, azokra táncoltak a legtöbben. Gyakran előfordult, hogy lányok cédulákat dobtak a pultomra, MC Rudi felvételeit kérve. Most senkinek sem hiányoznak a régi mixek. Potokar csak négy-öt bakelitot enged játszanom, ugyanazokat minden este. A lemezeket ő hozta Ukrajnából. Megadeath bootlegek. Időnként feljön a pulthoz, engem félrelök és elkezd mixelni. Feeling és értelem nélkül, össze-vissza csavargatja a gombokat. Összefogdossa, megkarcolja a lemezeket - és mindig az első dolga, hogy kivegye a középfrekvenciákat. A basszust pedig feltekeri, amíg el nem szállnak a hangszórók. A közönség, mint az automaták, teljes oblivion-ban bólogat odalenn. Potokar mindig részeg, az ágyékom után nyúlkál, gyakran bepisál. A flangert kiszereltette a pultból és elcserélte rézkilincsekre, az Inferno Látvány Pékség (korábban BeBopBar) új managementjével.

 Sokat gondolkodtam azon, hogy lemondjak-e, feladjam-e rezidens státusomat, különösen azután, hogy tetőtéri lakásomat elvették és átalakították autóalkatrész raktárnak, amivel Potokar ugyancsak üzletel. Végül úgy döntöttem, maradok. Önmagam, művészetem és közönségem iránti tiszteletből. Személyem garancia arra, hogy ha a minőség el is tűnt időlegesen a TikTakBuharinból, bármikor visszatérhet, ha megváltoznak az idők. Addig is a fűtőszobában húzom meg magam, és műszak után Mukhti Baloghal beszélgetek a szútrákról, ha fel tud ébredni."

DJ 2Night (Remix): Enyém az éjszaka, gondolja DJ 2Night és bekapcsolja a televíziót. Pontosan az történik benne, amit akar és úgy, ahogy akarja. Gondolkodik: most únja, vagy élvezi éppen saját maga társaságát. Tölt magának egy pohár bort és teker egy hosszú spliffet. Rágyújt, és poharával kimegy az erkélyre. Alatta Velence, a sűlyedő város. Tizennégy nagy áradás volt, és a legutóbbi a harmadik szökőár ebben a szezonban. Éjjel két óra körül lehet. DJ 2Night bezárja maga mögött az erkélyajtót. Felteszi kedvenc lemezét: ORDO EQUILIBRIO: Walpurgisnacht In The Grotto. Rámegy az Internetre, megnézi elektronikus postáját. Email az Ólomkamra klub managerétől. Szolgálataira nem tartanak többé igényt. Megszűnik rezidenciája. Pultját, lemezjátszóit, a klubban tartott bakelitjeit lefoglalják, kifizetetlen italszámlái ellenében. Ugyancsak megtartják mobilját, amit legutóbb az öltözőben felejtett. DJ 2Night már régen megsejtette, hogy lejárt az ideje az Ólomkamrában. Legutóbb őt és MC Strauss-t fel sem engedték a pulthoz, arra hivatkozva, hogy az előtte játszó DJ Faun mixére annyira beindult a közönség, hogy hiba lenne mixet váltani.

 DJ 2Night lejön az Internetről és tölt magának még egy pohár bort. Megszámolja a pénzét. Kevesebb, mint kétszáz eurója van. A hitelkártyáit kimerítette. Ötven euróból el tud jutni Majorcára, ahol várja Boy George. Ott ki tudja húzni a telet. Nem akar, ennyi pénzből nem is tudna hazarepülni Penssylvaniába, az anyjához. Felhívja Luciano-t, rendel két Xtasy tablettát és egy gramm kokaint. Ez az úticsomagja, meg a lemezek. Pultot bárhol találhat, de bakelitgyűjteménye pótolhatatlan.

 Összecsomagolja ruháit, lemezeit, a pár könyvet, amit középiskolás kora óta őriz, és néha újra elolvas. Megérkezik Luciano embere motorcsónakon, a rendeléssel. Az átázott, átfázott arab küldönc franciául motyog: "Mois Frois? J’aime". DJ 2Night átveszi a borítékot, fizet. Hagyja, hogy a vizes arab búcsúzásul kétoldalról megcsókolja. Nézi, ahogy a magas hullámok között vergődő motorcsónak eltűnik a szélben. Bezárja a lagunára nyíló kaput, a dohos lépcsőkön felmegy rezidenciájára. Kinyitja a másik borosüveget és bevesz egy tablettát. Leül a laptopjához, felteszi a RAISON D'ETRE: The Well Of Sadness című lemezét, és megvárja, amíg a talpától induló, melegítő érzés bejárja egész testét és eljut koponyája tetejéig. Írni kezd, levelet Boy George-nak, a Gmail címére. A Boy és ő sokat beszélgettek legutóbb Majorcán. Egymásról beszélgettek, arról, hogy mennyire fontosak egymásnak hogy mit imádnak egymás mixeiben. A Boy meghívja Majorcára és javasolta, hogy keressék fel együtt Malcolm McLaren-t. Malcolm biztosan tudja, hogy mi lesz jövőre hot Los Angelesben és Londonban. „New York és Chicago már passé”, mondta a Boy.

 Speedboatja, korábban versenyeken  is használt motorcsónakja nehezen indult. Tengervíz kerülhetett a motorba. A szökőár akkor kezdett el visszavonulni, amikor a DJ, evezve, a Grande Canale vizére ért. A visszavonuló áradat kisodorta a csónakot a nyílt tengerre. Amikor a hullámok elcsitultak, DJ 2Night bekapcsolta a helyzetjelző lámpákat és lement a motorházba, hogy megjavítsa a motort. A ciprusi tartályhajó ekkor találta derékba a Barracudát. A DJ hulláját két nap múlva vetette partra a víz, a teherkikötőben. Karjára csatolva még ott volt iPodja. A DJ arca eltűnt az ütközésben. Sokáig nem tudták a tetemet azonosítani, csak a drogokat a szervezetében. DJ 2Night hamvai most Penssylvániában pihennek, anyja kertjében, az első lemezjátszója mellé temetve, ahogy akarta. Boy George-ot, Majorcán nem értesítette DJ 2Night haláláról senki. Hetekig várta a DJ-t, a mólón. Amikor az újságokból megtudta a halál körülményeit, Velencébe küldte néhány barátját. Nem sokkal később végleg bezárt az Ólomkamra klub.

 
DJ WienerBlut: Amíg a SYMBIOSIS: Der Waltz Von Gehanger című száma ment, DJ WienerBlut készített egy speedballt és felnyomta. Csak olyan állapotban tudott dolgozni, amelyben már nem lát különbséget jó és rossz között. Amikor a szám lement, fogadta az első telefonálót.

- Hello. Nem is tudom, mit akarok mondani, csak betelefonáltam. - Értem. - Az az igazság, hogy nagy baj van, amiről nem beszélhetek. - Kár. - Bizony kár, mert más meg nem jut az eszembe. - Letegyem? - Még ne. Szerettem azt a számot, amit kettővel ezelőtt játszottál. - Igen? - Igen. Mi volt az? - SHINJUKU FILTH: The Cockroach Sex - Értem. Miről szólt? - Japánok. - Értem. Nagyon szép. Itt maradsz velem, amíg meghalok? - Meg akarsz halni? - Nem akarok, de muszáj. - Értem. Jó, akkor maradok. Mennyi ideig tart? - Ulrich azt mondta, hogy gyorsan hatni fog. - Bevettél valamit? - Igen. - Mit? - Nem tudom. Úgy nézett ki, mint egy Yellow Jacket. - Értem. Érzed már, hogy kezd hatni? - Érzem. Nagyon jó. Ezért akarom, hogy velem maradj. - Ha fájna, akkor is akarnád, hogy beszélgessünk? - Nem. Akkor felhívnék valaki mást. Vagy a mentőket. - Hogy hívnak? - Inge. - Értem. Figyelj Inge, nekem most fel kell tennem a következő számot. Mit szeretnél hallani? - Hát, nem is tudom. Talán, ha lehetne, akkor a TYPO O NEGATIVE-től a Wolf Moon. - OK, Inge. A szám után majd beszélgetünk. Gondolod, hogy tudsz addig várni? - Hát, megpróbálom.

DJ WienerBlut feltette a lemezt. Állt a pult mögött és bólogatott a ritmusra. A saját halálára gondolt, amit a jövő évre tervezett. Adás közben akart meghalni. Már össze is állította a lemezlistát az eseményre: CREST OF DARKNESS: The Ogress; UNHOLY: Athene Noctua; EINSTUERZENDE NEUBAUTEN: Zerstoerte Zelle… Szép lesz. A szám lejárt. DJ WienerBlut beleszólt a mikrofonba.

- Inge?

Csend. A telefonvonal nem szakadt meg, de senki sem válaszolt a túlsó oldalról. A DJ még néhányszor szólította Ingét, de nem kapott választ. Kikapcsolta a telefont és beszélni kezdett hallgatóihoz a mikrofonba.

- Post-alternative korunkban az örökélet a legnagyobb kihívás, amivel szembe kell néznünk. Már nem arra kell törekednünk, hogy halálunk jelentésértékű, és jól kivitelezett legyen, hanem fel kell készülnünk a következő dimenzióra, a dimenziók véget nem érő sorára, amelyben csak egy irány van: Tovább!

SHADOW PROJECT: The Circle And The Cross
CHRISTIAN DEATH: Sleepwalk
IN THE WOODS...: Karmakosmik
COVEN: Amphetamine
ANTESTOR: Battlefield
GRIEF OF EMERALD: Nightstalker
CATAMENIA: Winternacht
CINDYTALK: Empty Hand
SHINJUKU FILTH: The Cockroach Sex
MOONSPELL: Full Moon Madness
DAWN OF DREAMS: Luna
TYPO O NEGATIVE: Wolf Moon
EVA O: The Devil
COIL: Things Happen
DEATH IN JUNE: To Drown A Rose
MORRTHOUND: Canalizer
NASOPHARYNGEAL: A Funeral Dirge For B.R.
MONUMENTUM: Terra Mater Orfanorum
SIX FEET UNDER: Lycanthropy
EXHUMED: Blazing Corpse
CANNIBAL CORPSE: Skull Full Of Maggots
GRIEF OF EMERALD: Wingless
AMSVARTNER: Memories Of Faded Kingdoms
CREST OF DARKNESS: The Ogress
SYMBIOSIS: Der Waltz Von Gehanger

DJ SexCrimes a pultja mögött állt és bólogatott a 142 bpm-re, mintha nem lenne holnapután. Nézte a táncparketten hullámzó tömeget és azon gondolkodott, hogy hogyan is tudná ezt mind megrontani. Több százan lehettek. Az önkívület megszépítette arcukat. "Ezek ott lent mind álomban élnek. Nincs köztük egy sem, aki fel tudna ébredni magától, mert egyik sem tudna mit kezdeni szabadságával, a természet védekezik", gondolta a DJ, "a gondviselés mély álmot bocsájt azokra, akik a szabadságot nem tudják elviselni. Megőrülnének tőle, a fénytől, a döntési kötelezettségekről, a hirtelen feltáruló milliárdnyi lehetőségtől. Így, álomban könnyen kezelhetőek. Elég egyszer egy héten programozni őket, belső órájukat a típushoz legalkalmasabbnak talált 142 bpm-hez igazítani és a következő hét napban a tervezettnek megfelelően működnek tovább. Álmukból csak szenvedés képes felébreszteni őket, szavak, logika nem hatnak rájuk. Az erős szenvedés felébreszti őket, aztán néhány óra, vagy nap alatt megöregíti, végül elpusztítja őket az óhatatlanul beálló őrület. Szeretem ezekben az éber pillanatokban a kezemben tartani őket", gondolta a DJ, "az ujjaimon át érezni, ahogy a bőrük alatt előbb felbugyog, aztán kiszárad belőlük a lélek".

 DJ SexCrimes 4U kategóriájú besorolása révén kapott rezidenciát, a párizsi Le Main Bleu klubban. Ez annyit jelentett, hogy éjszakánként négy vendég megrontásának lehetőségét biztosítja számára a management. Ez Párizsban meglehetősen alacsony besorolásnak számít. DJ SexCrimes csak azért fogadta el, mert a tulajdonos neki ajándékozott egy Monet festményt. Fellépés után a DJ visszavonul az épület tetőterében berendezett lakészébe és vezetékes televízión kiválasztja a hangulatához legjobban illő négy áldozatot, a monitoron táncolók tömegéből. Ezeket digitálisan megjelöli és a club központi számítógépe mindegyikhez laser-azonosítót rendel, láthatatlan lasersugarat, amely követi a kiválasztott vendéget a táncparketten, lehetővé téve a speciális szemüvegekkel felszerelt teremőröknek, hogy megtalálják őket a tömegben. A teremőrök áttörik magukat a táncolókon és közlik a megjelölttel, hogy a DJ látni akarja őket. Ez általában elég, a megszólított követi a felvonóhoz őreit. Ha vonakodna, a management nevében meghívják a bárpulthoz egy italra, amelybe drogot kevernek, hogy megtörjék ellenállását.

 Műszakja végén a DJ már pontosan tudta, kiket fog az éjszakára bejelölni odafenn. Zsebrevágta a pickupokat, elküldte a roadiet pezsgőért és porokért, váltott néhány szót a testőreivel, aztán felment a lifttel a penthouse-ba. Elvégezte választottjai kijelölését a monitoron. Nézte, ahogy az őrök egyenként megtalálják őket. Utasította testőreit, hogy ha vendégei megérkeznek, vetkőztessék le és fürdessék meg őket, aztán megkötözve vigyék őket a laborba, ahol a mennyezethez erősített láncokon lógva várjanak rá. A session előtt pihent egy órát.

 
DJ SexOrg számítógépe előtt ült és állat szexet nézett az Interneten, streaming video formátumban. A szex minden formája érdekelte, hiszen a szexből élt. Hetente három alkalommal fiatalok százait kellett szexuális izgalomba hoznia, és ebben az állapotban tartania órákig mixeivel, méghozzá úgy, hogy műszakja végére érjék el az izgalom csúcsát, s így adhassa át őket DJ Phantomnak, akitől megkapják az orgazmust. Szabadideje nagy részében DJ SexOrg, a brémai gSpot club rezidense, szexológiai kutatásokat folytatott, részben a lakásán rendezett orgiákon, részben videofelvételekről és az Internetről gyűjtött információt tanulmányozva. Ezúttal egy tíz másodperc hosszúságú mpeg videófelvételt vizsgált, amelyen kikötött ló idős hölgyel közösült. "Fuck my ass!", kiáltotta lelkesen a matróna a bélyegnagyságú képen, ahogy a ló beléhatolt. A DJ hangmintát vett, a clippet pedig elmentette a Mature folder megfelelő alkönyvtárába. Aztán chattelni kezdett, egy zártkörű chat fórumon, amely a szexipar aktuális kérdéseinek megvitatására szerveződött, középszintű vállalkozások számára, mint az övé.

 Az orgia kora délután kezdődött, DJ Punani, DJ Discipliner, MC B.Hole, DJ SexOrg és az MC B.Hole Fan Club két új tagjának részvételével. A beöntéseket a session elején DJ Punani adminisztrálta a fürdőszobában. A golden showert videora vették és a műszak után DJ SexOrg felrakta a felvételeket website-jára az interneten.

 
DJ Sextor: DJ Sextor szexmániás és ezt nem is tagadja. Egyike azoknak, akiknél a szex függőségként működik, egyszerűen képtelen nélküle funkcionálni. Ugyanúgy függ a szextől, mint más az alkoholtól, kemény drogoktól, pénztől, hatalomtól, saját egójától. DJ Sextor napjai folyamatos szexuális stimulációban telnek. Ha úgy adódik, hogy nem jut szexhez, egyszerűen leáll. Nem csinál semmit, csak ül, vagy fekszik az ágyán, egyre dühösebben. Amikor már nem bírja magában tartani a mérget, kitör és tör-zúz maga körül, végül önmagára támad. Ezért managerének legfontosabb feladata, hogy kielégítse a DJ egyre elvadultabb szexuális igényeit.

 DJ Sextor biszexuális, egyformán kedveli mindkét nemet, de csak olyanok érdeklik, akik készek alávetni magukat akaratának és hajlandók elviselni perverz fantáziájának kegyetlen játékait. A DJ szereti az ártatlanságot, ha rajonganak érte és egy ideig ellenállnak, mielőtt teljes megadásba transzcendentálja őket a megaláztatás, szenvedés és fájdalom. Rezidenciája a New York-i mészárszék negyedben, a 14th Street és a 10th Avenue találkozásánál, egy s&m bár alagsorában van. Lakása három helyiségből áll, közülük a legfélreesőbbet, a stúdiójából nyíló raktárhelyiséget kínzókamrává alakította át. A falakat feketére, a padlót vörösre festette, a falakba és a mennyezetbe épített karikákról láncok, kötelek és bilincsek lógnak. Nőgyógyászati asztal, orvosi műszerek, rusztikus kínzóeszközök, kalodák, kikötésre szolgáló acél és fa állványzatok alkotják a berendezést. A teret elektromos fáklyák lobogó fénye világítja meg. Amikor a DJ bestresszel, - ami a legkisebb negatív vibrációtól bekövetkezhet, - bezárkózik a kamrába egy, vagy több rajongóval, akiket a managere szállít. Néha napokig csak fellépése idejére jön ki, bőrmaszkban. A korbács csattogását, a megkínzottak nyögését, sikolyait, sírását elnyelik a vastag falak, és a házban folyamatosan döngő funk és techno. Amikor a DJ lecsillapul, kinyitja a bilincseket, leveszi a láncokat, köteleket és fogadja áldozatai köszönetét a sessionért. Akit megkedvelt a session során, azt kíséretébe fogadja, a többit elbocsájtja és utasítja testőreit, hogy ezeket ne engedjék többé közelébe. Aztán felmegy a pulthoz és olyan mixet tesz le, amit még senki sem hallott. Ujjai boszorkányos ügyességgel táncolnak a lemezjátszókon és a faderekkel. Ő meg csak bólogat és szopat.

 
DJ Surf: Ha benne van az ember valamiben, nem látja. DJ Surf igyekezett megmaradni a dolgok felszínén. Amint észrevette, hogy túlságosan leköti az érdeklődését valami, vagy valaki, azonnal otthagyta, ment tovább. Nem csatlakozott mozgalomhoz, iskolához, s kerülte a kapcsolatokat. Látni akart, tudni akarta, hogy mi történik vele, kézben akarta tartani saját sorsát. Úgy érezte, ha kötődik, akkor nem szabad. Megvakul, megsüketül, elveszíti szaglását. Mérési eredményei használhatatlanok lesznek. Értelmetlenné válik az élete. Önmagával sem foglalkozott, mert nem akart megőrülni. Neki tökéletesen elég volt a dolgok felszínének két dimenziója, azon szörfözött, és minden nap leírta, amit maga alatt látott. Eseményeket, trendeket, karaktereket, viselkedéseket, interakciókat.

 DJ-ként dolgozott, mert a zene érdekelte a legkevésbé. Nem fejlesztett ki saját zenei ízlést. Mindig, mindenhol pontosan azt adta közönségének, amit az hallani akart. Nem tett mást, mint figyelte a toplistákat, a területre kivetített, naprakész eladási mutatókat és azok alapján választotta ki a lemezeket, amelyeket az adott estén a célközönségnek játszott. Karrierje így nem ütközött akadályokba. Hamar feljutott a csúcsra és pozícióját megtartotta. A legjobb klubbokban játszott, a legjobb pultokon, a legjobb erősítéssel. Tisztességesen megfizették, s kívánságait a management mindig igyekezett teljesíteni. Így munkája nem kötötte le energiáit és figyelmét. Nem kellett hozzá viszonyulnia. Mixeit automatizálta. 3D mozgásérzékelők figyelték a táncolókat, számítógépes program analizálta a tömeg mozgását és keverte a zenét, konstans mozgásintenzitás fentartására törekedve. Neki csak annyi dolga volt, hogy elindítsa a programot. Aztán csak állt a pult mögött és ütemre bólogatott. Amikor sikerült elég pénzt félretennie, visszavonult. Azóta csak utazik, kevés poggyásszal, mindig egy másik gyönyörű nő társaságában. Nincsenek ellenségei.

 
DJ LOSER: "Kávén, cigarettán, drogokon és almásrétesen él. Amióta Enid elhagyta sokat forgatja a Bibliát. Enidet rezidens státusának megszűnésével egyidőben vesztette le, tizenötévi intenzív kapcsolat után." Amióta DJ Looser elvesztette rezidens státusát a Hades Clubban, ritkán mozdul ki albérletéből. Alkalmi munkákból tartja fenn magát. Esküvőkön, bar mitzvah-kon, halotti torokon mixel, többnyire vidéken. Ilyenkor kocsival jönnek érte, műszak után visszahozzák. Keresetét régi bakelitjeinek eladásával egészíti ki. Néhány éve még neki volt a legnagyobb bakelitgyűjteménye a városban. Többtízezer bakelit, az 1940-es évektől mostanáig. A legváltozatosabb stílusok, minden lemez kora legfontosabbja kategóriájában. Már csak pár száz lemeze van, gyorsan fogynak. 

 DJ Loser egyedül él két szobanövényével, amelyeket vastag por fed, mint mindent a lakásban. Diesel korom, ami az erkély alatt húzódó autópályáról szivárog be a réseken. A DJ hetekig köhögött, miután beköltözött az albérletbe, aztán megszokta a kipufogógázokat. Az autópálya soha meg nem szűnő zúgása sem zavarja már. Amikor ébren van, a pultjánál ül és hallgatóval a fülein mixel. Amikor alszik, nem hallja a zajokat, fáradt, vagy messze jár. Csak a pult környékét, az ágyát és a laptopját tartja tisztán. A lakás többi részét nem takarítja, inkább igyekszik olyan lassan, puhán mozogni, hogy ne kavarja fel a port. A porral takart lakást műalkotásnak tekinti, mint Duchamp az ő Portenyészetét.

        Kávén, cigarettán, drogokon és almásrétesen él. Amióta Enid elhagyta, sokat forgatja a Bibliát. Enidet rezidens státusának megszűnésével egyidőben vesztette le, tizenötévi intenzív kapcsolat után. Minden percet együtt töltöttek. Enid válogatta a bakeliteket, amíg ő mixelt. Egészen a legutóbbi időkig napokat tudtak eltölteni az ágyban. Együtt főztek, mostak, takarítottak. Együtt intézték bevásárlásaikat. Együtt utaztak minden télen a szigetekre, Indiába, Nepálba, Indonéziába. Azt tervezték, hogy házat vesznek Costa Ricában, vagy Belize-ben és régiségkereskedéssel foglalkoznak. Az utolsó műszakra is együtt indultak a Hadesbe. A doorman, a manager, Porky utasítására hívatkozva nem engedte be őket. Enid felszólt mobilján Porkynak. Mondta, hogy beszélni akar vele. Egyedül?, kérdezte Porky. Egyedül, mondta Enid és átadta a mobilt a doormannek. Az váltott pár szót a managerrel, majd visszaadta a mobilt Enidnek és beengedte. Enid többé nem jött ki. Porkyval maradt. A DJ várt egy ideig a kapunál. Megpróbálta hívni Enidet és Porky mobilját is, de mindkettő ki volt kapcsolva. Másnap Enid elküldte a doormant a holmijáért. A DJ megpróbálta hívni, de Enid megváltoztatta mobilja számát. Porkyt sikerült elérnie. "You are out, man", mondta Porky. "De miért? ", kérdezte a DJ. Porky a legjobb barátja volt. "Tudod te azt nagyon jól", mondta Porky és letette a kagylót. DJ Loser nem tudta. Megpróbálta vissza hívni Porkyt, de az lerakta a kagylót, amikor meghallotta a hangját. "Get out of my face, man", mondta.

 
DJ EuroSex: A DJ-nek minden európai országban volt barátja, vagy barátnője. A nemek közötti különbségek nem foglalkoztatták. Ő mindkét nemet egyformán szerette. Csak a külsőt tartotta fontosnak és a nacionalitást. "A nemzeti hovatartozásuk ad karaktert nekik, anélkül csak szétfolynának", szokta mondani, euroháreméről beszélve. A tengerentúliak, ázsiaiak, afrikaiak nem érdekelték. Csak az európaiakat találta attraktívnak, szerette, ha saját nyelvükön énekeltek, amikor dugta őket, vagy azok dugták őt.

 Sokat utazott. Majdnem minden nap más városban, más országban mixelt, másik szeretőjénél aludt. Egyensúlyát csak akkor veszítette el, ha valaki kiesett a láncból. Mindig az egész Európát akarta. "Találnom kell egy albánt", tombolt, amikor albán barátja, Haqi elhagyta, s nem nyugodott le addig, amíg Yenu-t, Haqi ugyancsak albán hasonmását meg nem találta. Haqi-nak kése volt, Yenu-nak tőre. Haqi telefonzsinórral verte. Yenu megetetett vele egy villanykörtét.

 Párizsban Louise vígasztalta, kötötte be sebeit és feküdt aztán fel a konyhaasztalra, hogy a DJ a szájába vizelhessen, műszak után. Londonban Webster főzött rá, balettszoknyában. Berlinben Ingrid nádpálcával verte, mert vonyít.

 Végül Tokyoban kapott rezidens státust, a CopyCat bárban. Magával vitte európai háremét. Tágas lakosztályt nyitottak neki, a télikert mögött. Az üvegpadló alatt valódi halak úszkáltak és az ágyából zártláncú televízión keresztül figyelhette, hogy ki mit csinál a szobájában. Egy sumatrai kirándulás során hajójukat maláj kalózok támadták meg a nyílt tengeren. Az összes európait megerőszakolták, megkínozták, megölték, kivéve a DJ-t, mert őt ismerték, egyszer haknizott náluk.

 
DJ WorldSex bejárta a világot, hogy megtanulja az összes szexuális tradíciót, amelyek összesített alkalmazásával remélte egy napon elérni élete legnagyobb orgazmusát. Kora gyermekkorától csak a szex érdekelte. Ahogy a későbbi festő ujjával ösztönösen az ecsetet választja a neki kínált tárgyak közül, ugyanolyan természetesen találta meg nemiszervét és kezdett el maszturbálni féléves korában az eszmélni kezdő DJ. Még alig tudott járni, de már szeretett benyúlni anyja, nővérei és azok barátnői szoknyája alá, és a saját kis fiúbarátait is szívesen fogdosta, tapogatta. Izgatta az állati szex is, eljátszani háziállataik genitáliáival, elélveztetni őket a pincében, vagy hátul, az udvaron, forró vasárnap délutánokon, amikor lepihent a család.

 A DJ először nyolcéves korában közösült, a folyóparton, osztálykirándulás közben, mert négyüknek sikerült a csoportról leválasztani Samantha-t. A következő évben Memphis-be költöztek, Tennessee államba, ahol az ifjú DJ tagja lett új iskolája RedHoods bandájának, amely szexuális rabszolgaságban tartotta az iskola leánytanulóit és néhány fiatal tanerőt. A banda egy gyermeknapi orgia utcára szűrődő zaja miatt lebukott. A házat elözönlő rendőrökkel vívott tűzharc során a DJ megsebesült az arcán. A sebhelyet akarta eltakarni, ezért viselt később mindig csuklyát. A rendőrök kiszabadították a megkötözött babysittert a mosókonyhában. Az ő tanúvallomása alapján, mint a RedHoods gang vezérét ítélte a DJ-t 4 év, fiatalkorúak börtönében letöltendő büntetésre a bíróság. Bűnszövetkezetben elkövetett gyermekrablásban, fiatalkorúak sérelmére elkövetett nemi erőszakban, szodomiában, bestialitásban, állatkínzásban - a megerőszakolt afgán agár miatt, - hatóság elleni erőszakban, többszöri gyilkossági kísérletben és tiltott fegyvertartás bűnében találták bűnösnek. A büntetőeljárást követő polgári per során a gang összes áldozata beperelte a DJ családját, mint a gyermek magatartásáért felelős jogi entitást. A bíróság horribilis kártérítést ítélt meg a felpereseknek.

 A DJ családja széthullott, tönkrement. Apja néhány év múlva szívrohamban meghalt, anyja alkoholista lett és megőrült, testvérei szétszóródtak az államokban. A börtönben csak húga, Stephanie látogatta időnként, egy a kevesek közül, akik nem vallottak ellene a tárgyalás során, noha őt is rabszolgaságban tartotta a banda. A börtönben, az oktatási programon ismerkedett meg a lemezjátszók és a mixpult kezelésével. Stephanie hozott neki bakeliteket, többnyire electric surf albumokat a West Coast-ról. Hamarosan ő mixelt a börtönbulikon, a Függetlenség Napján, Hálaadás Napján, karácsonykor, újévkor. Jó magaviselete miatt büntetése egyharmadát elengedték. Szabadulása után gyámság alá került. Clemens-ék, egy Salt Lake City-ben élő mormon család  fogadta örökbe. Velük élve ismerte meg és fogadta el a többnejűség gyakorlatát. Mr. Fred Clemens-nek tizenhat felesége volt, akik közül csak Mrs. Elizabeth Norwell Clemens-el esküdött meg hivatalosan.

 
DJMagX: A mágiát, mint a drogokat, tilos hedonisztikus módon használni, mert úgy nem működik, sőt: a kísérletező beavatatlan ellen fordul és tönkreteszi őt. DJMagX lepaktált az ördöggel, mixeit fekete mágia segítségével kreálta. Megtalálta a formulát és évek óta uralja a klublistákat. Tévedhetetlenül választotta ki a ritmust és a hangzást, amit a legtöbb clubber hallani kíván. A sötét erő telepatikus kapcsolatba hozta közönségével. Pontosan ismerte, hogyan éreznek, hogyan gondolkodnak, hogyan változnak az idővel, milyen feelingre van éppen szükségük. DJMagX nem szégyellt hatalmával visszaélni. Gyakran hozta olyan hangulatokba közönségét, amelyeket az nem tudott mentálisan kezelni. Rajongói közül aránytalanul sokan haltak meg fiatalon, vagy bolondultak meg gyógyíthatatlanul, mert DJMagX mixei olyan erőket szabadítottak fel bennük, amelyeket nem tudtak kontrollálni. A DJ tisztában volt zenéje hatalmával, tudta, hogy sokakat öl, vagy nyomorít meg örökre minden egyes mixe. Nem sajnálta őket. "Szerintem túl sokan vannak", nyilatkozta, amikor zenéje áldozatairól kérdezték az újságok.

 JMagX egy obeyah mon-tól, afrikai varázslótól tanulta a fekete mágiát, Jamaicában. Hónapokat töltött az obeyah mon, Coojee kunyhójában, fenn, a hegyekben, maroon területen. Részt vett a telihold ceremóniákban, megtanulta a bhingi dobok nyelvét és azt, hogyan kell láthatatlanul ellensége mellkasára nehezedni éjjel, amikor az alszik. Megtanult repülni a széllel és megtudta, hogyan kell vért vinni a mixbe. "Yo Mon Lilly Whiddey, goddo giffem blood ah plenie, yo mon, bhingi", ismételte újra és újra Coojee. Szavait visszhangozták a dobok. Megtanulta, hogyan tehet bárkit élőhalottá és hogyan hívhatja elő a sírokból a zombikat. Amikor elsajátította a technikát és általa Jamaica resort hoteljeinek és clubjainak legsikeresebb lemezlovasává vált, visszaköltözött Angliába, s magával vitte Coojee-t. Meg akarta hódítani a világot.

 Műszakja után, hajnalban DJMagX az ágyán feküdt düsseldorfi lakásában. Nem tudott mozdulni. A mellkasán iszonyatos nyomást érzett. Mintha állna rajta valaki. Teste az ágyhoz préselődött, alig kapott levegőt. Fulladozott, hang nem tudott kijönni a száján. Jelzett a mobilja. Nem tudta fogadni a hívást. A nyabhingi dobceremóniák felvételeit tartalmazó CD-t tette fel, mielőtt rosszul lett. A dobok azt mondták neki, hogy haljon meg. Megpróbálta, nem sikerült. Már a halál kapujában járt, amikor hirtelen enyhült mellkasán a nyomás, de csak annyira, hogy egy mély lélegzetet tudott venni, aztán újra rálépett a gravitáció. Jelzett a mobil, most sem tudta a hívást fogadni. Halj meg végre, mondták a dobok az obeyah-mon, Coojee hangján. Érezte, ahogy elveszíti eszméletét. Megszűnt a fájdalom. Megnyugodott. Ya mon bongo, mondta szomszéd lakásban Coojee, és befejezte a varázslatot. Hagyta, hogy DJMagX az ájulásból átcsússzon alvásba és egy színes álmot bocsájtott rá.

 Álmában DJMagX a tengeren hajózott St. Vincent szigete partjainál, a Nyugat Antillákon. A Santa Cruz nevű hajó rabszolgákat szállított a cukornádültetvényekre, Etiópiából. Ő volt a hajó kapitánya. A legénység Mr. Blade-nek hívta. Az egyik szemét elvesztette Dominikában. A malária Jáván fertőzte meg. Kínozták a fogai és a szifilisz, amit Cubában szerzett. Hajnalban átadta a kormányt az első tisztnek és lement kabinjába. Nem tudott elaludni. Kibontott egy újabb üveg whiskyt és meggyújtotta az ópiumpipát. Az ópiumot Kínában vásárolta. Már kevés volt belőle, csak pár hónapra elegendő. Annyi idő alatt nem fog visszajutni Kínába. Levelet írt, nem tudta kinek. Sehol, senki sem várta. A hajófenékről felszűrődött az ébredező rabszolgák dobolása. Mindig dobolással kezdték a napot. A hajó oldalát verték, csörgették a láncaikat. A padlódeszkák résein keresztül felszivárgott a ganja füstje. Etiópiából hozták magukkal a ganját. Megengedték nekik, mert nyugton tartotta őket, mint ahogy a dobok is, amelyekből ugyancsak magukkal hozhatták a kisebbeket. A rabszolgák egész nap doboltak a hajófenéken, csak az étkezések idejére csendesedtek el.

 Napnyugta után a kapitány átvette a hídon a szolgálatot. A rabszolgák még éjfél után is doboltak. Nemsokkal napfelkelte előtt Mr. Blade elaludt a kormánynál. Túl közel sodródva a parthoz, a hajó korallzátonyra futott. A kapitány felébredt és riasztotta a legénységet. A hajófenékbe két lyukon át tódult be a víz. Levették a rabszolgákról a láncokat és felparancsolták őket a fedélzetre. A hajó kezdett oldalra dőlni. Mentőcsónakjuk nem volt. A rabszolgák és a legénység úszva, deszkákba, hordókba kapaszkodva indultak a kókuszpálmákkal borított part felé. A kapitány a hajón maradt. Elkezdődött az apály. A hajó sűlyedése megállt.

 A Santa Crúz oldalára dőlve feküdt a korálon, eresztékei csikorogtak, ahogy a hullámok himbálták. A hajófenékre vezető lejáró mellett, a korlátra akadva a kapitány egy bőrzacskót talált. A bőrzacskót oroszlánfejet ábrázoló hímzés díszítette. Ganja volt benne, valamelyik rabszolga veszthette el. A kapitány még sohasem szívott ganját, elhatározta, hogy kipróbálja. Lebotorkált vízzel félig elárasztott kabinjába. Levélpapírjai, írószerszámai szárazon maradtak. Megtalálta a pipáját is. A víz alá merülve felhozott a ládából két üveg whiskyt. Felment a fedélzetre, csinált magának helyet a kormányállásban. Kibontott egy üveg whiskyt, megtöltötte a pipáját ganjával és az olajlámpa lángjánál meggyújtotta. Hátradőlt, ivott, mélyeket szívott a pipából. Megnyugodott. Hosszú idő után először jól érezte magát. A part felől dobolás hangját hozta a víz. Sikerült partra jutniuk, gondolta. Ivott, aztán elkezdett levelet írni. Nem tudta kinek, de ez már nem zavarta. Az esti dagály a hajót leemelte a zátonyról és az áramlat a sűlyedő roncsot a nyílt tenger felé sodorta. A kapitány az elkészült levelet az üres whiskysüvegbe zárta és bedobta a vízbe. Aztán a kormányhoz kötözte magát és befejezte a másik üveg italt. Mire a hullámok elérték, már nem tudták felébreszteni.

 
MC Gonzo, Hunter S. Thompson felébred. A nap éppen emelkedni kezd a sivatag felett. Mobilján felhívja dealerét, Hymie Hoffmant, aki arannyal és drágakövekkel is kereskedik. Rendel tíz gramm kokaint, peyotee-t, mescalint, mágikus gombát, hasist, ibogént, szíriai rutafüvet, San Pedro kaktuszát, csattanó maszlagot, három deka ópiumot, légyölő galócát, nadragulyát, argyreia nervosát - hawaii rózsáját, gyöngykapu hajnalkamagot, stipa robustát -  álomfüvet, ayahuascát Amazóniából, speedet, extasy-t, LSD-t, egy uncia Lamb’s Breath ganját Jamaicából, huszonhárom üveg Smirnoff vodkát, egy gallon rumot, heroint, angel dustot, Churchill Morning szivarokat, valamint lőszert AK-47-es gépkarabélyába, tizenkétlövetű vadászpuskájába, coltjába, revolverébe, flóbert puskájába. Rendel egy láda repeszgránátot, bazookát, robbanó nyílvesszőt és egy vállról indítható légvédelmi rakétarendszert is, vadászkést, tomahawkot, dinamitot, gyertyákat a Harley-jébe, nitroglicerint, elemeket a zsebleampájába, akkumulátort a CB rádióhoz, satellite telefont, kézi radart, sötétben is látó távcsövet, csillagtérképeket, a Cypress Hill, Black Sabbath, Prodigy, Nine Inch Nails, Marilyn Manson, Meatloaf, Sacred Reich, Metallica, Captain Beefheart, Credence Clearwater Revival, Steppenwolf, Urge Overkill és Screeming Jay Hoppkins teljes lemezkatalógust. 

 Felkel, lezuhanyozik, megborotválkozik, megreggelizik. Zabpehely, calvados, véres bélszín, mapple syrup, crack kokain, morfium.  Postás jön, megdugja. Még mindig meztelen. Bekapcsolja laptopját, megnézi a napi postát. Idi Amin Dada írt bizonyos kabbalisztikus problémákról, Cairóból. Baby Doc, Haiti egykori ura voodoo szeanszra invitálja Montpellier-be, Délfranciaországba. Megkettyintheted Claudia Schiffert, írja. David Copperfield csak kukkolni akar. Lady Di szelleme, Andalúziából. Lesz-e buli Pireusban. Ted Nugent hívja medvevadászatra, puszta kézzel. Sam Ash kínál eladásra New Yorkból egy vintage Starocastert. Új Péter, Budapestről: karácsonyfát kidobta, de visszajött. Gyerek ordít, feleség elégette rántást csontkukac alatt.  Barnes & Nobles könyvhálózat: az utolsó író-olvasó találkozón kilőtt villanyégőket tessék pótolni. Teherbe ejtett takarítónőnek appanázs jár.  Törpe, homoszexuális heavy metál dobosok bajtársi egyesülete jam sessiont tervez Estóniában. Tetszik-e jönni. ABC, BBC, CBS, CBC, FOX Television Network és Turner Broadcasting Systems szimpóziont tervez Nepálban, téma: levitáció, elmélet, gyakorlat, esetleges problémák landolásnál. Karol Woytilla: hogy vagy, fiam? Yamamoto Yakasaki Új Kaledóniai esőerdőiből: mit lehet tenni a sárga szárnyas kígyó harapása ellen, ha a baleset ópiummámorban történt és a szimpla kiégetés nem segít. Egy apáca Baikonurból: kilőtték az űrhajót. Végrehajtók, repo man, Tarantino. Angelica Tusla, Oklahomából. Szilikon mell-kiegészítéshez szponzort keres. A herpes nem tőle jött, hanem Juanitától. Ő megmondta. 

 Az ablakon át látható, amint a mesa szélén egy coyote jelenik meg. Szimatol, leselkedik. Hunter S. Thompson a bezárt ablakon keresztül gépkarabéllyal lelövi. Kimegy, megnyúzza a tetemet. A bőrt a ház oldalára szögeli, a belső részeket bedobja a pinceablakon az aligátoroknak. Leül a verandán, kinyitja labtopját, műholdas telefonja segítségével rámegy az internetre. Behatol az FBI titkos adatbázisába, letölt minden kurens adatot a Duna völgye populáris kultúrájáról. Melyik rocksztár narkózik. Melyik rocksztárnak milyen nemibetegsége van. Ki kit ütött el, ütött le, rabolt ki, robbantott fel, üttetett le, vágott haza. Ki kinek az ötletét, barátnőjét, kiadóját lopta el, tette tönkre, gyötörte az agyagba. Így telik, telt el a nap. Agyában feltündököl a Duna sugárzó gyöngyszeme, Paks, home of killer death metal. És így tovább, gigabyte után gigabyte, amig meg nem telt a vinyója. Megnézte a ládáját a weben. A világkormány akarja a jelentést, organikus matrix kódban shiffírozva, még naplemente előtt. Jelige: Hóbagoly. Lekattant a netről, feltett egy sörösüveget a kút melletti cölöpre, hátatfordítva, tükörből egyetlen lövéssel eltalálta, fegyvere ezúttal egy M-16-os géppuska volt. Másfél deci bourbon whiskybe tizenöt gramm mágikus gombareszeléket kevert, megfűszerezte az italt szerecsendióval és chili paprikával, jégkását és teknősbékatojást adott hozzá, a keveréket egy hajtásra megitta, majd azonnyomban csinált egy másikat, különös délamerikai folyadékokból, párlatokból. Azt is nyelés nélkül szervezetébe juttatta.

 Felrakott egy Dave Brubeck lemezt, kifényesítette kígyóbőrből készült fekete csizmáját, feltüzelte a vízipipát és benyomott a nyaki ütőérbe egy speedballt. Ráküldött négy konyakot és egy teljes palack instant tejszínhabot. A konyhaasztalra helyezte a laptopot, benyalt két extasyt,  tizenhét perc alatt elkészítette a jelentést a hóbagolynak. Rá a netre, zap it home, baby. Elment a jelentés, kisvártatva megjelent ötvenezer  euro a balanszán, megnyugodott. Felnyitott egy titkos ajtót a pincébe, lement a nyikorgó falépcsőn, felhozta a szaxofonját. Beadott egy dub loopot sampleren, beállította a hangerőt maxra, kiadta a hangot a külső hangszórókra. Hunter S. Thompson kiállt a mesa szélére és lenézett a félhomályba vesző szakadékba. Körülölelte a késleltetett basszus. Addig játszott a szaxofonon, amíg a szakadék túloldalán le nem ment Utah vörös napja. Visszaballagott a házba a sötétben. Elzárta a dubot. Elvégeztetett, mondta. Ugyanebben az időben, a világ túlsó oldalán a hóbagoly kipipált néhány nevet egy hosszú listán, aztán visszaereszkedett a főpincér karjára és huhogott.

 
DJ FeelGood: Bee felébredt és kijött az erkélyre mobiljával. Felhívta barátnőjét, Diont Vegasban és elmondta neki, hogy mi történt Chris LaMont partyján az előző éjjel. Ahogy beszélt, DJ FeelGood a fürdőköpenye alá nyúlt és fogdosta. "Milyen remek nap ez a mai", mondta Dj FeelGood, amikor felébredt. Barátnője, Bee még aludt, kezében mobiljával. A DJ készített magának egy csésze kávét és kiment az erkélyre. Dombtetőn lakott, alatta ébredezett a város. Dj FeelGood szerette ezt a várost. Itt született, itt nőtt fel, ez volt az otthona. Minden kerületben voltak barátai. Ott játszhatott, ahol akart. Azt játszhatta, amit szeretett. Azoknak játszhatott, akiket szeret és akik szeretik őt. Munkáját megbecsülték, jól megfizették. Annyit keresett, hogy tudott adózni, mint minden tisztességes polgár. Nem kellett az adóhivataltól rettegnie, mint a DJk legtöbbjének. Szakmai díjak után a kormány is elismerte munkáját, minden évben kitüntették. Gazdag emberré vált. Négykerék meghajtású terepjárót és egy fekete sportkocsit vezetett. A barátnőinek ugyanilyet adott, más-más színekben. Mobiljában GPS rendszerű helymeghatárózó működött.

 Felépítette négyszintes házát a télikerttel, kápolnával, stúdióval, medencékkel, a természetvédelmi övezet közepén, a dombon, a város legmagasabb pontján, ahol rajta kívül senki sem lakott. Korábban sokat kísérletezett a drogokkal, művészetében és magánéletében egyaránt nagy hasznukat vette. Már nincs rájuk szüksége. Rekreációs célokból időnként, gyakorlatilag rendszertelenül hasist, ópiumot és kokaint használ, a korábbi adagokhoz képest elenyésző mennyiségben. Vagyona egyharmadát ingatlanokba és hosszúlejáratú, biztonságos kötvényekbe fektette. A második harmaddal kockáztat, tőzsdén játszik, műalkotásokat, antikvitásokat ad-vesz, klubokat üzemeltet. A harmadik részt önmagára költ. Jól él. Drága, kényelmes ruhákat hord, drága, egészséges ételeket eszik, hosszú tengerentúli utazásokat enged meg magának - ilyenkor helyette ZipIt, a klónja mixel. A klónt az Antillákon csináltatta, Professzor Zehlman laboratóriumában. Genetikailag szinkronizálva vannak. ZipIt együtt öregszik vele.

 Bee felébredt és kijött az erkélyre mobiljával. Felhívta barátnőjét, Diont Vegasban és elmondta neki, hogy mi történt Chris LaMont partyján az előző éjjel. Ahogy beszélt, DJ FeelGood a fürdőköpenye alá nyúlt és fogdosta.

 
Ült DJ Milorád Globko a barlangjában, magasan, fent a hegyekben, Boszanszki Moszt felett. Rakiját ivott, túrót evett és magában beszélt. Napok óta látomás kínozta, nappal zavarta munkájában, éjszaka nem hagyta aludni. A Gavrilo Princip disco-t látta, bármerre is fordult. Ott volt rezidens a háború előtt. Még az ostrom alatt is előfordult, hogy egy-egy hétvégére lejött a hegyről, ahonnan társaival a várost lőtte. Átkúszott bakelitjeivel az aknazáron és vállalta a műszakot a Gavrilo-ban. Depeche Mode és Cure rajongók jártak ide, akik még a frontra is fekete csipkékbe öltözötten mentek ki, s ha eltalálták őket, csak sóhajtottak lágyan: "Meghalok. De jó..." Pultján mindig tartott egy töltött Mausert, de egyszer sem kellett használnia. Rajongótábora nem látta ellenségnek, még akkor sem, ha a sniper puskák látcsövén át tisztán látták, ahogy hétközben, fenn, a hegyen az ágyú körül szorgoskodik.

 A pisztolyt apjától örökölte, aki Makk Ász néven partizán volt a második világháborúban és a háborút követően tíz évet töltött sikkasztásért Tito börtönében. A reprezentációs keretből lopott, a fegyvergyárban, ahol bizalmiként dolgozott. Megváltozott emberként jött ki a börtönből. Soha többé nem vállalt munkát, csak feküdt az ágyán, rakiját ivott, túrót evett, a pisztolyával játszott és zenét hallgatott, régi lemezeit, amelyeket a németektől zsákmányolt a háború végén, Dalmáciában. DJ Milorád Globko tőle tanulta meg a zene és a fegyverek szeretetét. Egyszer-kétszer egy évben, amikor az apja nem volt fáradt, felmentek a hegyekbe farkasra, medvére vadászni. Egy alkalommal megmutatta neki a barlangot, ahol a háború végén elrejtette partizáncsoportja fegyvereit. A ládák még mindig ott voltak, a kövek alatt. Bennük a vastagon bezsírozott, gondosan becsomagolt fegyverek. Ezekkel a régi német fegyverekkel és dobtáras PPS orosz géppisztolyokkal indult DJ Milorád Globko különítménye harcba a török elleni háború idején. Akkor adta neki apja a Mausert és a Sarah Leander bakelitet, amit a DJ az ostrom idején játszott néha a Gavrilo-ban, a műszak végén, amikor indulni kellett vissza a frontra és búcsúzott a társaság.

 Aztán eljött az átkozott éjszaka, amikor bejöttek az arabok a discoba és elkezdték molesztálni a lányokat. Tömegverekedés tört ki, s hogy megállítsa, DJ Milorád Globko a forgó tükörgömbbe lőtt. Az arabok géppisztolysorozatokkal válaszoltak, s előkerültek a gránátok. A disco kiégett. Odavesztek a bakelitek is. A DJ a hátsó ajtón át, folyamatosan tüzelve menekült ki és át az aknazáron. A háború a bombázás után befejeződött, de DJ Milorád Globko nem mert lejönni a hegyekből. Tudta, hogy sokan látták, ahogy belelőtt a forgó tükörgömbbe és ezt nem fogják megbocsájtani neki. Beköltözött a barlangba, ahol apja partizáncsoportja rejtőzött annakidején. Elhatározta, hogy megírja a Gavrilo Princip disco igaz történetét. Aztán rátört a vízió és nem tud tőle megszabadulni. A szétrobbanó tükörgömböt látja, újra és újra, mindig más szemszögből.

 A harmadik napon kezdett el beszélni hozzá a tükörgömb, Sister Midnight hangján, akit széttépett egy gránát, amikor elszabadult a discoban a pokol. "Látlak téged, DJ Milorád Globko", énekli a tükörgömb, s akárhogy válaszol neki a DJ, a tükörgömb csak nevet és robban. Látja saját képmását a sokezer, szétrepülő tükördarabban visszatükröződni. A tükrök nem hazudnak. Szörnyen néz ki. Ezzel a külsővel már nem számíthatna rajongókra, akármilyen rafinált mixeket is játszik. Látja a disco falain lecsorgó vért és a késével közeledő arab őrült tekintetét. Látja a letépett testrészeket a táncparketten szanaszét heverni. Azok is beszélnek hozzá, átkozzák, felelősségre vonják és azokat sem érdeklik a szavak, amikkel védekezni próbál, az ígéret, hogy a disco történetéről szóló könyvében majd mindent elmond, ha majd lejön a hegyről és bemegy Szarajevóba.

 DJ Milorád Globko ül a barlangjában, a rongyokból vetett ágyon, rakiját iszik, túrót eszik és játszik apja Mauserjével. Tudja, hogy ez itt a vég. Megőrült. A szétrobbanó tükörgömb víziójától már nem fog megszabadulni. Az mindig ott fog forogni, énekelni és robbanni, pokolian élethűen, fáradt, öreg szemei előtt. DJ Milorád Globko a szájába veszi a pisztolycsövet és végetvet nyomorúságának. A lövés végigvisszhangzik a barlang folyosóin. Aztán csend lesz, csak az elakadt tű serceg a lemezjátszón, amíg le nem merül az aksi.

 
GROOVEBOX: A groovebox egy háromméteres oldalhosszúságú zárt kocka, amely a benne tartott laza minden mozdulatát érzékeli és azt azonnal hanggá alakítja át. A boxnak nincs bútorzata, gravitáció nem, csupán a centripetális erő és az akció-reakció elve működik benne. A laza szabadon lebeg a térben, s ha nem mozog egy ideig, elhalnak a hangok, és lassan a tér közepébe sodródik, ahol megmarad, ha mozdulatlan. Ha megmozdul, megszólal a zene, és teste óhatatlanul elindul valamelyik fal felé és nekiütközik. Ha ébren van történetesen, végtagjai valamelyikével csillapítani tudja az ütközés erejét. Ha azonban álmában csapódik a falhoz, megsérülhet.

 Hosszú ideig tarthat, amíg a laza megtanulja a súlytalanságot és a reaktív teret. Meg kell tanulnia kormányoznia magát a kapaszkodók nélküli térben. Meg kell tanulnia a mozdulatlanságot. Meg kell tanulnia szeretni az élő teret maga körül és zenévé szervezni minden mozdulatát, különben megbolondul. A leglazább lazák egy idő után futni kezdenek körben a falakon, le, fel, oldalirányban. Ilyenkor a centripetális erő következtében súlyuk lesz, érzik a lábizmaikban. Minél gyorsabban futnak, annál súlyosabbnak érzik magukat. Futásuk általában 144 lépés/sec körül stabilizálódik, lépéseik techno ritmust szólaltatnak meg, felsőtestük, karjaik, kezük, ujjaik, fejük kontrollált mozgatásával pedig zenei frázisokat tudnak kreálni, akár staccato, repetitív motívumokat, akár hosszú, epikus, ívelt dallamokat.

 Van, olyan, aki képes napokig futni így, saját zenéjére, de az átlag csak pár órát fut naponta, csak annyit, hogy elfárassza magát, és el tudjon aludni. Néha a falba épített hangszórókon át közlik velük, hogy nincsenek a groovebox-ban, mindez csak az ő megzavarodott tudatuk hagymázos terméke. Táplálékuk a semmiből materializálódik, napi rendszerességgel, mindig a box tőlük legtávolabb eső pontján. Tisztántartásukról a tér minden irányából érkező, vékony, erős, változó hőmérsékletű vízsugarak tízezrei gondoskodnak, akkor, amikor a megfigyelő személyzet ezt szükségesnek ítéli. Tíz groovebox van egy egységben, tíz egység egy körletben, tíz körlet egy zónában, tizenkét zóna egy osztályon és tizenkét osztályból áll intézményünk, tájékoztatta munkatársunkat Dr. Bardo, a klinika igazgatója.

 
Wendy O. Williams, a hardcore anyja halott. Újra ölt Babylon. Az Angyal Láncfűrésszel halott. Azt mondják, egy erdőben találtak rá. Revolver végzett vele. Éjszaka van, egy feketeszárnyú, vérző angyallal álmodom a városban, amely soha nem alszik. Párizsban ébredek, este 7 körül, mint szoktam.

 Náci egyenruhába öltözött basszusgitárosok formációi masíroznak a Bastille téren. Az idő 1978, két évvel a Gyűlölet Nyara után. Malcolm McLaren vezeti a menetet, skót népviseletben, tetőtől talpig vörösbe öltözve, vörös hajjal, vörös szeplőkkel, kezében paradicsomlé. A basszusgitárosok kőrbejárják a teret, majd befordulnak a rue du Lappe-n, hogy kiszabadítsák Sid Vicious-t, aki véletlenül magára zárta a fürdőszoba ajtaját. Aznap éjjel a Plasmatics játszik a Palace-ban. Wendy O. Williams bőrszíjjakból és borotvahabból komponált kosztümben, láncfűrésszel szétvág egy Cadillac-et. Azt hiszem aznap éjjel minden rendben volt Párizsban. A valódi sztár a színpadon, az imitátorok a nézőtéren, s a sajtó is tökéletesen működött. Mindenki szép akart lenni abban az évadban, s a Palace-ban mindenkit követtek a laser-fények..

 Az igazi tudás a táncosoknak és énekeseknek adatott meg, mert ők a testükkel dolgoznak, az pedig halálos komolyságot igényel, mert közvetlen tapasztalat. Wendy O. Williams született profi táncos volt, aki a strip tease műfajban kezdte karrierjét. Aki meztelenül tud részeg férfiközönség előtt, napi rendszerességgel, évekig táncolni, anélkül, hogy beleöregedne, annak már nincs sok tanulnivalója, sem önmagáról, sem Istenről, sem emberről, sem üzletről, sem mágiáról. A sex-business-ben szerzett tapasztalatokat építette össze a Plasmatics az amerikai akció-művészettel és a garázs rock nagyon sajátos ipari alkalmazásával, olyan lehengerlő színpadi show-t és elviselhetetlenül penetráns hangzavart kreálva a folyamatban, ami biztos hogy kikorbácsolta az önként jelenlévő agyakból a politikát. Figyelem a pogózó testvéreket, a hajviseletünk alapján ismerjük meg egymást. Aztán felrepül az első stage-diver, tökéletes krisztusi pózban ugrik fejest a színpadról az extatikusan hullámzó tömegbe. Felzúg a láncfűrész, farkasok hologramjai kergetnek a ködben disznó hologramokat. Azt hiszem otthon vagyok.

 A Rock And Roll sötét birodalmában van egy végtelen erdő. Tölgyekkel, juharfákkal, áthatolhatatlan bozóttal borított hegyek és völgyek, amelyeket mély vízmosások, és baljósan rohanó patakok szelnek át. A felhők alacsonyan szállnak, csak néha bukkan elő a Hold. A fák levelein milliárdnyi szentjánosbogár világít, az izgatott emberi szív ütemében egyszerre villódzva. A fák közé rejtett tisztáson egy rusztikus, farönkökből épített ház áll. A házból zene szűrődik ki. A Plasmatics. Itt lakik Wendy O. Williams. Itt rejtőzik, mint a rock and roll Gréta Garbója, amióta visszavonult a színpadról. A kabin falán gitárok, fegyvergyűjtemény. A kandalló felett régi fellépések fotói.

 Néha átjön a Király, enni. Mind a ketten szeretik a tejszínhabot. A Király nem igazán élvezi a Plasmatics zenéjét. Túl hangos, mondja. Wendy O. Williams imádja Elvist. Minden lemeze megvan. Vacsora után helikopteren idehozatják Leni Riefensthal Nubákról készített filmjét, vagy egy Klaus Kinsky filmet. Wendy O. Williams néha kimegy a vetítésről és az erdőben agyonlövi magát. Aztán beviszi a Királynak a tizenkét földimogyoróvajjal megkent hamburgert és a popcornt. Elvis, ha úgy alakul, felhívja Nixon elnököt és feljelenti a Beatlest, azzal, hogy a drogkultúrát terjeszteni jönnek a dekadens Európából az egészségtől viruló Amerikába. Aztán elfogy a speed és a Király leteszi a telefont. Wendy O. Williams gyógyfűteát főz, amitől mind a ketten nevetőgörcsöt kapnak. Bekopog a Beatles, kezdődik a jam session. Az a lényeg, mondja Elvis, hogy legalább egy közülünk ébren maradjon, hogy idejében hívni tudja a mentőket...

 Kezdetben prédikátorok kopogtattak néha Wendy O. Williams kabinjának ajtaján. Táskáikban szent könyvek, ajkaikon ékes a szó. Wendy O. Williams mindig meztelenül nyitott ajtót, gitár, puska, vagy láncfűrész volt a kezében. Egy idő után a prédikátorok elkerülték a Sötét Angyal völgyét, s nem igazán vált kedvelt túrista célponttá sem. A birtok határai félreérthetetlenül ki voltak jelölve, s a terület köré árammal telített szögesdrótkerítés is épült, a sarkokban őrtornyokkal. Ezért érzi magát itt biztonságban a Király...

 Hódok gátat emeltek a patakon keresztül és elárasztották a völgyet. Az emelkedő víz közepén, egy lassan eltűnő szigeten sápadt, hernyószerű lények hajladoznak a lidércfényben. A puha generáció. Kőrben ülnek, vékony kezeikkel az iszapot csapkodva tétova ritmust ütnek, közben monoton hangon, hangsúlyok nélkül mindegyik beszél. Figyelem a hangokat, megpróbálom megérteni, hogy mit mondanak. Nem igazán mondanak semmit, azon kívül, hogy 'Én... én... én is vagyok... vagyok... vagyok... fontos vagyok...'. Magas kis hangocskák csivitelnek, mint a verebek. Egymás szavába vágva, félig lehunyt szemekkel beszélnek szakadatlanul. Senki sem hallgatja őket, egymásra sem figyelnek. Nyilvánvalóan nem az a fontos számukra, hogy meghallják és megértsék őket, hanem az, hogy kimondják amit tudnak: 'Én... én... én is vagyok... vagyok... vagyok... fontos vagyok... vagyok... vagyok...'. A víz szintje gyorsan emelkedik, hamarosan el fogja árasztani a szigetet. Senki sem veszi észre a közeledő katasztrófát a nagy csivitelésben.

 
MC WordCitizen mondja: "Megérkeztem a Kennedy reptérre. A Világközpont tudta, hogy jövök, hiszen adataim belekerültek a légitársaság számítógépébe s onnan elektronikus úton továbbítódtak New Yorkba. Megérkezéskor újra bejegyzik adataimat, ezúttal a Bevándorlási Hivatal számítógépébe. Csomagjaimat röntgennel és ultrahanggal átvilágították, esetleg fel is bontották. A repülőtér előcsarnokában bankkártyámmal pénzt veszek ki az ATM masinából. A masina a kártya és a tranzakció helyének és pontos idejének adatait továbbítja a bank számítógépének. A tranzakció közben rögzítette képemet a masina videokamerája és azok a videokamerák is, amelyek az előcsarnokban, részben nyíltan, részben rejtve vannak elhelyezve. Hazaérve megnézem az elektronikus postámat. Válaszolok néhány email-re. A Központ számítógépe minden elektronikus kommunikációt rögzít. Emailjeimet olvasva a Központ tudja, hogy hazaértem. Ha kell, intézkedik.

 Barátnőm, Laticia, fekete bőrű, kékes-fekete. Bőre puha, mint a bársony, szemei tiszták, teste arányos, mozgása harmonikus, tökéletesen koordinált, mint egy fekete párducé. Laticia nem iszik alkoholt, nem dohányzik és igen szigorú diétán él: nem fogyaszt sót, cukrot, zsírt, húst, olajat, tejet, tejterméket. Nem eszik tojást, halat, kihipózott rizst, konzerveket, előrecsomagolt ételeket. Kizárólag növényi eredetű, vegy-és hormonkezeletlen és be nem sugárzott ételekkel táplálkozik, legfőképpen mango-val és papaya-val. Csak vermonti Deer Park forrásvizet iszik, napi 2 litert, nyáron ennek dupláját. “Nem te eszed az ételt”, mondja, “az esz téged”. Amikor Laticiát elfogja a blues, feltesz egy Marley lemezt, teker egy spliffet, aztán táncolni kezd. “Exodus, movement of the people”, dúdolja. Amikor látja, hogy elfog a kétség, odajön, megsímogatja szomorú, öreg arcom, és azt mondja: “Don’t worry, baby. It’s gonna be all right”. Aztán, amikor túlsok lesz a funk az életemben, a szaximmal lelép. Búcsúlevelében az áll, hogy ő nem tolvaj.

 Átvágok a tizenharmadik utcán, az Avenue A és B között. Érzem, hogy figyelnek. Felnézek, tele vannak a tetők rendőrökkel. Kezükben távcső, fényképezőgép, videókamera, walkie talkie. Figyelik az utcákat, felvételeket készítenek, jelentéseket adnak le rádión. A Thompkins Square - valamikor Dylan és Hendrix kezdett itt, - tele van rendőrrel. Megint lelőttek a zsaruk valakit, 68 lövéssel, mondja Adam Purple, egy régi barát. Beülök a 7A kávéházba, régi törzshelyemre. Igyekszem minden tekintetben megfelelni munkakörömnek, mondja a Japánból érkezett pincérnő, akiről tudom, hogy Cso Cso Szán áriájával, Puccini Pillangókisasszonyából próbál betörni már tizennégy éve a newyorki klasszikus zenei életbe. Ott jön Filippo, a Fags managere. Danny, a gitáros ma állatápoló a Seattle-i állatkertben. Ben Gay, a dobos kávéfüggő lett, ugyanott. Napi húsz eszpresszó. Speedmetalt játszik és már két éve szájzára van. Heroinnal ki lehetne nyitni, de attól fél, hogy az anyag visszahozná New Yorkba. Barbara Boots, a basszgitáros ismeretterjesztő műsorokat rendez közszolgálati televízióban. Hangyák élete, meg ilyenek. Upchuck, az énekes, aki XIV. Lajos francia királyt tekintette divatideáljának, halott. AIDS. Amint megtudta, hogy Upchuck beteg és kórházban van, lakásadónője Chuck összes holmiját kihajigálta az utcára. Upchucknak volt a legfontosabb glamkorszaki ruhagyűjteménye New Yorkban.

 Az utca túloldalán David Bowie. Brian Eno-val áll a Downtown Beirut bár bejárata előtt. Beszélgetnek. Nyilván az internetről. Hátuk mögött Coco Swaab, a testőrséggel. Egy rajongó odakiált: “Yo, Spaceboy!”. Bowie visszaint: “My pleasure”. Eno elköszön és elindul a Hatodik Utca felé. Coco Swaab int. Hatalmas, fekete strech-limo kanyarodik a sarokra. Bowie és kísérete beszáll és elhajtanak. “Láttad?”, kérdezi egy ibolyaszínűre festett hajú lány barátnőjétől, aki a vállán egy macskanagyságú, élő patkányt tart. “Láttad? Fucking David Bowie!”. “Fuck”, mondja a barátnője. “Fuck”, mondja a lány az ibolyaszínű hajjal. A szomszéd asztalnál két meleg bróker ül, egymás kezét fogva. “Ha holnap megcsinálod a nyolc milliót, átfúratom a kukimat neked, Bruce”, mondja az, akit a másik Kevinnek szólít. Bruce megnyalja Kevin ujjait, majd így suttog: “Megcsinálod te azt baby, akár bejön a coke Wesleytől, akár nem”. Sovány fiatalember lép az asztalomhoz. Borítékot tesz le. “Mágikus gomba. Húsz dollár”, mondja. Kinyitom a borítékot, megszagolom tartalmát. “Nem az”, mondom. “Tudom”, mondja a fiatalember, megfogja a borítékot és átmegy egy másik asztalhoz. Fizetek, aztán elindulok az L-train felé. Brooklynban veszem észre, hogy már nem ott lakom".

"Untuk satu atau dua orang tuan? Saya sendiri."
(Indonesian: "One or two persons, sir? I am alone.")

MC BusyB levele Hawaii-ból: EASY LISTENING avagy A Birodalom Lehelete. Maui szigete repülőterének egy üvegből és acélból készült, hermetikusan lezárt várótermében ülök, karanténban. Huszonhat órányi utazás és repülőtéri várakozás áll mögöttem, ennyi időbe telt idejutnom Denpasarból, Bali fővárosából. Los Angelesig még hat óra repülés van hátra. A gép állítólag négy óra múlva indul, de a felszállást már kétszer elhalasztották minden indoklás nélkül. A karanténba az Amerikába igyekvő, nem amerikai állampolgárok kerültek, látogatók, átutazók, vagy letelepedési engedéllyel rendelkező idegenek, mint én. A terem légkondicionált, minden ablak zárva, az ajtókat elektronikus zárak és egyenruhás őrök őrzik. Odakinn a hegyek, tenger, pálmák - a karanténba zártak számára távolabban, mintha a tévén lennének. A váróterem teljes területén - így a mosdókban is, - tilos a dohányzás. Az automaták csak a USA Today című ujságot kínálják, amely címszavakban tájékoztat csupán a nap eseményeiről.

 A terem minden pontján egyforma hangerővel hallható hangszórókból Easy Listening zene szól, örökzöld slágerek feldolgozásai vonós zenekarra és hawaii gitárokra, folyamatos egymásutánban. Már két órája vagyok kitéve az akusztikus és nyomtatott semminek, kezd a hiány az idegeimre menni. A bezártság és a hülyeséggel való szakadatlan bombázás érzete mellé egyre tűrhetetlenebbé váló nikotinéhség járul, amin nem segít sem imádság, sem könnyek, sem nikotin tapasz, sem nikotin rágógumi. Kérem az információs pultnál dolgozó gárdistát, hogy legalább a zenét zárják el. Nem lehet. "Már kezdenek idegesek lenni", mondja az őr kolléganőjének, aki hangosan elneveti magát.

 Ha az embert megerőszakolják legjobb csak hátradőlni és élvezni a dolgot, mondja a texasi bölcsesség. Számomra sem marad más megoldás. Meg kell ennem és meg kell emésztenem a poklot. Veszek egy ujságot és hallgatom a zenét. Frank Sinatra számok, A Speedy Gonzales című 1958-as Pat Boone hit lassú változata, a Green Green Grass Of Home, Tom Jones-tól. Mellettem egy pakisztáni család veszekszik. Távolabb szedett-vedett külsejű keleteurópaiak vitatkoznak. Komor külsejű arabok járnak, imafűzéreiket sodorva fel és alá az üvegfal alatt. Presley Jailhouse Rock-ja következik Mancini-medley után, aztán James Brown Papa Got A Brand New Bag című műve, majd The House Of The Rising Sun. Nincs szünet a számok között. "Karambol Öl Ötöt", mondja az ujság.

 Felsír egy csecsemő, aztán egy másik. Az egyiket csehül nyugtatják, a másikat spanyolul. A nyugtatás nem segít. A gyereksírás a New York New York című Sinatra dal muzak változatával keveredik, amelyet Jimi Hendrix All Along The Watchtower aproximációja követ. Az őröket nem zavarja a hangzavar. A pultba épített televíziót nézik, az érkező és felszálló gépeket figyelik unottan az üvegen át, telefonálnak. Mellémül egy talpig polieszterbe öltözött, formátlan figura, égő szemekkel egy elmosódott körvonalú arcban. Lugossi Béla accentusával beszél angolul. Senki sem kérdezte ugyan, mégis elmondja, hogy magyar, a neve Toportyán Tóbiás. Éppen Irian Jaya-ból, Pápua Uj Guineának Indonéziához tartozó részéről jön, nagybátyját megy Floridába meglátogatni. Irián Jayában azt az erdőlakó törzset kereste meg, amely a hatvanas években megette az ifjú Rockefellert. Floridai nagybátyjától hallott róluk, úgyhogy odament, hogy megnézze őket magának. Hogy miért, nem tudja, valamilyen ellenállhatatlan, belső hívást érzett, amely most, hogy látta a törzset elcsillapult.

 Műkereskedésből él, remekül. Az élet ugyanakkor nagyon nehéz, nekik, magyaroknak. Reméli, hogy a nagybátyja elviszi majd alligátorvadászatra az Everglades mocsaraiba. Hidegvérű állatot még nem ölt, ezért ez a lehetőség nagyon izgatja. Magához inti és bemutatja a feleségét, Fontoskát, egy polka-pettyes gyermek-napozóba préselt, szőrös, izgága kis lényt, aki, mint megtudom spiritualitással foglalkozik - különösen az azték hagyományok érdeklik, - és vadászgörényeket tenyészt az erkélyen. Aztán Karel Gott-ról, a csehszlovák táncdalénekesről kezd beszélni, akiért rajong. Sikerült az erdei törzset megtanitania egy Karel Gott dalra, amelyet Karel Gott stílusában ő maga írt, a szöveget indonéz nyelven. Lágy, falsetto hangon énekelni kezd:

 "Berapa hargu satu malam? Satu orang?
Berapa taripnya se hari? Minggu? Bulan?
Apaka sewanya termasuk sarapan pagi?
Termasuk tiga kali makan
Saya barangkat besok siang
Saya barangkat besok siang"
(" Mennyibe kerül egy éjszakára? Egy személyre?
Mennyibe kerül egy napra? Egy hétre? Egy hónapra?
Benne értődik-e a reggeli?
Benne értődik napi három étkezés
Holnap délben elutazom
Holnap délben elutazom")

 A hangszórókból Prokol Harum 'A Whiter Shade of Pale' -jének dallama úszik hegedűk és hawaii gitárok formálta hullámokon. Toportyán Tóbiás a vállamra támaszkodva fejezi be a dalt. Van egy zenekara Budapesten, mondja, grundge metal, Harap néven, ami indonézül Kéremszépen-t jelent. A zenekar kizárólag Karel Gott feldolgozásokat játszik, amelyek nagy részét ők maguk írják. Többnyire lakásokban játszanak, esküvőkön, keresztelőkön, bar mitzvah-kon, még halotti torokon is, ha a család úgy kívánja. Megőrülnék, ha nem zenélhetnék, mondja. Karel Gott nekem az isten. Felszabadította a lelkem, megvalósíthattam magam. Nélküle, uram én már régen nem lennék, vagy olyan lennék, mint a többiek, vagy maffiózó, vagy halott, vagy alkoholista. de mindenképpen bolond, akivel nem lehet beszélni. A zsebéből csontfurulyát vesz elő, amelyet koponyafaragások díszítenek. A törzstől kapta, elutazása előtt, a lakáskulcsáért cserébe. Játszani kezd, ahogy a Led Zeppelin Heartbreaker-jének muzakváltozata beúszik a hangszórókból. Képes egyszerre furulyázni és énekelni, levegővétel nélkül, mert cirkuláris lélegzést alkalmaz:

 "Apa ada kamar mandi di lantai,tingkat ini?
Tolong semprot karnar saya
Ada nyamuk didalarn
Kasurnya terlalu keras
Saya barangkat besok siang
Saya barangkat besok siang"
("Van-e fürdőszoba ezen az emeleten
Kérem permetezzen a szobámban
Szúnyogok vannak benne
A matrac túl kemény
Holnap délben elutazom
Holnap délben elutazom")

Memories of a free festival: A zene már rég nem volt fontos. Az sem, hogy ki játszik, az sem, hogy hogyan szól. Azért mentünk a szigetre, hogy találkozhassunk azokkal, akikkel egyébként nem eszünkbe sem jutna találkozni. Telefonszámot, e-mail címet cseréltünk a porban, olyasmiket ittunk össze, amiket máskor meg nem ittunk volna. Olyan dolgokat élveztünk, amiktől egyébként hánynánk. Örökmozgóként, a tökéletes társaságot keresve bolyongtunk színpadtól színpadig, sátorból sátorig. Figyeltük a zsarukat. Azok figyeltek bennünket. Tartottunk az őrző-védőktől. Azok nem tartottak tőlünk. Egy srác megpróbált átúszni a partról. Többé nem hallottunk róla. Egy másik kötött egy előnyös üzletet. Két titkárnő UFO-t látott, követték. Reggel meztelenül ébredtek, feldörzsölt bőrrel és izomlázzal egy háromszemélyes sátorban.

 A háttérben diszkréten énekelt a Hare Khrsna. Téríteniük, prédikálniuk nem volt szabad, de dobolhattak, táncolhattak, főzhettek, ismételhették a mahamantrát hét napon és hét éjszakán át, ami sokak intellektusának hasznos lehetett. Voltak közöttünk kísértetek is, akik nem tehettek arról, hogy ott kellett lenniük, sokak rémületére. Egy srác szétverte a gitárját a hangfalon. Egy másiknak még sohasem volt gitárja. Egy lány sírt és szétkente az arcán a festéket egy sátor mélyén. Egy másik roadie-t furulyázott a mikrobuszban. A levegőben különös szagok váltakoztak. Benéztünk a VIP szekcióba. Uszoda. Masszázs. Volt, akit be is engedtek. Volt, aki azt remélte, hogy érkezik egy gigászi árhullám és a tengerbe mossa ezt az egészet. Volt, aki ennek ellenkezőjében reménykedett, vagy éppen nem érdekelte egyáltalán a jövő, hanem a végtelen jelen örvényébe szédülve töltötte napjait Popsi szigetén.

 Foszforeszkáló dolgokat árultak a sötét sétányokon és Hadrianus szentélyét valaki levizelte. Valaki évekre rabszolgájává lett valakinek a szigorúan őrzött folyóparton, másokat eszméletlenül vittek haza. A naplementék emlékezetesek voltak, csakúgy bizonyos tekintetek. Volt, amelyikben eleven tűz táncolt, de a legtöbben senki sem volt otthon. Görögország aranykorában ez talán másképp lehetett. Vagy Nashville, Tennessee-ben, az ötvenes évek elején. Ez már itt Mad Max világa, a szétesettségé és a laza agresszióé. Kell bizonyos tank-szerű attitűd, hogy az ember átvágjon ezen a tömegen. Slamming. Test test ellen, test testnek ütközik, egyhelyben állni, vagy ülni nem lehet. Neked jön, félrelök, vagy átesik rajtad. A megbocsájtás az Isten dolga. Adjatok egy unikumot.

 A kortárs művészetek sátrában Tilla szépen ordít. Popsi szigetén nem lehet egyedül lenni. Aki Robinson élményt keres, az költözzön New Yorkba. Az is biztos, hogy ez nem egy Karib tengeri sziget, nem is Tahiti, vagy Bali. Popsi szigetének speciális aurája van, kicsit talán Gulag-ish, de éppen ez a bája, sokan szeretik az extrém sportokat. A fák árnyékában hordozható illemhelyek sorakoznak, némelyikben többen is laknak. A sötétben odajön hozzád egy idegen és azt mondja, ismer valahonnan. Távoli színpadon felsír egy gitár. Afrikai és pszeudo-ethnic dobok követelik altestek figyelmét, poszt-dekonstruktivista művész kínlódva háromszor kimondja:”Én! Én! Én!”. Ezzel mindenki egyetért.

 Mint egy dohos szkafander, beborít a multikultúra, elhagyod az esernyőd. Nem szabad azt hinni, hogy a műanyag karkötő, amit rádkapcsoltak, valamiféle bilincs, mégha kényelmetlen is a melegben. A lényeg az, hogy mindvégig mozgásban kell maradni, az óramutató járásával egyező, vagy ellenkező irányban körözve, az irány persze itt is számít, de kit érdekel? Arcok, amelyeknek nem kellene közelebb jönniük. Arcok, amelyek megérnek egy misét. Srác beparázik és felmászik egy fára. Ha azt hiszi, lehozzák, tévedett. Erika, a barátnője közben elmegy anális örömekkel ismerkedni egy Pogo nevű bariton sátrába, amiből később két kerület háborúja következett, a junkiek szerint.

 Valaki azt mondta búcsúcédulákat is osztanak. Valaki azt mondta, hogy elveszett egy gitár. Sokak szerint űrhajók érkeztek a Napból egyesekért, mások azt mondták, nem vettek fel senkit. Az biztos, hogy az élmény a zsigerekbe vágott és elkerülhetetlenül vallásos volt, az a bizonyos spirál a porban. Az archetipikus gonzo-dolog, amit aztán soha nem lehet elrendezni a kopfban. Még évek múlva is Popsi szigetére jár a hipnotizált emlékezet. Az új generációk már nem szavakban, hanem képekben gondolkodnak. Érveléssel itt nem lehet semmire menni. A szavaknak csupán ritmikai értékeik maradtak. Sokan eladták a lelküket egy jó szlogenért. Valaki a tömegben azon törte a fejét, hogy egy tiltott önkényuralmi jelképet tetováltat magára. Másoknak a feje volt tele baljós csillagokkal. Erdei nimfa materializálódott egy bokorból, a legtündéribb mosoly és lábak. Mások gótikusra vették a nyári vakációt, és vért csapoltak egymásból éjszakánként, összedőlt sátrakban, kéjjel. Később majd kereskedőház és hitelbank lesz belőlük, vagy belehalnak a vágyba. Sikerült ráülni egy lángosra. "Soha ennél nagyobb chakrát még nem láttam!", kiáltja egy férfi, szabadidőruhában. "Menjünk arrébb, nem akarom, hogy rámdőljön az állvány", mondja a barátja.

 Postindustrial szekvenciák dolgozzák a gyomorfalat, ahogy rádengedi őket a DJ, elszabadítja  a szubszónikust. Bernadette elment a kardigánnal a vérbe. Krampusz ledönt még négy felest. Poroszlók kíséretében átlovagol a képen a polgármester. Hetérák azonnali szúnyogirtást követelnek. Fiatal író rossz verset ír a fa alatt, ez a kétszázharminchatodik. Egy magából kikelt headbanger visszafelé próbálja mondani a Miatyánkot, persze nem megy. Társai elhúzzák a porban, a sörbe. Hajnalodik. Az utolsó hajnal. Hazamegy az első hangmérnök, minden kikapcs. Keresed, akivel jöttél, nem találod, vagy nem is keresed, mert találtál valaki mást, vagy nem is jöttél senkivel, egyáltalán. Megcélzod a benzinkúttól a zuhanyt és az ágyad, gondolatban a zuhanyt azonnal holnapra korrigálod, mindegy. Jövőre újra találkozunk, addig meg majd csak lesz valahogy, vagy ki tudja, nem igaz?
 

DJ Moss birodalma

 "Tapasztalataim szerint a legtöbb ember mély, zavaros álomban tölti a életét. Nem tudja, mi történik vele, mi megy be, mi jön ki a száján és fogalma sincs, mit is csinál éppen. Lehetetlen kommunikálni velük, mert vagy egyáltalán nem hallják, amit mondanak nekik, vagy képtelenek felfogni a szavak értelmét", mondja DJ Moss. DJ Moss Seattleből, Washington államból jött és elege van a grunge stílusból. "Just don't give me that Nirvana crap, man. I am sick and tired of the Seattle sound. (Csak ne add nekem azt a Nirvana szemetet. Fáradt és beteg vagyok a Seattle-i hangzástól)". DJ Moss négy éve él a Runaway Bay közösségben. Áthozta felszerelését az államokból és kis példányszámban bakeliteket gyárt, főleg a német piacra. Barátnője, Aisha amerikai rasta, Detroitból érkezett. Aisha a deep house stílust képviseli kapcsolatukban, lassú, megfontolt, ellenálhatatlan. Kókuszkenyeret süt éppen, az udvaron, a mahoe fa árnyékában álló tızhelyen. Tökéletes minden mozdulata. Táncolva dolgozik. Gyermekük, Judah Lion egy jókora iguánát paríroz botjával a patakparton. DJ Moss birtokát az a Rush (Spanyol nevén La Migra) nevı patak szeli át, amelyben néhány mérföldre innen az ifjú prédikátor, Bunny Wailer megkeresztelte unokaöccsét, a gyermek Bob Marley-t.

Popsi sziget revisited: Ülök a dombon és a porfüggönyön át a fiatalok fenekét tanulmányozom, ahogy átvonulnak, egyenként, vagy csoportosan a képen. Ennyiben foglalhatnám össze a tavalyi fesztiválra vonatkozó emlékeimet. Sehol a világon - talán az egy Brazilián kívül - nem olyan szépek a popsik, mint ezen a szigeten. Talán a helyi levegőben, talán a talajvízben van valami, amitől a testrészek közül a popsi fejlődik ki legjobban e tájon. Fenék popsi után suhan át a látómezőmön, az egyikre a telihold tetoválva, a másikra halálfej, vagy gitár. Semmi a világon nem tud annyira megbabonázni, mind egy jólformált, harcra kész popsi. Jólformált, harcrakész kész popsikból nincs hiány a szigeten. Ott repül például egy madár a Rózsák Dombjáról, akinek nem tudok ellenállni. A hajnali heavy metál a bokrok alatt, a porban talál engem és a poros, fáradt popsit. És ez így megy minden nap és minden éjjel, popsikkal ébredek és popsikkal alszom el, popsikhoz beszélek, popsikra hallgatok, popsik szemébe nézek, popsikról nyalom a poros hajnali harmatot. Hogy mi történt valójában, arról sokatmondóan hallgat hét napot és hét éjszakát betöltő, seregnyi, fáradt popsi.

 Amikor azt kérdezik, hogy milyen volt a fesztivál, csak azt tudom mondani, hogy awsome popsi. Azt mondják az idén itt lesz az egész motherfucking 'hood, all the motherfuckers from Astoria, Queens to Brighton Beach and Staten Island. Puerto Rico-iak, polákok, kikes, bloody russkies és degos from Park Slope, a Brooklyn Beat Crew és a Chill Out Gang, a teljes Teli Hold Társaság és a Chosen Few. Mind pontosan fogja tudni, hogy mennyi az idő. Popsiért jönnek és popsi nélkül nem mennek haza. Nagyon elfoglaltak lesznek az idén a popsik a Popsi szigeten, úgy sejtem. Én is azon leszek, hogy megtaláljam magamnak a tökéletes popsit. Kipróbáltam többször is, ezért mondhatom, hogy ismerem a teljes popsiválasztékot, mindazt amit popsiban a hét tenger fel tud ajánlani. Színéről, formájáról, tapintásáról, mozgásáról, és tagadhatatlanul: szagáról meg tudom különböztetni például a calypsóra beinduló Martinique-i mulatto popsit a nedvesen csillogó kékeszöld popsitól, amellyel Irian Jaya esőerdői lepik meg az utazót, s amely a koponyákból faragott, emberbőrrel bevont bongók hangjára nyílik.

 Ismerem az összes popsinyelvet és dialektust. Tudom, hogy milyen kezelést igényel és milyen dallamot képes játszani egy inuit popsi, és milyet egy ománi arab. Milyen irányból, milyen erővel, hányszor és mennyi ideig célszerű ostromolni egy dán, vagy egy argentín popsit ahhoz, hogy elérhető legyen a Nirvána, amely a Totális Popsi maga. Mindezt tudva és nem félve újra leszögezni: ha létezik egyáltalán olyan dolog, mint a Totális Popsi, az Popsi szigetén lesz 1998 augusztusában, porosan de harcrakészen, lótuszvirágokkal felékesítve és mondanivalóban gazdagon. Kevés dolgot tudok annyira biztosan, mint hogy ezúttal nem utazom viszza a homie-kkal fucking Brooklynba a nekem rendelt popsi nélkül.

 Emlékszem, ahogy a harmadik nap éjszakáján egy harcias, velencei vörösre égett popsival végeztem konverzációt a sziget északi csücskén. Még nem döntötte el, hogy kire fog a következő helytartósági választásokon szavazni - a komcsikat éppolyan izginek találja, mint a fasisztákat pillanatnyilag, ugyanakkor igazából a közép legközepe vonzza, - azt viszont már tudja és popsilelkiismeretétől ösztökélve meg kell hogy mondja, most rögtön, nekem: egy igazi popsi maga szereti megszabni a keverést és a ritmust. Ő a maga részéről a 144 beat/min technoverziót preferálja, azt amit egyedül az angol és skót popsik nem félnek alkalmazni. Ugyanakkor nem bánja, ha úgy negyven percenként - néha negyvenöt - bejön egy kis easy listening, csak hogy át lehessen gondolni újra a dolgokat újra. Utána viszont hard core industrial a dögös, pipec kis analóg riffekkel és basszus, mint a manga. A Pokolba Tartó Vonat (PTV) kerekeinek ritmusára döngöltem haza az igazságot, amíg a felkelő nap be nem aranyozta a kérdéses, poros popsit.

 Emlékszem a hetedik napon egy éjfekete, kedvesen selypítő popsit bízott őrizetemre a sors, Hadriánus palotájának falához támasztva, a nagyon privát Hold diszkrét fényében. A popsi a messzi Bissau Guinneából jött, mondta, popsicsoporttal, amit egy greenlandi/belorusz közös vállalkozás szponzorált. Lepjem meg, ha tudom, kuncogta és nem segített sem korbács, sem masszázs, sem jó szó. Ez a popsi nem nekem való és ezt ő is tudta. Elég volt ránézni az órámra, már el is tűnt, mint aki ott sem volt velem a porban soha. Emlékszem, hogy a popsira mágikus jel volt tetoválva, amely azt mondta: Ó baby, felejts el, egyedül a tiéd vagyok. Egyedül érkeztem vissza poros hotelszobámba, a Popsi szigeti fesztivál keserédes emlékeivel.

DJ Lion

 DJ Lion ül a sziklán, fűszálat rág és nézi a tengert. "Költő vagyok, filozófus és a Runaway Bhingi bandában pörgetem a bakeliteket", mondja. "Jah mon, don ledim Eastern philosophees confuse yoh 'ead (Ne engedd, hogy a keleti filozófiák összezavarják a fejed). Ne felejtsd, a valódi meditáció az, amikor ülsz a tengerparton a barátnőddel és énekelsz neki. És ő énekli a kórust. És szól a barátnőinek és azok is lejönnek a partra, énekelni. És lejönnek a fiúk, is a dobokkal és a gitárokkal. An yoh 'ear da Lohd's sweed music ah niteelon (És hallod Isten édes zenéjét egész éjjel)".

 DJ Lion haját még sohasem vágták le. Azóta nő, amióta megszületett. A haj derékigérő, vastag, gyapjúszerű fonatokba (dreadlocks) állt össze, amelyeket habzó, tisztító, fertőtlenítő anyagot tartalmazó, famozsárban összetört gyökerekből készített samponnal mos és kókuszolajjal ápol. A rasták számára hajuknak szakrális fontossága van. A bibliai jóslatok szerint ugyanis a Messiásnak fekete bőre és gyapjas haja lesz, mint ahogy az általuk Messiásként tisztelt etióp uralkodónak, a Salamon király és Sába királynője szerelméből származó Hailé Szelassziénak is az volt. A János Jelenéseiben leírt Új Jeruzsálemnek szerintük rasták lesznek a lakói, fekete, oroszlánsörényű, fehér köntösökbe öltözött bűntelenek, akik reggae-t, a "királyok zenéjét" fognak énekelni az örökkévalóságon át.

SzigetKöz: Jónapot kívánok. Köszönöm szépen. Itt vonulok a többiekkel, körbe-körbe, már a harmadik napja. Nagyon jól érzem magam. Ami engem illet. Nem zavar a por. Szeretem, ha rossz a hangosítás és drága a sör. Élvezem, amikor megmotoznak és amikor levizelik éjjel a sátramat a teuton túristák. Nagyon jó. Vettem egy bögre zsírt reggel, egy pár kígyóbőr csizma áráért a konszesszióban. Azzal elvagyok. Minden kör végén felülünk a kollégákkal a ringlispilre is és teszünk pár kört. Nézzük, hátha elszakad a gumikötél, bunjee jumping, vérében fetreng ott a porban, na tessék. Biztosító, hullaház, bíróság, börtön, jövőre megint itt van, vett új gumikötelet. Na most ez a Cure, vagy a Nagyecsedi Fekete Szemek. Nem mindegy? Kit érdekel. Tovább. Körbe. Ágyamban kopasz szponzor ül. Bee bee. Megyünk tovább, polgári körök. Szalmonella, malária. Sok a szúnyog. Megmondták. Sorbanállás, piercingelek, tetkót kapok. Oplogót a mobilomra, értés, na mindegy. Most hányunk. Na ne mond. Megkopasztom a búrádat. Nem, nem, soha. Ez meg itt imádkozik. Mit imádkozol nekem itt, méhecském? Na jól van, aztán mostmár legyen Ámen, hogy azt ne mondjam. Mindent vissza. Itt most ledőlünk a szeméten. Majd csatlakozom. Na most akkor küldök neki egy SMS-t. Hol vagy, te barom? Dehogy megyek innen. Add vissza a mobilom! Viszi! Na most akkor mi legyen. Ha futok utána, elfoglalják a helyem. Akkor maradok. Érted. Majd elmesélem.

 Masíroz a jövő, vonul körbe-körbe a porban. Megtorpan, meg-megáll egy időre a jelenben, néha vissza is fordul a múltba, aztán megy tovább. Mindig előre. Mindig a következő állomásra. Egyre feljebb. Mert ez a poros út itt, a levizelt fatörzsek, villanyoszlopok és sátrak között voltaképpen egy ragyogó spirál, a fénylő ösvény, amin a jövő a mennybe megy. Butikról butikra, izzadtan, részegen, porosan. Megy. A jövő a mennybe megy. Azt mondják eljön a Nemzetvezető Nagy Testvér is és az élünkre áll. Vezet bennünket körbe-körbe a porban, egyre feljebb, a láthatatlan spirál nyomán, amin a jövő a mennybe megy. Ő ott megy elől. Tekintetét az örökkévalóság végtelenjébe fúrja. Ő látja, amit mi nem láthatunk, mert bennünket nem áldott meg vízióval a sors. Megy a menet elején, egyedül, határozottan. Ajkán irónikus mosoly. Ő mindent tud. Nemcsak mindent tud, hanem mindent jobban tud. Senki sem fogja megállítani azt menetet, amelynek ő élére áll. A jövő a mennybe megy. Mehetne máshová is, Madagaszkárra, Tanganyikába, parlagfüvet irtani Rákosszentmihályra, de a jövő nem oda megy. A jövő a mennybe megy. Hazug a hiresztelés, amely szerint a jövő a pokolból jött és meglehetősen hosszú időt töltött aklimatizálódással a tisztítótűzben, mielőtt felszínre bukkant valahol Kőbányán és besettenkedett a városba, hogy lenyúlja az adófizetők pénzét. A jövő oda megy, ahonnan jött, a mennyországba, ahol már készítik elő neki a trónt.

 Alázatos tiszteletem, a nevem Laza L. Lajos, magam is a Bee terv-csomag részeként érkeztem a fesztiválra és ebben a minőségemben csatlakoztam a jövőbevezető körmenethez 136 órával ezelőtt. Azóta nem álltam meg, csak megyek körbe. Barátnőm Herpeszke hoz nekem naponta háromszor szalmonellát, enni. Nagyon jól érzem magam, minden úgy jó, ahogy van, mindennel meg vagyok elégedve. Két nappal ezelőtt mellémsodródott egy kecskeszakállas úr, mexikóinak mondta magát és Leon Trockíjként mutatkozott be. Sötét öltönyt, mellényt, cvikkert viselt a nyári melegben. Fejéből jégcsákány állt ki. Mobilját valaki ellopta. Azt mondta, hogy a permanens forradalmat képviseli és azért jött ide, s csatlakozott menetünkhöz, mert valami, vagy valaki azt súgta neki, hogy a  permanens forradalom itt van, ebben a menetben, valószínűleg a menet elején, és neki jelentést kell tennie. Sokmindent látott, hallott, értett meg az elmúlt években, nagy része bizalmas információ, nem adhatja csak úgy a tömeg kezébe, hogy adják tovább, amíg el nem jut a Vezérhez, vagy legalább a Központi Bizottság valamelyik tagjához. Gondolja, hogy Buharin itt van?, kérdezte. Az a baj, hogy nem találja a menet elejét, mert a menet összefolyik, mint az önnön farkába harapó kígyó. Megkérdeztem, hogy ismeri-e André Bretont. Azt mondta, igen. Skandináviában találkozott vele és meglehetősen unalmasnak találta. Megkérdeztem, hogy ismeri-e André Breton nézeteit és ha igen, egyetért-e velük. Válaszát már nem hallottam, mert a zuhanyozó környékén a tömeg elsodorta. Többé nem láttam. Sajnálom, most mennem kell.

 Kell egy kis együtlét. Már a hetedik napja járunk, körbe-körbe a porban. Nem nagyon beszélgetünk, csak SMS-eket küldünk minden irányba. Ha valaki megszólít, csak annyit mondunk, Bee. Bee Bee Bee. Az az igazság, hogy valamennyien csak oplogók vagyunk a semmi égboltján, egymás klónjai. Semmi több. Szó sincs itt szellemről a gépezetben, időutazókról, reinkarnációkról, miegymás. Csak tetkókban és piercingekben különbözünk, de abban sem nagyon. Liberté - Egalité - Fraternité. A klónozók köszöntenek Téged, Nagy Francia Forradalom. Kb másfél másodpercig tudunk bármire is koncentrálni, azt is túl soknak érezzük legtöbbször. Tegnap valamilyen okból megfordult a menetirány. Azóta az óramutató járásával egyező irányban vonulunk. Nem tudjuk miért, ki rendelte el az irányváltást. Nem is érdekes. Ez az utolsó nap. A fesztivál vége. Hiányozni fog az együttlét, a körmenet a porban, az SMS-ek. Pongi pár napja átesett egy sátorkarón és a sípcsontját törte. Most hordágyon hordjuk, azt mondja, megérte. Ennél jobb nem történt vele egész évben, noha Pattanás elhagyta és pincéjéből is kilakoltatták. Sokunknak vérzik a lába már. A por vérrel keveredik. A mi vérünk. Atyáink vére ez. Pongi lába szépen üszkösödik. Lefényképezték, feltették az Internetre. Pongi jó nyomorék lesz, miután a lábát levágták. Nem fog depresszióba esni, mindig pozitív marad. Majd farag magának egy műlábat bakelitból, azon fog résztvenni a jövő évi körmenetben.

 A tudat határozza meg a létet, győződhet meg újra az, akinek eddig kétségei voltak. Elég, ha áthajózik Popsi szigetére és megtesz néhány kört a körmenetben. A fesztivál pontosan tükrözi mindazt, ami szervezőinek fejében van. Ilyennek látják, ilyennek akarják a világot, a fesztivál műfaját, önmagukat, közönségüket. Voltaképpen egy gigantikussá duzzasztott, vidéki szocialista majálisról van szó, ahol a május elsejei jelszavakat a főszponzor a Bee Bee Bee mantrában sűrítette össze. Fejlődésben 7-8 éves szinten megrekedt, súlyosan retardált emberek igényeit szolgálja a fesztivál, amihez képest Lagzi Lajcsi Dáridója intellektuális élmény. Ilyen az, amikor a tehetségtelen, de fortélyos ügyeskedő, a humortalan bohóc hatalomra kerül, és azt teheti, amit csak akar. Ilyen az, amikor a zenét, művészetet, embert nem tisztelők kapnak teljhatalmat, kerülnek monopolhelyzetbe. Ilyen a 21.-ik század Magyarországa. Ilyennek álmodták, ilyennek nevelték, ilyen sorsra szánták, ilyen példát adtak neki. Részegen tántorog egy hétig körbe-körbe a porban. Beszélni már nem tud, csak béget, mint a birka, vagy bőg, mint a tehén. Jókedve jeléül levizeli a lába szárát, vagy lehányja a szomszéd sátrát. Ha ilyen az együttlét, ilyenekkel lehet együtt lenni, akkor a magára valamit is adó ember inkább egyedül marad.

 Bégetve, bőgve csoszog, körbe-körbe a körmenet a porban. Kérődznek. Mindegyik rágcsál valamit, egy szelet Cure, egy falat Korai Öröm, darabka Bozsik Yvette, Aradszky László, Uhrin Benedek, Yonderboi, Sub Bass Monster, Hare Khrsna, DJ Izé, MC Vacak, mindegy, semmi sem fontos, semmiben sem érdemes elmélyedni. Elől bemegy, hátul kipottyan, mennek tovább, zombie-állapotban, mindegy, hogy hová, mindegy, hogy honnan, csak menni kell, vonulni, fától-fáig, Toi Toi-tól Toi Toi-ig, Port-o-San-tól Port-o-San-ig, sátortól sátorig, butiktól butikig, kocsmától kocsmáig, körhintától látványpékségig és tovább, hét napon és hét éjszakán át, üveges szemekkel, egyre koszosabban, egyre büdösebben, egyre ostobábban, egyre szellemtelenebben és sokszorosan megfizetni minden lépésért békének és szeretetnek, és mindig rágni, folyamatosan táplálkozni, fogyasztani, emészteni, ürülni, bégetve, kérődzve csoszogni tovább ájulásig. Rendszeresen mutatja állapotukat a tv. Rajta vannak az Interneten.

 Popsi szigetén mindig nagy a sziget-sziget, sziget-szárazföld SMS forgalom és a mobiltelefonálás a fesztivál ideje alatt. A szigetelő ma már ugyanúgy elképzelhetetlen mobilja nélkül, mintha nem viselne csuklóján izzasztó műanyag szalagot. Egy hétig trappol a körmenet körbe-körbe a porban, mindenki mobiltelefonál. Mobiloznak a koncertek alatt, a céllövöldében, a körhintán, bunjee jumping közben, a chillout sátorban, a mosdókban, a bokrok alján, míg le nem merül az aksi, vagy a kopf. Már kamerával felszerelt mobilt is lehet kapni, amivel a felvett képeket továbbítani is tudják. "Itt fekszem a piszoár tövében. Nyunyus." "Ez itt a piercing a Botond faszán. Helyeske." "Ez a németek laptopja, amiről már beszéltem. Tudsz rá érdeklődőt? Gyula." "Ez itt a seggem, miután beleültem a darázsba. Henriette." "Ez volt a barátnőd, Dolf."

 Kamerás mobilokkal felszerelt, on-line riporterek tudósítanak élőben, menő portáloknak. Lopott mobilok értékesítésére szakosodott bűnbandák mobilozzák tele a várost. Hirdetések jelennek meg a fesztivál faliujságjain. "Elveszett mobilomat keresem. Ezüstszínű, Motorola Timeport. Saját oplogóval - kutya öregasszonyt marcangol, - rendelkezik. Híváskor Beethoven Örömódáját játsza. Ha üzenet érkezik, köhög. A becsületes megtaláló a mobilt megtarthatja, csak küldje el a telefonkönyvében regisztrált 150 nevet és telefonszámot SMS-ben doglover@kutyaol.hu címre. Csonti". "Elloptad a mobilom, Ákos! Isten veled. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. A kártyát letiltattam, a készülék lekövethető, téged feljelentettelek. A játéknak vége. Üdvözlöm a Whiskyst. Dingó". "XTrém mobilomat megfújták a Chillout sátorban. Kérem a testvért, aki elvitte, hogy adja vissza. A Cure concert után várlak a sátornál. Nincs harag, de az az én mobilom. Compolt". "Elvitted a mobilom, király. De legalább azt add vissza, ami benne volt. Nagy baj lehet! Érted? Tomahawk". "Üzenem annak, aki Nokia mobilomat megfújta az És sátorból, hogy a telefon memóriájában tárolt, A Múlt s Jövő Dalai című költeményemet SMS-ben sziveskedjék elküldeni feleségem, Krampusz Aranka üzenetrögzítőjére az alábbi telefonszámon. Teljes tisztelettel Novák Aladár János".

 A sok mobiltelefon miatt a sziget gyakorlatilag egyetlen hatalmas mikrohullámú sütővé vált. A mobilok kibocsájtotta és a mobilokba érkező mikrohullámok meg nem álló zuhataga bombázza a résztvevőket, égeti tompává az idegvégződéseket, süti ki az agysejteket. Elváltozik az agystruktúra, károsodik a központi idegrendszer, besűrűsödik a vér és eltömi az ereket. Megszakadnak idegpályák, kiszárad a bőr, a szemlencse és elsorvadnak az izmok, lecsökken a hallás. A körmenetre azért van szükség, hogy egyenletesen átsüljenek.

 Már három napja és három éjszakája megy körbe-körbe a menettel. Magához szorítja maciját, Tádét, beszél hozzá, nyugtatgatja. Majd megvarrja, ha hazaérnek. Kap új szemet is. Időnként megnézi a vesetáskát, hogy megvan-e még a kölcsönkapott mobil és jött-e SMS. Ha jött SMS, megválaszolja. Ha nem jött SMS, elteszi a mobilt és megy tovább. Jól érzi magát. Emlékszik, hogy pár évvel ezelőtt még végighallgatott koncerteket. Ma már nem. A menet csak pillanatokra torpan meg a színpadok előtt, aztán indul tovább, a következő színpad felé, vagy csak a poros úton caplat, körbe-körbe. Szeret itt lenni. Az egyhetes nyári körmenet a legfontosabb dolog, ami vele történik, egész évben. Igaz, itt sem beszél senkivel, mint a falujában. Emlékszik, néhány éve itt még beszélgettek az emberek. Meg lehetett velük ismerkedni. Ma már nem. Ha találkoznak, csak annyit mondanak egymásnak, hogy: Bee, aztán sodródnak a menettel tovább. Ígyhát ő is béget, csak Tádéval beszél, más úgyse hallgatna rá. Megy tovább.

 Mellécsapódik valaki, akit három éve, a körmenetben ismert meg, s azóta is minden évben találkoztak a menetben. Az illető szexmániás, ami annyit jelent, hogy mindig más illetőkkel kezd el kavarni a menetben. Azelőtt kurjongattak, vihoráztak, mostmár csak bégetnek egymásnak és gyorsan eltűnnek a sátrukban, vagy a bokrok alá másznak.

 A negyedik nap éjszakáján nem bírta tovább. Kiverekedte magát a körmenetből és lerogyott egy fa alá. Bee, mondta. Több, mint kilencven órája járt körbe-körbe a menettel és még három teljes nap hátra van, addig nem lehet megállni és ő most mégis kénytelen volt megállni, mert testi és lelki energiái egyformán elfogytak. Lábai már nem engedelmeskedtek akaratának, s akarata már nem kívánta mozgatni a lábakat, mert elfogyott belőle a hit. Már nem hitte, hogy értelme van a körmenetnek, annak, hogy emberek tízezrei menjenek bégetve körbe-körbe a porban, hét napon és hét éjszakán át, csak azért, hogy együtt lehessenek. A menetelés maga nem lehet cél. A menetelés csak eszköz lehet, arra való, hogy általa eljuthassanak valahonnan valahová. De itt nem jutnak el sehova, ugyanott maradnak, ugyanott hagyják abba a masírozást, ahol elkezdték. És a helybenjárásért még fizetnek is, nem is keveset. Porosan, büdösen, fáradtan, kifosztva érnek haza, sehonnan.

 Ült, hátát a fatörzsnek támasztva a húgyszagban. A szélrózsa minden irányából zene dübörgött, hangnemek, hangzások, ritmusok, tempók ütköztek dobhártyáján, gyomrában kavargott a rossz bor és a tombolán nyert, másfél kiló tejszínhab goromba keveréke. Mobilja lemerült. Cipőjét lehányták. Szemei begyulladtak a portól. Köhögött, port köpött. Bee, mondta. Gondolta, eljut valahogy a chill-out sátorig, ahol talán kipihenheti magát. Nagynehezen feltápászkodott és fától-fáig tántorogva, aztán a porban, a tömeg lábai alatt csúszva eljutott a chill-out sátorig, de már nem volt benn hely. Lerogyott a sátor bejárata előtt, elterült a porban, megpróbált feltápászkodni, de elveszítette az eszméletét. Nem érzékelte, ahogy rálépnek, belebotlanak, belerúgnak. Lassan belepte a por, a szemét. Egy drogkutya találta meg hajnalban, még volt benne élet. Amikor feltették a hordágyra, magához tért egy pillanatra, felemelte a fejét, körülnézett, aztán azt mondta: Bee. 

 
Piss szülei punkok voltak, New York Dolls rajongók a hetvenes évek elején, később a Stranglers híveivé váltak. Talpig szegecsekkel és fémtüskékkel kivert bőrben, sörön és speeden, egymást minden nap, rituálisan véresre verve járták be Kanadát és Európát. A nyolcvanas években a CroMags táborához csatlakoztak, leborotválták a hajukat, és nyers húst ettek évekig. Piss az East Village-ban született és a környékbeli pincékben nevelkedett. Apja, Xeno, nem sokkal Piss születése után meghalt. egy heroin-cocain-Jack Daniels keveréktől, amit ugyan ingyen kapott a német turistától, de nem volt oka megköszönni. Xeno férfiprostituáltként tartotta fenn magát és függőségeit. A családnak soha sem jutott, sőt, szűkös napokon a babyétel ára is ráment a hernyóra.

 Pisst anyja, XRay nevelte tizenkét éves koráig, amikor XRay a gyereket Blitzkriegre, a barátnőjére bízva, pasijával, Spirittel elutazott annak hazájába, a Fülöp szigetekre és többé senki sem hallott róla. Blitzkrieg pár nap múlva kiköltözött a pincéből, otthagyva Pisst. Piss elszívta a Blitzkriegtől lopott füvet, bevette a fürdőszobában talált válium tablettákat és aludt két napig. Akkor felébredt, éhes volt, de csak rágógumit talált. Éjszaka kibontotta a pince falát és betört a szomszédos török étterembe. Hideg kebabot evett a nyársról, elrakta a mosogató alatt talált pénzt, körülbelül négyezer dollárt, gumival átkötve, alumínium fóliába csavarva. Busszal átment New Jersey-be, onnan stoppal indult Nyugatnak tovább.

 Egy Oregonba tartó kocsi vette fel. A sofőr, Axel, telekügynök Long Islandról, Pennsylvaniában letért a főútról és megerőszakolta Pisst. A pénzét megtalálta, de nem vette el. Apának és fiúnak bejelentkezve motelekben aludtak. Oregonba érkezve Piss kórházi kezelésre szorult, amit Axel kifizetett. Amikor a kórházi szobában egyedül maradtak, Piss megzsarolta Axelt. Ha nem ad tízezer dollárt, megmondja az orvosnak, hogy miért vérzik. Axel pénzt vett ki az automatából és fizetett. Piss később kinyomozta Axel címét és még évekig zsarolta sikerrel. Axel meg akarta ölni Pisst Los Angelesben, de Piss ráküldte mexicano haverjait, akik megölték Axelt.

 Los Angeles után Piss San Franciscóba költözött és barátnőjével, Sky-al PissOff névvel zenekart alakítottak. Egy számuk, Satan's Piss felkerült a west-coast-i hardcore listákra. 1999-ben New Orleansban, Louisianában játszottak a Butthole Surfers élőzenekaraként. A koncert után a Nine Inch Nails PR embere bejött az öltözőbe, ahol Piss éppen Sky-t dugta, és átadott egy meghívást Trent Reznortól. Trent buliján ismerkedtek meg Marilyn Mansonnal, aki denevérfüleket viselt és láthatóan be volt tépve. Trent stúdiójában Marilyn Manson meghallgatta a PissOff demóját, és ott helyben megvette a jogokat. A számokat Reznor áthangszerelte, Manson átírta címeket és a vokálokat. Az anyagot Marilyn Manson bootlegként terjesztik azóta is az Interneten. Piss ebből él. Ő és Sky szétváltak. Sky visszament Los Angelesbe, ahol most hardcore jósnőként dolgozik, olyan sztároknak, mint Curtney Love és Billy Idol.

 Piss vett egy házat San Francisco óvárosában. Berendezett ugyan egy stúdiót a pincében, de nem igazán csinál semmit, csak füvezik és a LiquidX, amitől szeret mindenkit. Ritkán mozdul ki a házából. Néha elmegy valamelyik clubba DJ-zni. Ott szedi össze a lányokat, akiknek LX-et ad, aztán hazaviszi és megdugja őket. Szíjakat, láncokat, pálcát és elektromos vibrátorokat használ. Az aktusokat videóra veszi és felteszi egy fizetős site-ra, az Interneten. Marilyn Manson néha meglátogatja. "That guy’s far out", man, mondja Piss.

 
A rooftop party javában tartott, amikor megérkezem. A házigazda, Kevin magas lábakon álló, ernyőalakú gázmelegítőket állított fel vendégei kényelmére. Bőrfotelekben ülünk a csillagok alatt. A pincérek fantáziakoktélokat kínálnak tálcákról. A hangszórókból hard rock dörög, amit Kevin generációja, a cyber-yuppie-k nagyon kedvelnek. Metallica, Ozzy Osborne, Megadeath. A férfivendégek egy része lófarkat visel, más részük kopasz. A nők között van néhány látványos szépség, de ahogy ez New Yorkban gyakori, táncolni senki sem tud. Nekem fitness gyakorlatnak tűnik az, amit a tetőterasz közepén a táncolók előadnak. Ilyenkor hiányzik Párizs. Ott minden party-n láttam remek táncosokat, akik miatt érdemes volt kimozdulni napi rutinomból. Párizsban a sikk, New Yorkban az ész és az akaraterő működik. Mindenki úgy táncol, ahogy az ágyban mozog. New Yorkban minden munka, a szex is, amit előre precízen kidolgozott tervek alapján kell határidőre végrehajtani.

 A táncolók között van egy lány, aki időről-időre engedi, hogy lecsússzon vállpánt nélküli ruhája és felvillanjanak gyanúsan tökéletes mellei. Partnere, Nigel, egy angol bróker ilyenkor felrikkant és ütemesen tapsol. Két leszbikus lány, láthatóan valamelyik New Jersey-i kertvárosból, oszlopnak dőlve csókolódzik, ahogy látták a moziban. Mindkettő elég ronda, de nyilván sok eszük van, mert mindketten a tőzsdén dolgoznak, ahogy Kevintől megtudom. Kevin offshore kaszinót üzemeltet az Antillákon. Semmi más, csak egy szerver és egy sor számítógép, mindegyik mögött egy csimpánz, mondja. Minden pénzét high-tech részvényekbe fektette, úgyhogy nagyot bukott a szilikonember Clinton után, az olajember Bush megválasztásával. "Már csak a felét érem annak, amit tavaly decemberben értem", mondja. Nagyon részeg. Bourbon whiskey-t iszik üvegből, az orrát szívja gyakran, a kokain miatt. Látom, hogy zsebretett kezével folyamatosan maszturbál.

 Vodka martinit iszom, olajbogyóval. Kevin szivarral kínál. A táncparketten poharakat törnek. Egy részeg nő mezítláb táncol a cserepeken. A lába vérzik. Mindenki biztatja és tapsolnak. A nő elesik. Az üvegcserepek több helyen megvágják a tenyerét, karját, lábait. Nevetőgörcsöt kap, ami sírógörcsbe megy át. Ketten megfogják, kiviszik. Mégegyszer visszajön, véresen, tántorogva, a haja a szemébe lóg. Ráköp az üvegcserepekre, aztán lebotorkál a lépcsőn, vérnyomokat hagyva a szőnyegen és a falakon. "That's Rachel", mondja Kevin és böfög.

 A terasz kőpárkányánál állok, nézem a Broadway forgalmát odalenn. Az emberek innen hangyáknak látszanak. "Innen szoktuk nézni a rablásokat, amíg voltak", mondja Dough, Kevin barátja, akit egy Hamptons party-ról, 1986 nyaráról ismerek. Akkor Alvinnal, a kínai divattervezővel élt együtt. A későbbiekben gyakran töltöttem a hétvégéket tengerparti nyaralójukban. Alvin a francia festő, Jean-Michel miatt hagyta ott Dough-ot, aki nem sokkal később megismerkedett Kevinnel. Alvin 1989-ben, Jean-Michel egy évvel később halt meg, AIDS-ben. Tudom, hogy Dough is beteg és valószínűleg Kevin is az.

 A vacsorát éjfélkor szolgálják fel. Vegetable Pad Thai-t eszem, utána mango-sorbetet hoznak. A pincérek pezsgőt bontanak. Kevin egyre részegebb. Ledob egy pezsgősüveget az utcára. Negyvenhét emelet magasságából komoly erővel csapódhat be. Hallom, hogy szirénázó rendőrautók érkeznek odalenn, aztán csöngetnek. Kevin titkára lemegy a lépcsőn, hogy elintézze az ügyet a zsarukkal. "No problem", mondja, amikor visszajön. Újabb pezsgőket bontanak. Kevin lerántja az asztalról az abroszt, vele a tálakat, poharakat, virágdíszt, evőeszközöket. Nylonzacskót vesz elő a zsebéből, és tartalmát az asztalra szórja. Hosszú csíkot formál a kokainból, aztán összesodor egy százdolláros bankjegyet és ő szippant először. "Yippie! ", kiáltja, aztán átadja az összesodort bankjegyet a lánynak, aki szereti engedni, hogy ruhája lecsússzon. "Aw right!", kiáltja a lány, "aw right, you are an aw right guy, Kevin". A vendégek egymás után szippantanak a kokainból. A pincérek összeszedik a tálakat, poharakat, evőeszközöket a padlóról. Egyenruhás feketék jönnek és feltakarítanak. A party megy tovább. Motörhead, AC/DC, Led Zep.

 A táncparkett kiürült. Lemegyek a lépcsőn. A nappaliban sötét, csak a falak mentén körbefutó akváriumok fénye világít. A lányt, aki szerette engedni lecsúszni a ruháját, hárman dugják. "Ride 'em, cowboy", kiáltja és kér még pezsgőt. A két leszbikus lány New Jersey-ből egymást átölelve alszik egy rakás kabáton. Mr. Cohen, Kevin főnöke a Puerto Rico-i srácot szopja, akit telefonon rendeltek neki. Kevin a kandalló előtt fekszik, Dough gyengéden maszturbálja. Kevin titkára a tálalónál számol el a pincérekkel. Kimegyek a fürdőszobába hányni. Hideg verejték ver ki, szédülök. A hányás után szájzárat kapok. Soha többet, mondom, s úgy is gondolom. A tükörből a Loc Nech-i szörny néz vissza. Hideg vizet engedek a fejemre. Nem használ. Lecsúszom a fal mellett, és ott ülök. "Átkozott idióta", mondom magamnak, "most véged". Aztán elmúlik a rosszullét, rágyújtok egy Dunhillre. A fürdőszobaajtót alig bírom kinyitni, mert valaki keresztben fekszik. Kevin a lépcsőfeljárónál áll, mobiltelefonál. "Fuck you! Fuck you!", kiabálja magából kikelve, és a falhoz vágja a mobilt. Dough megpróbálja lecsillapítani, de Kevin ellöki és felrohan a lépcsőn a teraszra. Dough inkább magának, mint nekem motyogja: "Kevin mondta neki, hogy adja el a pakettet, de Scott nem adta el a pakettet. Scott nem adta el. Most az egész elúszott. Nem érünk semmit".

 Senki sem akar feljönni velem a teraszra, csak Ray, Kevin titkára. Ő is csak nehezen. Azt akarja, hogy én menjek elől. Kevin a kőpárkányon áll és beszél a csillagoknak. "Én nem akartam megszületni", mondja nyugodtan. "Ti akartátok, hogy megszülessem, de nem viseltétek gondomat. Anyám, akit ti adtatok, te és te és te - te különösen, ott az Orion kardjában, - ha jól belegondolok, egy átkozott ringyó volt, aki csak a diétájával törődött, meg azzal, hogy szeressék a hölgyek a country clubban. Erre az átkozott ringyóra bíztatok engem, nem igaz?! Miért ne, nem igaz?! Aztán az apa, a férfierő, úgymond, a felséges Zeusz! Apám, akit adtatok, a született vesztes, úgy értem a feneketlen vödör maga, az ír bohém, excentrikus, aha! Ott megy az örökség, meg amit akarsz! Kösz, Apa, thank you kindly. Thank you very much. Szóval jól kiosztottatok engem, Kevin O'Riordant, ti rohadt csillagok. Ki törődik Kevinnel? Senki. Kevint le lehet küldeni ebbe a mocskos konceptbe, aztán ott lehet hagyni. Igen?! De, tudjátok, a kis Kevinnek, az univerzum átkozott kis idiótájának van még egy lap, csak egy icipici kis lapocska a kezében, amit nem ismertek. És ezzel a kis lappal a kezében Kevin O'Riordan, a legkisebb porszem a ti világotokban, nyerő lesz, értitek, nyerő!",

 "Kevin, ne!", kiáltja Ray a hátam mögül. De Kevin már nem hallja. Kezeit kitárva ugrik, idő sincs arra, hogy elérjük és visszatartsuk. Dough feljön a lépcsőn. Szemeiből könnyek folynak. Könnyeket még nem láttam New Yorkban. "Kevin, baby", mondja Dough és leül a lépcsőre. Odalenn megszólalnak az érkező rendőrautók szirénái.

 
Milton Skunk ágyán ül és fogja a kezét. Skunk beszél: "Eljutni valahonnan valahová. Eljutni A-tól B-ig. Lerombolni valamit. Létrehozni valamit. Megvédeni valamit. Biztosítani, hogy az a valami örökké él. De mindig ott van a majom, és nem engedi. Ott ül a válladon. Ha nem csinálsz semmit, csak bóbiskol, vagy vakaródzik, de ha bármibe kezdesz, azonnal belenyúl. Lekapod a válladról, a térdedre fekteted és alaposan elnáspágolod. Nem segít. A majom szereti, ha verik. Ha elfáradsz a veréstől, pukedlizik, megköszöni és visszamászik a válladra, ahol böfög, nyöszörög, visít, belekapaszkodik a füledbe és rugózni kezd. A majom bármi lehet, heroin, kokain, LX, étel, ital, tudás, hírnév, hatalom, pénz, szex. Milton, én egész életemben ezt a majmot próbáltam semlegesíteni, de nem sikerült. Egymás után, kíméletlen módszerességgel minden függőséget feladtam. Leszoktam mindenről, ami nélkül korábban nem tudtam élni".

 "Téged is elárultalak. Téged árultalak el utoljára, mert te voltál nekem a legfontosabb. Amikor tudtam, hogy szükséged van rám, otthagytalak, mert azt akartam, hogy meggyűlölj, és lehetetlenné tedd, hogy közeledjek hozzád. Szándékosan hagytalak ott, éppen a Lisa Minelli koncerten. Mert tudtam, hogy mennyire szereted Lisát és így még súlyosabbnak fogod érezni az elvesztésemet. Nőben találtam már olyat, mint te, Milton, de férfiban még soha. Nemcsak a tested vonzott, az ártatlanságod, hanem az, ami megkülönböztet embert embertől, az intellektusod. Ezt akartam tönkretenni, az őrületbe akartalak taszítani, hogy ne találj többé rám. Aztán megbetegedtem, és nem tudtam befejezni, amit elkezdtem. A reputációdat és a gyomrodat sikerült tönkretennem, de az önbecsülésedet nem. Megőrjíteni nem tudtalak. Nem volt elég időm".

 "Take it easy, baby", mondja Milton. Milton fekete. Skunk kínai. Milton hat láb magas. Skunk kicsi és törékeny. A betegség még kisebbé és törékenyebbé tette. Milton kopasz, bajuszt és kecskeszakállt visel. Skunk maga sem tudja, hogy férfi, vagy nő. A kérdés soha sem érdekelte igazán. A betegség néhány hete megvakította. Csöveken táplálják. Veséje, emésztő és ürítő rendszere kezd leállni, a szíve erős, még sokáig kitart, mondják az orvosok. A család ragaszkodik ahhoz, hogy gépekre kapcsolják. Skunk nem akar tovább élni. Milton maszturbálja. Skunk elélvez. "Ez volt az utolsó", mondja. "Elhoztad?", kérdezi és megcsókolja Milton kezét. Milton megmutatja az ampullát. Skunk mosolyog. Milton olyan szépnek látja, mint régen. "Elhoztad a Depeche Mode lemezt is?", suttogja Skunk, ahogy a keverék átjárta a testét, "Tedd fel. Végzek a majommal". Hallgatja a zenét, vonásai megenyhülnek, elalszik. Lassan csitul a lélegzése, végül leáll. Milton vár tíz percet, csomagol, matat, megsimogatja Skunk ajkait, aztán csenget a nővérnek.

 
Brooklyn Beat: Ismét Duane Sherwood vendége vagyok. Jamaicai lemezeket hallgatunk. R&B, ska, rocksteady zenék az 1950-60 periódusból. "Ez itt Joe Higgs", mondja Duane, "Egyetlen dallal lett nagy, mint Chubby Checker a Let's Twist Again-nel. Ezt énekelte élete végéig: I Am The Song. Emlékszel a Stones számra: The Singer Is Not The Song? Az volt a válasz Joe Higgs bejelentésére. The Intruders: Hurry Come Up. Találkoztam velük, lemezboltjuk van Queens-ben. Kettő közülük már halott. Ez itt Delroy Wilson: I Shall Not Remove. Senki sem tudja, mi történt Delroy-al. Azt mondják, a maroonok között élt egy ideig, Jamaicában, aztán elutazott Etiópiába. Lennie Hibbert: Village Soul. Sok jamaicai faluban még nem járt és hosszú ideig nem is fog járni kormányhivatalnok, rendőr, hatóság. Lennie Hibbert obeyah mon, varázsló. Azt mondta, hogy le tudja szedni az égből a downpresser helikoptereit is, úgyhogy békén hagyják. Derrick Harriot: Answer Me My Darling. Igazi jamaicai amorózó. Ő használt először reverb-et a szigeten".

 A Manhattan Avenue-n tolvajt fogtak. Kecskeszakállas, fülbevalós puertoricoi srác. A szupermarketből szaladt ki, a méla lengyel őrző-védőt félrelökve. A járdán fekszik a Greenpoint Pizza előtt. Az egyik kigyúrt pizzás a hátán térdel, a másik a lábain ül. Előtte, szétszórva a zsákmány: sajt, két avocado, macskaétel konzervek. Jönnek a zsaruk. Megbilincselik, talpra állítják, berakják a járőrkocsiba. A srác kiköp egy fogat. A rendőrnő visszajön a bűnjelekért és felírja a két pizzás és az őrző-védő nevét. Az őrző-védő nem beszél angolul, tolmácsolnak neki. Jerzy Makowsky, mondja. "What?", kérdezi a rendőrnő, "Szóval Garry McHousekey?! Right?! Yes?!". "Yes, yes", mondja a lengyel, és boldogan vigyorog.

 Speakeasy, engedély nélküli éjszakai bár a Driggs Avenue-n. Hangszigetelt pince egy műanyag fautánzattal borított családi ház alatt. A DJ - testes rasta Haile Selassie pólóban, katonanadrágban, - Maytals, Wailers, Gaylads, Cedrick Brooks, Lee Perry számokat mixel, nyolc ütemenként belebombázva effectboxával. A levegőben áll a füst. Fehér rasta lányok hosszú szoknyába öltözött csoportja táncol a tükörgömb alatt, a bárpultnak két olasz jampec támaszkodik. A jamaicai zene egyre nagyobb Amerikában. Három évtizednek kellett eltelnie, hogy elfogadják. Most már kikerülhetetlen. A legtöbb clubban jamaicai zene, vagy annak valamelyik elektronikus mutációja szól. A latin zene, amely az 1990-es évek elején olyan nagy volt itt, már csak a Latin clubokban hallható. Két rasta ül az asztalomhoz. "Eyrieding irie?", kérdezik. "Yeah mon, rasta", mondom, "one love". St. Vincent szigetéről érkeztek, s mint kiderült ismerik Rosebank faluban élő barátomat, Usom Young-ot. "Dem call ’im Callaloo Mon, yeah mon. ’Im lives in dah bush right now, mon. Dem policemon wants ’im crop, mon. Dem take away ’im children, Callaloo Mon". Usom Young farmer, költő, filozófus és zeneszerző. Azon kevés általam ismert rasta közé tartozik, aki olvas könyveket. Különösen Aldous Huxley műveit szereti. Az évek során sok könyvet küldtem neki, amelyeket mind megköszönt, hosszú, szertartásos udvariasságú, cizellált kézírással írt leveleiben. Usom kizárólag növényekről, fákról, bokrokról, gyümölcsökről, zöldségeskertje termékeiről ír dalokat.

 
A párizsi Pére Lachaise temetőben található Jean Carrier 19-ik századi francia festőművész síremléke. A síron a festő életnagyságú szobra áll, jobbkezében ecsetként  önmaga kicsinyített mását tartja és egy láthatatlan festővászonra fest vele. A sír mellett dús lombozatú fa, alatta kőpad. Sok délutánt töltöttem ezen a padon ülve. Naplómat és leveleket írtam, bizonyos ismerőseimmel találkoztam itt. Alkonyatkor hirtelen köpenyes, bajúszos denevérekre emlékeztető temetőőrök bukkantak elő a fák és sírkövek mögül, ahonnan addig titokban figyelték a látogatókat. A temetőőrök sípjaikat fújva jelezték a látogatási idő végét és elkezdték a kapuk felé terelni a sírok között sétálókat. Fél órával a sípok megszólalása után kiürült a temető és bezárták a kapukat. Néha sikerült elrejtőznöm az őrök elől és a temetőben maradnom zárás után. Ahogy besötétedett, észrevettem, hogy nem vagyok egyedül a halottak között. Kriptákból, bokrok közül csövesek, szerelmes párok bújtak elő, mások a kőfalakat megmászva jutottak be. A csövesek kis csoportokba verődve ültek a sírokon, beszélgettek, ettek, ittak, megosztották amijük volt. A szerelmes párok a halál közelségétől inspirálva üzekedtek a padokon, köveken. Boszorkányok, ezoterikus szekták tagjai lobogó gyertyák fényében végezték szertartásaikat. Megint mások a sírköveket lopták, vagy kriptákat raboltak ki. A hajnal megérkeztével újra kiürült a temető. Ilyenkor volt érdemes Jim Morrison sírját meglátogatni, ahol az éjszakát kedvencük hamvai közelében töltő rajongók mindig hagytak áldozatul néhány spliffet.

 
Latin Jazz: Szép város, szép tájban. Itt már a saját fajomból valóval nem találkozom. Elkergették, kiirtották valamennyit, régen. Funkcióikat azóta sem tudták betölteni. A városnak már nincs közepe, tengelye, nincs benne kedvesség és nem tart sehová. Üres díszlet csupán, amelyből hiányzik a színdarab. Barokk katakombák a szennyvízcsatorna két oldalán. Ez a hely nekem már nem szól semmiről, nem kapcsolódik semmihez, csak fájdalmas emlékeket idéz, a halottaimat juttatja eszembe. Sétáimon az ő társaságukat keresem, a látóhatártól látóhatárig terjedő, lepusztult, ódon temetőben. A szent sírokból kihajigálták a mártírok csontjait és beköltöztek a helyiek. Az emlékekhez latin jazz illik. Azzal idézem halottaim szellemét.

 Sokan 1940-re teszik a latin jazz születésének idejét, amikor Machito Grillo New Yorkban megalakította Afro-Cubans nevű együttesét. A jazz harmóniák, kifejezésmódok és kubai ritmusok mesteri kombinációi révén nagyon hamar híressé vált. Mások korábbra datálják a latin jazz születését. Lehet, hogy W.C. Handy "St. Louis Blues"-ának habanera ritmusa, vagy Louis Armstrong "El Manisero"-ja, vagy talán még korábban, a századforduló körüli New Orleansban, a kubai, kreol és afrikai kultúrák keveredése indította el a latin jazzt. A kubai Chano Pozo kongajátékos megjelenése 1947-ben a New York-i klubok színpadain high energy divathullámot indított el, latin jazzra és a mambó ritmusokra specializálódott klubok hálózata nyílt. Divatba jött a latin életérzés, a forró, vad szerelmek, és a nemes bosszú édes íze. A clubok éjfél után nyíltak, latin jazz koncertekkel, majd mambo zenekarok szórakoztatták a látogatókat hajnalig. A háborúból hazatért katonák százezrei táncoltak az "Élet zenéjére", ahogy a mambo zenét hívták a kritikusok. Az 1947-ben alapult clubok közül sok még ma is működik, valamilyen formában hűen gyökereihez. Ilyen club a Palladium ("Where Mambo Was King"). Itt játszott Pérez Prado és Mongo Santamaría. Ma Jennifer Lopez koncertezik itt és a koncert után a legfrissebb latin dj-k nyomják az el nuevo jazz latint.

 
“Suck my dick”, Ol’ Dirty Bastard (Isten bolondja):Sokan egész életüket azzal töltik, hogy hihetetlen költséggel és fáradtsággal megpróbálnak megőrülni, de nem sikerül. Hegyek tetejére felmásznak, onnan leugranak. Tenger fenekére ereszkednek, légzőkészülék nélkül. Semmi. Átugorják gördeszkán a Grand Canyont, bemásznak az oroszlánketrecbe, mérges kígyókat, skorpiókat, pókokat tartanak a spájzban, ágyúból kilövetik magukat. Semmi. Mákteát isznak, nadragulyát esznek, az orrukba vegyi anyagokat szippantanak, tüdejüket köhögtető füstökkel töltik fel, vénáikba rozsdás tűket nyomnak, délamerikai pszihedelikus békát nyalogatnak, vagy egyszerüen betegre futják magukat. Semmi. Olyan kiszámíthatóak, olyan normálisak maradnak a legextrémebb kalandok után is, mint amilyenek voltak. Amikor magához szólítja őket DJ God, nem tudják semmivel sem meglepni, úgyhogy éppen csak megfordulnak a túlvilágon, látják, hogy pozitív a buli, maradnának persze, de máris visszaküldik őket, oda le ahonnan jöttek, s kezdhetik újra az evolúciót, annyiszor és addig, amíg meg nem őrülnek.

 Ol’ Dirty Bastard, a hiphop XIII. Napeoleonja mindezen csak kacag. Teheti, hiszen nyilvánvalóan elmebeteg. Az őrültek közül számomra azok a legszimpatikusabbak, akik kiabálnak az utcán, verik a postaládákat és a kirakatokat, megállítják a forgalmat és még a mentőautó ablakából is van mondanivalójuk. Ol’ Dirty Bastard pontosan ilyen. Ordibál, káromkodik, kacag folyamatosan, ritmusra, zenére. Szavai, mondatai a őrület rendjében - kizárólag hangzásuk és ritmusértékük alapján - kapcsolódnak egymáshoz, kacagása pedig egyértelműen egy tébolyulté, a lobotómia előtt, két elektrosokk között. Jókedvűen leniggerezi fekete barátait, lekurvázza saját nővéreit, mondja nekik, hogy "suck my dick", közben besörözik és agyamentté szívja magát.

 Valamennyien emlékszünk, mennyit kínlódott szegény, savanyú André Breton az automatikus írással. Nem ment neki. Tudta, hogy egyedül az automatikus, a tudat kontrolja nélküli kommunikáció mentheti meg, mint írót, mint ideológust, mint szerelmes férfit. Tudta, hogy amit az emberi intellektus mondhat egyáltalán, azt már rég kimondta, a reneszansz előtt. Ami Bretonnak olyan kínosan nem sikerült, azt könnyed rutinnal csinálja, jól jövedelmezően Ol’ Dirty Bastard. Automatikusan dumál, folyamatosan jönnek ki hatalmas szájából a brooklyn-i frázisok, frázistöredékek, szóhalmazok, nyögésekkel, indulatkiáltásokkal és igen, kacagással keverve. Ol’ Dirty Bastard boldog őrült, a folyamatos happy extázisában él, ami egy kevésbé tehetséges művész esetében fárasztó is lenne, de Ol’ Dirty Bastard zseni, nem lehet megunni. Néha elkapják egy egész gyógyszertárral és arzenállal a kocsijában. Mindig megússza, gondoltam. Isten vigyáz rá. Isten bolondja. Tegnap jött a hír, Ol’ Dirty Bastard halott.

 
Francis Albert Sinatra: 1915-1998. Ma éjjel is Gino Salvatore olasz éttermében fejezem be a napot. Gino a barátom, ami abból is látszik, hogy ez ma már a második üveg rosé az asztalon, 'on the house', a ház ajándéka. A falon Nápoly kikötőjének nagyvonalúan felvázolt murálja, az oszlopokon kitömött tengeri halak, a bárpulton kagylóhéjjakkal és csigákkal díszített lámpa. Maria Pillar, Gino spanyol pincérnője az a fajta teremtés, akire ránézve csak egy dolog juthat minden férfivendég eszébe. Most, hogy Maria Pillar szomorú, talán még kívánatosabb. Talpig feketébe öltözött, mint minden hölgy az étteremben. Gino is fekete karszalagot visel szmokingján, mint a vak zongorista, Ed, aki már egy hete ugyanazokat a dalokat játsza: 'Strangers In The Night', 'She Shot Me Down', 'Monday Morning Quarterback', 'My Way', 'New York New York'. Frank Sinatra halott.

 "Nem lesz több olyan srác, mint Frankie", mondja Gino és szalvétájával letörli a makulátlanul tiszta asztalt. "Sokszor járt ide, le is vagyunk együtt fényképezve". A falon bekeretezve Gino és Frank Sinatra fényképe, Sinatra aláírásával. "Nekem ő olyan, mintha az apám lett volna. Tőle tanultam énekelni, de tőle tanultam azt is, hogy hogyan kell az üzletet vezetni ahhoz, hogy ne törjék el a térdkalácsomat, és még a banknak is tudjak adni valamit. Amikor eljött, mindig adott egy-két jótanácsot, kapcsolatokat, meg ilyesmi. Mindenki szerette. Frankie-t nem lehetett nem szeretni. Olyan volt mint New York. Csak próbáld meg nem szeretni, érted mire gondolok". Új vendégek érkeznek. Gino leülteti őket, átnyújtja az étlapokat, felveszi a rendelést, bekiabálja a konyhába a szakácsnak. Maria Pillar kihozza a jeges, citromos vízzel teli üvegkancsót és az antipastot, aztán a zongorára támaszkodva hallgatja Ed játékát. Senki sem tud úgy zongorához támaszkodni, mint Maria Pillar.

 "Mindent tudok Frankie életéről", mondja Gino. "Az apja Tony, Martin O'Brian néven boxolt, amikor még az írek uralták észak New Jersey-t. Tonynak is kék szeme volt, sokan úgy hívták, hogy Omerta, mert nagyon tudott hallgatni. Szicilából jött, ahonnan az én családom is. Kemény fiú volt, az biztos. Jobb volt kitérni az útjából, tudod mire gondolok. Frankie mamája, Dolly nagyon csalódott volt, mert kislányt várt. Előre meg is vette a rózsaszínű kisbaba ruhákat, úgyhogy Frankie az első éveit rózsaszínű ruhákban töltötte, mert Dolly mama takarékos asszony volt, nem akarta a kislányruhákat kidobni. Szülei azt akarták, hogy Frankie mérnök legyen, de ő inkább újságírást tanult. Frankie nagyon szerette a sportokat, különösen az ökölvívást. Gondolom a papája hatására."

 Csengetés hallatszik a konyhából. Gino Maria Pillarra néz, aki mintha álomból ébredne. Bemegy a konyhába, majd hamarosan újra megjelenik egy tál gőzölgő kagylóval. Gino leemel egy üveg vörösbort a bárpult mögötti állványról, szalvétájával megtörli, majd poharakkal együtt a vacsorázók asztalához viszi. Maria Pillar visszamegy a zongorához, ahol Ed lágy futammal az 1960-as Sinatra slágerbe kezd: ''All The Way". Nem tudom a szemem Maria Pillarról elfordítani. Ez a lány még az olyan lepusztult hadirokkantban is fel tudja ébreszteni a lelket, mint én vagyok.

 "Amikor arról volt szó, hogy meg akar tanulni énekelni, Frankie úgy tanult, hogy elkezdett énekelni. Nem tudott kottát olvasni, soha nem járt zeneiskolába. Szeretett viszont nyaranta az ukulelén játszani, a homokos New Jersey tengerparton. Egy éjszaka, 1935-ben Frankie a parton ült barátnőjével, Nancy Barbato-val, akit később feleségül is vett. Éppen egy Bing Crosby concertről jöttek. Frankie hirtelen megfogta Nancy kezét a sötétben, és azt mondta, hogy énekes akar lenni, olyan, mint Bing Crosby. Bing hangát akarja leutánozni, az ő frazeológiáját, hangsúlyait, stílusát. És pontosan ezt is csinálta. Persze Frankie az Frankie volt, akárhogyan is próbálta utánozni Binget, mégis csak Frankie maradt. Először amatőr vetélkedőkre nevezett be, majd mozikban énekelt filmek előtt. Néha csak egy dalt, néha egész műsort adott. Bowes Őrnagy Amatőr Órájának megnyerése szerezte neki az első állandó fellépési lehetőséget. A Rustic Cabin étterem és motel szerződtette, Englewood Cliffs községben, New Jersey államban. Heti 25 dollár volt a fizetése. Ezért ő volt a ceremóniamester, énekes és komédiás, valamint főpincér is. Közben négy helyi rádióállomáson is szerepelt, heti rendszerességgel, több, mint egy tucat negyedórás zenei programmal. 1938-tól az emberek már figyelni kezdtek Sinatrára."

 Idős úr fordul felénk a szomszéd asztaltól. Súlyos szemhéjjai csak résnyire engedik kinyitni a szemeit. Orra alatt ceruzavonal vékonyságú, gondosan feketére festett bajúsz, minden ujján, vastag, köves aranygyűrű, csuklóján aranyóra, nyakában aranylánc, alatta feliratos, fekete Monica Lewinsky póló: "I Sucked The President And All I Got Is This Lousy T-shirt". "Hallgass Gino, nem mondj hülyeségeket", recsegi az öregúr, "Frankie nekem 1974-ben azt mondta, hogy Billie Holiday volt az első, akit hallott, aki végig az egyetlen legfontosabb példaképe volt. Még azt is megmondta, hogy hol volt a koncert: egy klubban, az 52.-ik utcában". "Kelet 52, vagy nyugat 52?", vág közbe Gino, "Mert az fontos. Érti, mire gondolok". "Hát persze hogy nyugat 52", kiáltja az öregúr, "Stupido. Ott voltak a jazz klubbok, végig az 52.-ik utca mindkét oldalán. Oda jártak az összes stricik, a Pokol Konyhájáról, az ír fattyúk. Mi meg a Mott Streetről jöttünk, digó fiúk. Jártak oda családok is, New Jersey-ből és Pensylvaniából. Onnan hajnalban kimentünk Harlembe, ahová a zenészek jártak, munka után. Vagy bevittek a zsarúk, ha verekedés volt az írekkel az 52.-ik utcában". "Amikor Frankie-t behívták a hadseregbe 1941 December 9.-én, csak három nappal a születésnapja előtt", folytatja Gino, "4F-nek, katonai szolgálatra alkalmatlannak minősítették, mert át volt szakadva a dobhártyája, egy ír ütötte meg az 52.-ik utcában, biciklilánccal". "Biztos vagyok benne, hogy Frankie nem maradt adós. Frankie nem szeretett tartozni senkinek. Frankie nem olyan fiú volt", az öregúr felnevet, ami köhögőrohamban folytatódik. Gino tölt neki egy pohár rosét, aztán a bárpulthoz megy, új üvegért. Maria Pillar egy hatalmas, vörös királyrákot egyensúlyoz ezüsttálcán, viszi a vacsorázók asztalához. Ed egyvelegbe kezd a 'Some Nice Things I Missed' és 'Ol' Blue Eyes Are Back' című Sinatra albumokból. Maria Pillar a pult mögül dúdolja a keserédes dallamokat.

 "Frankie nagyon jó barátja volt John Kennedy Elnöknek, a Szent Szűz áldja meg emlékét, sok jót tett az az ember az olaszoknak. Úgy értem, ilyen volt Frankie: amikor JFK megnyerte az 1960-as választásokat, Frankie ajándékul köcsönadta neki barátnőjét, akit Judith Cambell Exnernek hívtak", mondja Gino. "Biztos vagyok benne, hogy az Elnök tudta értékelni a dolgot", mondja az öregúr és rágyújt egy Partagas szivarra. "Aztán Frankie elkövette azt a hibát, hogy bemutatta Judith Cambell Exnert Sam Giancanának, a chicagoi Nagycsaládból", folytatja Gino, "Bobby Kennedy, az ír fattyú éppen azon volt, hogy sittre vágja az összes családokat, Chicagoban is, itt Jerseyben is és a Mott Streeten is. Ez akkor volt, amikor az Elnök éppen Palm Springsbe utazott, hogy Frankie vendége legyen egy időre. Az utolsó pillanatban az Elnök megváltoztatta a tervét és inkább Bing Crosby házában lakott, aki ráadásul még csak Demokrata sem volt. Az Elnök Bobby Kennedy tanácsára hallgatott, aki tudott az Exner - Sam Gianca találkozóról, hogyne tudott volna. Ez persze túl sok volt Frankie büszkeségének. Hogy mi történt azután, azt mindenki tudja. Bobby Kennedynek 1968-ban adta vissza a tartozást, amikor Bobbyval szemben Humphrey kampányát támogatta. Énekelt nekik a gyűléseken. Bobby Kennedy halála után Frankie kiszállt a politikából. Nem érdekelte többé". "Maradtak neki a csajok, igaz, Gino?", kiáltja az öregúr, "Ava Gardner, Marilyn Monroe, Lisa Minelli, Mia Farrow, Zeppo Marx felesége, Barbara Marx, Humphrey Boggart özvegye, Lauren Bacall, és az a tehetséges csirke, a táncosnő Dél Afrikából, Juliet Prowse. Mia Farrownak nagyon bírta az agyát, mondta, amikor megkérdeztem, hogy mit talál abban a sovány potheadben". Az öregúr köre következett: "Frankie nem szerette azokat a nőket, akik túl sokat szívtak, vagy ittak, vagy túl erős volt a parfümük. Nem szerette a sült bárányhúst, a salátát, azokat, akik csak jó időkben jöttek, a panaszkodókat, vagy akik elfeledkeztek a tartozásukról. És micsoda szakács volt, istenem! Volt egy haverom a Spring Streetről, akinek Frankie főzött egyszer linguinit. Azóta sem tudja elfelejteni az ízét, pedig ez még Chicagoban volt, 1942 körül, amikor Frankie Tommy Dorsey bandájában énekelt". "Frankie 1964-ben 5 láb 11 hüvelyk magas volt és 155 fontot nyomott", vág közbe Gino, "Akkor kezdett el képeket gyűjteni. A nagy impresszionista festőktől, franciáktól elsősorban."

 Felállok, kifizetem Ginonak a vacsorámat. A bárpulthoz megyek, és megkérdezem Maria Pillart, hogy van e kedve zárás után eljönni velem Jilly's Saloonjába, a 256 Nyugat 52.-ik utcába, ahová Frank Sinatra gyakran járt a hatvanas évek közepén a tulajdonosnő, Jilly miatt. Maria Pillar könnyei közül rámmosolyodik. "Honey", mondja, "azt a helyet bezárták már régen".

 
Jerry Lee Louis tűnik fel a tévén, egy régi Johnny Carlson showban. A rock and roll, morális értelemben, nem más, mint indusztrializált pedofília, kiskorúak elcsábítása, meggyalázása, megkínzása, megrontása, végül meggyilkolása, tömeges méretekben. Ebben az iparban nemcsak az a cél, hogy a gyerekek megvegyék a terméket, hanem az is, hogy a tetszetős csomagot elfogyasztva a gyártóvállalat - az adott rock and roll sztár - szexuálisan, lelkileg és intellektuálisan manipulált rabjává váljanak, korai halálukig. Tudomásul kell venni, hogy a gyerekek nagy többsége a fejlődés e dicső állomásán szülők nélkül nő fel, az utcán, a discoban, az interneten. Érzelmileg és értelmileg könnyen befolyásolható, önzetlen tanácsadók nélküli, magányos kiskorúak milliárdjairól van szó a világ városaiban, akiket kíméletlen brutalitással használnak ki és használnak fel e sötét ipar gyakorlói. Ne mondja senki nekem, hogy a rock and roll-nak nincs köze a sátánhoz. Olyan erőket szabadít fel az éretlen psychében, amelyeket nem lenne szabad felszabadítani. Kielégítethetetlen vágyakat támaszt, elidegeníti a gyermeket saját magától és környezetétől. Társadalmi együttélésre képtelen, erőszakos, fanatikus, komplex gondolatok felfogására végzetesen alkalmatlan kárhozottak tömegeit tartja hipnózisa alatt, kínozza és öli kéjjel ez az erő, amely a Hiroshimára dobott gombabomba tövéből ugrott a humanizmus diadalától elkábult világra. Az Idő ennek az erőnek dolgozik.

 Hideg szél korbácsolja Velence városát. A Szent Márk téren állok, etetem a galambokat. A művelet nehezen megy, mert úgy a galambokat, mint a nekik szórt magokat elfújja a szél. Elfújja a kalapomat is, futok utánna. A kalap szűk sikátorokon repül át, hol alacsonyan, hol magasan a tetőlabirintus felett. Lagunákon keresztül, kecses ívű hidakon átrohanva kergetem. A lagunákban gondolák, a gondolákban japán túristák tapsolnak kis kezeikkel ütemesen, ahogy a gondolieri tenorja az egekbe viszi Santa Mariát. Szembe jön a karnevál. Fekete köpenyes figurák, csőrös álarcokban kergetnek két nászutas ufót. Az ufók boldogan sikoltoznak, amíg a Rialtón maga alá nem gyűri őket az álarcos tömeg.

 A kalapom keresztülrepül a forgatagon és a máladozó vakolatot súrolva egy sikátorba vezet, amelynek végén berepül egy nyitott pinceajtón. Követem a kalapot és egy ifjúsági klubban találom magam. Az ifjúság extatikusan pogózik a vídeo projekció előtt. A vásznon Jerry Lee Lewis a zongorán: ’Great Balls Of Fire’. Jerry Lee Lewis fekete inget, fekete nadrágot és fekete, hegyesorrú, kígyóbőr csizmát visel. Mindkét kezével és jobblábával zongorázik. Kilencvenhatodokat üt ki a billentyűkön, folyton változó szinkópákban. Ördögien szép. Magas, karcsú, szőke haja a homlokába hullik. A felvétel akkor készült, amikor Jerry Lee Lewis arcán és figuráján nem mutatkozott még Jack Daniels hatása. A mágia még működött, s a videon keresztül még ma is működik.

 Figyelem a táncolókat. Ahogy egy ember táncol, úgy mozog az ágyban is. Figyelmemet egy tizennégy év körüli lány köti le. Az a típus, akit minden férfi szeretne az ölébe fektetni és elfenekelni. A lány strip tease-t ad elő, egymás után veszi le a ruhadarabjait és a táncolók közé dobja őket. Egy Murillo angyalhoz hasonlít. Bokájára smaragdzöld kígyó, balmellére az Industrial Nation szó, köldöke alá a Justine név, fenekére a Fuck Them All slogan van tetoválva. Mellbimbóiban macskafejes gyűrűk, klitoriszába tűzve apró aranyóra, nyelvébe erősítve három ezüstcsavar, orrlyukába fűzött láncon miniatűr vibrátor lóg, balfülében tizenkét, koponyákkal díszített karika, jobbfülében a pentacross. Ujjain fekete köves gyűrűket visel, minden ujjra egy parancsolat van arameus nyelven tetoválva. Csuklóin rubintokkal díszített bilincsek, amelyeket acéllánc köt össze. Miután levetkőzött, a lány maszturbálni kezd bilincsbevert kezével. Senki sem figyel rá, csak Jerry Lee Lewis a vetítővászonról, ő viszont igen intenzíven. Felugrik a zongora tetejére és kígyóbőr csizmájával darabokra rugdossa a billentyűzetet. Fekete és fehér zongorabillentyűk repülnek a levegőben. A lány hirtelen a levegőbe emelkedik és magába szívja a vetített kép. Ugyanez történik a többi táncoló fiatallal is. A pince kiürül. Jerry Lee Lewis leugrik a zongoráról, felrúgja a zongoraszéket, a kamerához vágja a mikrofont és levonul a színpadról. Felveszem a kalapom és kimegyek a klubból.

 A saját magát Killer-ként (Gyilkos) reklámozó, szerény csehszlovák származású  Jerry Lee Lewis az amerikai fundamentalista keresztény dél szülöttje, a harapós teknősbékáktól és alattomos alligátoroktól hemzsegő bayouké, ahol az afrikai voodoo olyan természetesen kapcsolódik a Biblia szó szerinti értelmezéséhez a forró, nedves éjszakákban. Unokatestvére a szexbotrányairól és könnyes bocsánatkéréseiről híres televangelista, Jimmy Swaggart, aki ugyancsak zongorázik és énekel. Jerry Lee Lewis Carl Perkins halála óta az utolsó a rock and roll alapító, fehér stilisztái közül (Little 'Tutti Frutti' Richard, a rock fekete hercege még nagyon is él, jelenleg baptista prédikátor). Jerry Lee Lewis kielégíthetetlen életvágyáról és veszélyes zongorajátékáról ismert. Csodagyerek, aki két hét alatt tanult meg zongorázni. Tagadja, hogy bárki is hatással lett volna rá, de hangzása egyértelműen a boogie woogie mester Cecil Grant és country piano man, Moon Mullican játékára utal.

 Miután kikergették Nashville-ből - ahol csak akkor kapott volna lemezszerződést, ha inkább gitározik, mint zongorázik, - az ötvenes évek elején Memphisbe utazott, ahol demoja kapcsolatba hozta a felséges pedofil, Elvis Presley első kiadójával, Sam Phillips-el, a Sun Records tulajdonosával. Az első év alatt kiadott négy single-jével Jerry Lee azonnal a Király legerősebb konkurenciájává vált, komoly eséllyel a rock and roll csont-trónjára. Olyan rossz fiú volt, amilyen csak lehetett. Egyetlen jólirányzott pisztolylövéssel leterítette a dobosát, mert a szerencsétlen eltévesztette az ütemet. Előszeretettel szórakozott kiskorú rajongókkal, részegen, amfetamintól bekattantva, koncertjei után, az öltözőjében. 1957-ben összeköltözött basszgitáros rokonával, J. W. Brown-al. Az akkor 21 éves Jerry Lee azonnal elcsábította Brown 12 éves lányát, Myra Gale-t. Alig néhány hónappal később, 1958-ban feleségül vette saját 13 éves unokatestvérét. Ez a csíny ugyan nem juttatta börtönbe, de hosszú időre visszavetette a karrierjét. Évekig a legmocskosabb redneck klubbokban kapott csak munkát. Az egyik iszapos helyről a másikra tántorogva hurcolta magával és bántalmazta alávaló módon szegény kislányt. Aki látta, hogy milyen brutálisan bán Jerry Lee a zongorabillentyűkkel, milyen kirobbanó indulattal rúgja keresztül a színpadon a zongoraszéket, az el tudja képzelni min ment a gyermek-feleség keresztül, az előadóművész tulajdonában. Nem sok maradt belőle, mire a válóperes ügyvédek a kezükbe vették az ügyet.

 Jerry Lee Lewis csak egy a gyermekrontó rock sztár vámpírok közül. Graceland Priscilla Presley hajnali sikolyaitól volt hangos. Chuck 'My Dingiling' Berry bungalow-jából hasissal elkábított, véresre molesztált általános iskolások tántorogtak a hosszú, forró nyári éjszakákba. "Young Girls!" - követeli még ma is, valahányszor színpadra lép Iggy 'Swastikas In My Head' Pop. Ha valaki egy pillantást vet Keith Richards ráncos arcára, rögtön tudja, hogy mi jár annak is az eszében. Mégis szentet csináltak belőle. Michael 'Blood On The Disco Floor' Jackson két bőrátültetés között kisfiúkat szeret ágyba vinni, akik aztán fantomképeket rajzolnak különleges foltokkal dekorált hímvesszejéről. A sor folytatható a végtelenségig. Nincs ártatlan rock sztár, csak halott rock sztárok vannak. Nincs a remix remixének olyan remixe amely ne az ártatlanság meggyalázására buzdítana. Minden éjjel rock koncertek ezreit tartják a birodalomban. Minden éjjel vérzik a hús, reped a bőr az öltözőkben és hotelszobákban. Mindenki tudja ezt, de senki sem hiszi. A basszgitárok elnyomják az új áldozatok ezreinek jajszavát. A szobalányok szótlanul viszik másnap délután a véres lepedőket a tisztítóba. Az elsuhanó limuzinból pedig legközelebbi prédájára les a véresszemű rock sztár.

Jennifer Lopez videoklippeket néztem reggel 4 körül. Szeretem Jennifer Lopezt és szeretem Michael Jacksont, mint ahogy szeretem Bing Crosbyt és Frank Sinatrát is, és ezt sokan nem tudják nekem megbocsájtani. A románkori festők, a gótikus építészet, vagy a 19. század irodalma ugyanolyan fontos nekem, mint mondjuk John Cage, Eno, a Pistols, vagy Robert Fripp munkássága, a csillagászat, konyhaművészetek, filozófiák, vagy a matematika.

 Álmomban megjelent az obeyah mon, Coojee és azt mondta költözzek vissza Jamaicába. Semmi keresnivalóm itt. "Too much gravitation, mon", mondta. "Too much pain, ya mon, rasta. Dem Blue Mountains ah waitin' foh ya, mon. Dem Maroons ah waitin' foh ya, mon. Dem all creation is waitin' foh ya, mon. Ya mon, rasta. Don make dem wait, mon. Come down to sweet Jamaica, right now, mon". Éreztem a völgyben kanyargó, tiszta vizű folyó hűvösét, a mangó ízét a számban, a sensimillia illatát és hallottam a távoli nyabhingi dobokat.

 Álmomban megjelent a balinéz balian, I Ketut Shushila és azt mondta, költözzek vissza Bali szigetére, mert ott van a hazám.. Walter Spies háza Kampuyannál, ahol a két folyó találkozik, üresen áll, megkaphatom. I Ketut Shushila száz dollárért levenné rólam az átkot. További kétszázért akár egy hétig is imádkozna értem. Hallottam a templomok gongjait, a brahminok ördögűző furulyáinak és dobjainak hipnotikus hangját. Láttam, ahogy a testeket lángszóróval kremálják a bambuszligetben. Láttam a füstöt és a villámokat a Gunung Agung csúcsán és figyeltem a napozó kígyókat a rizsföldeken.

 
New York sex: Raymond Ellis White, the Second nem emlékezett, hogy elszívta-e az ópiumpipáját, mert ez már a negyedik ópiumpipa volt, amit elszívott aznap. Már nem foglalkoztatta, hogy ő van-e a képben, vagy a kép őbenne. Belefáradt a repülésbe, de a varázsszőnyeget nem tudta megállítani. Hiába akart kizárólag egyszerű, elemi dolgokra koncentrálni - mint például arra, hogy elszívta-e már az ópiumpipáját, - éppen azokra nem tudott fókuszálni. Mindenféle 3D képződmények kavarogtak, olvadtak egymásba, tűntek elő egymásból a fejében, ahogy feküdt az ágyon, észre sem véve, hogy filippino szolgálónője, Jozefina a lábujjait szopja. Az óceán viharos volt aznap éjjel, hallani és érezni lehetett, ahogy a hullámok a ház cölöpeihez csapódnak. Raymond Ellis White, the Second nem érzett, nem hallott semmit. Az ópiumpipáról is elfeledkezett. Egyé vált a bordó és barna színekkel, amelyek tudatát elöntötték, és kioltották benne a szavakat.

 A nappaliban Mr. Skip Harrison és Mr. Eric C. Elberts Junior, jóbarátok a princetoni Gamma-Psi testvériségből, Tameetaa-t, Ray afro-amerikai titkárnőjét dugták, kora délután óta. Néha Tex, a Houston-i kirendeltség vezetője is beszállt, amíg ki nem ütötte az újabb pohár bourbon. A kávézóasztal üveglapján két hosszú csík kokain húzódott, a csíkok mellett elefántcsontból faragott, különféle méretű és felületkiképzésű dildo-k hevertek, amelyek legtöbbjét Skip és Eric már kipróbálta Tameetaa-n, aki éjfél körül már nem is sikoltott, amikor megint feltolták neki a legvastagabbat.

 A baj abból keletkezett, hogy Phoebe, Mrs. Ellis White, Ray édesanyja és Mr. Stuart M. Hicks, az Ellis White Enterprises jogtanácsadója a könyvtárban véletlenül megfojtották Christine Lee Chang-ot, Mr. Elberts menyasszonyát, amikor Mr. Hicks deep throat-ozta az ifjú hölgyet, miközben Ray édesanyja befogta az orrát.

 
Újra az úton: A New York-i gép homokviharban landolt Albuquerque, New Mexico állam fővárosának repülőterén. A földetérés csak a negyedik kisérletre sikerült, az erős oldalszél miatt. Ordító gyerekek, sikoltozó nők, zuhanó csomagok, halálsápadt légikisasszony, az ablak túlsó oldalán süvítő homok, látótávolság nulla. A második leszállási kisérletnél a fejemre raktam a fejhallgatókat és feltettem Bowie Heroes kazettáját a Walkmanomra. V2 Schneider, hommage a Kraftwerknek. Leszállás közben tilos ugyan a fedélzeten mindennemű elektronikus eszköz használata, de a légikisasszonyokat ilyesmi most igazán nem érdekelte. Az egyiket a büfé falához préselte a centrifugális erő, a másikat az üléséhez ragasztotta a gravitáció. Becsuktam a szemem, hátradőltem és maximumra állítottam a hangerőt. Így mégis más. Ritmusra csapódunk majd, vagy a betonra, vagy a hegyoldalhoz, gondoltam, ahogy a gép piruettezett velem.

 A repülőtéren bérelt kocsi várt, az Alamo kocsikölcsönző vállalat kirendeltségénél. Kis piros GeoMetro, benne tisztességes sound system, négy hangszóróval, a hátsó ablak alatt az ígért 28 inches basszusnyomó. A gitáromat a hátsó ülésre dobtam, az erősítőt betettem a csomagtartóba, benyomtam egy Futurhytmics kazettát és ráadtam az Extra Basszust. Yeah. Nincs jobb, mint kőkemény techno-t hallgatni, ahogy az ember elhagyja Albuquerque-t és rákanyarodik a Santa Fé felé vezető régi Ezüst Út-ra. Az autópálya gyorsabb lenne, de én nem sietni jöttem New Mexicóba. Kinyílt előttem a sivatag. Vörös és türkiz az urallkodó színek, arany alapon. Homok, kőerdők, bozót, kaktuszok. Odafenn a világ legtágasabb égboltja. Feltettem egy Neil Young kazettát. Ez az ő világa. Az Ezüst Út régi bányászvárosok között vezet, a legtöbbjük már elhagyott. Valaha aranyat, ezüstöt, türkizt bányásztak itt, ma már csak a Pokol Angyalai, hippik és punkok lakják a romokat, valamint illegális bevándorlók húzódnak meg itt, indiánok Mexicóból, Venezuelából, Peruból, Bolíviából, Bosznia-Hercegovinából.

 Indián föld ez, könnyű festett cserépdarabokat, vagy pattintott kő nyílhegyeket találni. Az út melletti táblákon golyónyomok. Ez egy nagyon amerikai szokás, hazafelé menet útjelző táblákra lőni. Elhúzott mellettem egy motoros törzs, talán bankárok szabadságon, talán az igaziak. "Born To Be Wild", a fekete bőrdzsekik hátán halálfej, keresztek, svasztikák. Lobogó hajak és szakállak, náci sisakok, szegecsek és acéltalpú bőrcsizmák. A Harley-k hátsó ülésén a srácok öreglányai, hidrogénezett hajak, tenyérnyi vörös szájak, a vagányabbak félmeztelenül. Az egyik csaj megcélzott egy sörösüveggel, pedig nem is Yamahát lovagoltam, hanem egy véramerikai szubkompaktot. Ráléptem a fékre és hagytam őket elhúzni. Mindig van nálam fehér zászló is.

 Santa Fé-be Roxy Music Avalonjának hangjaival érkeztem, késő délután. Kivettem egy szobát a Paradiso motelben, a város szélén. Mikrohullámú sütő, fertőtlenített fürdőszoba, televízió, a televízión ismeretterjesztő film az emberszabású majmok nemi életéről. "És most Bubu megerőszakolja Patriciát", mondja a bemondónő. Bubu a mellét veri és vérfagyasztó hangon üvöltve tombol a ketrec tetején. Patricia kap egy banánt. "És most nézzük a csimpánzokat". Lezuhanyoztam, megborotválkoztam, megnéztem a legújabb háborút a CNN-en. Bedobtam egy tál chilit a motel éttermében és elindultam, hogy megkeressem Brian Briggs-et, akivel a Dance The Newyork felvételein dolgoztunk. Az alacsony adobe épületet, ahol Brian táborozott megtaláltam, de a producer nem volt otthon. "Felment a mesára meditálni", mondta a háziasszonya, egy legalább kétszázkilós navajo hölgy, cowboycsizmában és Gucci szabadidőruhában. "It can get a bit eery up there", mondta a hölgy.

 Hátrahagytam a címemet, aztán az instrukciókat követve, a Dead Kennedys társaságában felhajtottam a mesára. Az aszfaltút egy idő után poros földúttá változott. Elhagytam a spanyol falu romjait, a régi temetőt és a valamikori trade post-ot, ahol annakidején indiánok cseréltek coyote bőrt, gyógyfüveket, türkizt és mokaszinokat whisky-re és puskára. Kiégett legelők következtek az út mindkét oldalán, amelyeket árammal feltöltött kerítések szegélyeztek, tiltó táblákkal. A táblákon golyónyomok. A szakadék szélén vitt aztán tovább az út. Odalenn Santa Fé fényei villództak. Feltettem egy Jethro Tull kazettát és rágyújtottam egy Partagas szivarra. Az elhagyott farmépülethez, ahová Brian meditálni jár naplementekor érkeztem. 'Property For Sale', mondta a kopott felírat. A kiszáradt kút törött szivattyújának szélkereke nyikorgott az esti szélben. Kikapcsoltam a sztereót, körüljártam az omladozó, lelakatolt házat. Benéztem az ablakokon, üres szobákat láttam. A ház mögött hatalmas kövekből képzett asztal állt, lapjába furcsa ábrák voltak vésve, druidákra emlékeztető szimbólumok. A ház másik oldalán árnyékszék, az a fajta, amelyből az alacsony csapóajtóra könyökölve élvezheti a tájképet a cowboy. Visszamentem a kocsihoz. A bal első kerék leeresztve. Kinyitottam a kocsiajtót. Az ülésre dobva egy frissen levágott tehénláb. Valaki mondani akar ezzel valamit, gondoltam.

 A véres tehénlábat a kút mellé dobtam. Kinyitottam a csomagtartót, kivettem az erősítőt, aztán a szerszámosládát és a pótkereket. Elkezdtem kereket cserélni, a lebukó nap utolsó, gyér fényében. A város felől egy Pathfinder négykerékmeghajású érkezett és lefékezett mellettem. Középkorú anglo hölgy vezette, mellette feketebajúszos, fiatal mexikói. "Do you need help?", kérdezte a hölgy. "No, thanks", mondtam. "It can get a bit eery up here", mondta a hölgy, "I better wait 'til you're done". Mondott valamit a mexikóinak, aki kiszállt a kocsiból és lazán a hűtőnek támaszkodott. Kezében shotgun. A hölgy a kocsiban maradt és rágyújtott egy cigarettára. Befejeztem a kerékcserét, bezártam a csomagtartót, megtöröltem a kezem egy papírzsebkendőben. "Thank you very much", mondtam a hölgynek. "Take care of yourself", mondta és begyújtotta a motort. A mexicói beszállt a Pathfinder-be és elindultak. Beültem a Geo Metroba, feltettem egy Ozzy kazettát, hogy kitisztítsam a karmát. A motor elsőre indult most is, remek kocsik ezek, gondoltam. Megfordultam a kút körül, aztán irány Santa Fé. A sivatag felett lassan emelkedni kezdett egy hold, amelyet még sohasem láttam.

 
HANK WILLIAMS: "I'll never get out of this world live". Levél Montgomery, Alabamából. Persze, Jézus Krisztus érte halt meg, viszont azt is biztosan tudja, hogy hamarosan ő fog meghalni Jézus Krisztusért. A gondolat megnyugtatja. Ez így fair, ez így tisztességes. Úgy fog meghalni, hogy nem marad adósa senkinek, még Jézus Krisztusnak sem, akit személyesen ismer, ugyanúgy, mint a Sátánt, vagy ahogy Lillie mama hívta: az Ördögöt. Jézus Krisztus ott él minden dalban, amit valaha is írt, mert amikor énekel, akkor nem hazudik. Ugyanilyen közeli ismerőse a sárga Sátán, aki nélkül nem tud dalokat írni, mert ha nem iszik, akkor fáj a háta  és a fájdalom miatt nem tud koncentrálni. Spina bifida, így hívják a betegségét. Soha sem volt annyi pénze, energiája, ideje, hogy rendbehozassa a deformált gerincet. Ó igen, a sárga Sátán, aki ott vigyorog a whisky minden cseppjében, különösen az utolsókban. A sárga Sátán a whiskyben és a morfiumban, ő el tudja feledtetni vele az állandó fájdalmat, ő közelebb tudja vinni Jézus Krisztushoz, s olykor olyan jó hozzá, hogy visszahozza néhány pillanatra Billie Jeant, a polkapettyes sifonruhában, és azt az augusztusi délutánt gyermekkorából, amikor a folyóban horgászott, a fűzfák alatt. A sárga Sátán társaságában nem fáj kezébe venni az öreg gitárt és nem untatja ilyenkor a saját hangja. Az Ördög soha nem jön egyedül, Jézus Krisztus mindig vele van, bár soha sem szólnak egymáshoz. Az egyik a baloldalán, a másik a jobboldalán áll, amíg ő gitározik és elmondja, hogy mi a baj. Csak az a probléma, hogy időnként úgy berúg, hogy nem tud felmenni a színpadra. Ezért olyan mérges rá a Grand Old Opry.

 A bérelt Cadillacet cruise controlra kapcsolom és leveszem a lábaimat a pedálokról. Tudom, hogy a kocsi pontosan 55 mérföldes sebességgel fog haladni, dombra fel és dombról le, előzni nem kell, mert óránként jó, ha két járművel fogok találkozni, és azok is az ellenkező irányba tartanak. A sheriff embereire azonban tanácsos vigyázni. Az ember nem szívesen áll le beszélgetni az alabamai zsarúkkal. Lenyitom a tetőt és megfürdetem az arcomat a forró szélben. A közlekedési táblákon golyónyomok, a srácok a sörözésből hazafelé a táblákra lőnek, meg a szembejövő kocsikra, ha úgy alakul. Az emberek nem hagyják el a házukat puska nélkül Alabamában, s jól is teszik. A Sátán mindenütt jelen van.

 A fehérre festett fatemplom előtt öreg eperfa. Erről lógtak nem is olyan régen a szurokba és tollba hempergetett feketék, akiket akasztás után fel is gyújtottak, ahogy az ő Jézusuk parancsolta. A jó öreg fiúk, a vörös nyakukkal és rosszul illő protézisükkel még emlékeznek a szép régi napokra. Ők semmitől sem félnek, sem a Kormánytól, aki kirabolná őket az adókkal, ha hagynák, sem a Sátántól, akiből Alabamában több van, mint más vidékeken. Az öreg fiúk semmitől sem félnek, csak a nagy, fekete fasztól, ami ott meredezik minden bokor mögött, csak arra várva, hogy megszentségtelenítse a bankba igyekvő fehér seggeket és vaginákat, az öreg fiúk egyetlen valóságos tulajdonait. Most a toll és szurok, a kötél és a fáklya helyett jólirányzott lövésekkel teszik helyre a fekete faszt, aztán billiárdoznak tovább, amíg a sheriff eredménytelenül lezárja a vizsgálatot. Vagy nem adnak a fekete tagnak munkát, ha éppen erre nyílik alkalom. Viszonzásul a feketék is betesznek sápatagnak, amikor csak tudnak. A dolgok eléggé ki vannak egyensúlyozva Alabamában, csak a zene az, ahol időnként találkoznak a fajok.

 Amikor még a feketék csak a busz hátsó részében utazhattak, s nem használhatták a fehérek vécéjét, a dobogókon már régen együtt kereste Jézus Krisztus személyes ismeretségét mindkét árnyalat. A Caddy, nosztalgiából, még a régi nyolcsávos magnóval van felszerelve, s nem felejtettem el Georginában pár country-western kazettát vásárolni. Patsy Kline, Johnny Cash, és persze Hank Williams. Az üvegben alabamai whisky, ezt szívesen tolerálják a zsaruk Alabamában, a többit egyáltalán nem. Könnyen előfordulhat, hogy a siralomházban találod magad, olyan bűnért elitélve, amiben ártatlan vagy, pusztán azért, mert találnak nálad valamit amit nem szeretnek, vagy egyszerűen az északi rendszámtábla miatt nem birják a pofádat a zsaruk. Szeretik a kivégzéseket és a billiárdot Alabamában. Nincs annál fontosabb itt, mint úgy meghalni, hogy az ember ne maradjon adósa semmivel, senkinek. Ez egy ilyen hely, Alabama. Felteszek egy Hank Williams szalagot: Cold, Cold Heart; Lovesick Blues; You're Gonna Change (Or I'm Gonna Leave); Long Gone Daddy; Mansion On The Hill. Vékony, törékeny a hang, de nincs benne hazugság. Csak annyit mond, amennyit tud. Halálrakínzott lélek mutatja démonait.

 Hiriam (Hank) Williams hetvenöt évvel ezelőtt, az Alabama állambeli Mount Olive West településen született, fehér családban. Apja, Lon megsebesült az első világháborúban, s több időt töltött a kórházban, mint otthon. Anyja, az erős akaratú Lillie a templomban orgonált. A közeli Georginába költözve Hank összebarátkozott Rufus Payne-el, egy fekete utcai zenésszel, akit Tee-Tot néven ismert a környék. Évekkel később, sikerei csúcsán Hank Williams mindig azt nyilatkozta, hogy Rufus Payne-től tanulta mindazt, amit a zenéről tud. Könnyű Hank Williams dalaiban megtalálni az összetéveszthetetlen blues jegyeket, amelyeket Tee-Tot-tól kapott. Tedd fel a Long Gone Lonesome Blues című számot például, s rögtön a Georgina-i utcán találod magad, a hosszú, forró nyárban, a Nagy Depresszió éveiben, egy sovány, fekete ember társaságában, akitől megtudod, hogy éli túl a szenvedést az első ember, Afrika Ádámja. Nincs mellébeszélés ebben a zenében, nincs premeditáció, csak a biztos tudás, a génekbe kódolt ritmus és az elfelejthetetlen, egyszerű melódia. Ahány blues játékos, annyi szignatúra riff, így él tovább Rufus Payne, s vele az Éden keserédes emlékei Hank Willliams munkáiban.

 Tudja, hogy ha megiszik egy deci whiskyt, a mája felmondja a szolgálatot. Ha csak háromnegyed decit iszik meg, akkor csak a szívroham kerülgeti. Viszont ahhoz, hogy eljöjjön a Krisztus a gitárból mostanában, legalább két deci whiskyt kell meginnia, az első három morfiuminjekció után. Ennélfogva vízzel keveri a whiskyt, hogy becsapja a Sátánt, vagy ahogy Lillie mama hívta, az Ördögöt. A Sátánt nem lehet becsapni. Elvitte Audrey-t, elvitte Lillie mamát és elvitte Billie Jeant. Most pedig azt akarja, hogy a harmadik deci whiskyt is megigya, különben biztos nem lesz megváltás. A háta fáj, mintha izzó tűket forgatnának a gerincében. Billie Jean, a polkapettyes sifonruhában egyre távolodik. Ebben az éjszakában sem lesz öröm, ha nem issza meg a következő korsó vízzel hígított whiskyt. Ha viszont megissza, akkor valószínűleg meghal. Ki akar itt, öröm nélkül élni?

 Nem sokkal éjfél után, Újév napján, 1953-ban, fellépésre indulva Hank Williams - aki szeretett Drifter Luke néven szerepelni - meghalt egy Cadillac hátsó ülésén, teljesítve saját jóslatát: "I'll Never Get Out Of This World Alive". Teljesen kikészülve, egyedül, huszonkilenc éves volt. Addigra már nem tartozott semmivel, senkinek. Ő adta a country zenének máig játszott standard számait, a híresség új definícióját és egy legendát, amely olyan erős, hogy minden country énekes valami módon őt utánozza, még Garth Brooks is, aki ugyan nem iszik, nem dohányzik, nem lő be morfint, nem menekül Alabama holdja alatt Smokie elől, a fűvel megrakott pickup truckon, hanem valami mástól száll el, amiről - nagyon okosan - nem beszél.

 

Június 9, 1997. WordCitizen levele a Wanted magazin olvasóinak, New Yorkból. Téma: Marilyn Manson (A Birodalom lelkiismerete). Ezt a levelet Bronxville-ből, New York egyik gazdag elővárosából írom, ahol életművem katalogizálásával és postázásával töltöm az időt, egy amerikai barát vendégeként. A ház üres, lakói Bostonba költöztek. A földszinten raktározom és osztályozom képeimet: festményeket, rajzokat, nyomatokat, fényképeket. A földszinti nappali szoba egyetlen berendezési tárgya egy Steinway-piano. Ezen komponálom az 1997 nyarán a Popsi sziget fesztiválon bemutatásra kerülő 'The Solution' ('A Megoldás') című travelogue zenéjét.

 Az első emelet hálószobájában van a televízió. Ezen az emeleten raktározom és osztályozom írásos és audio-hagyatékomat. A dolgozószoba asztalát, a ház belsőépítészetének részeként, az én terveim alapján készítette évekkel ezelőtt egy New York-i asztalos. Ezen az asztalon írok most, Miles Davis 'Bitches Brew' című felvételét hallgatva, egy kellemes nyáreleji éjszakán.

 Minden tökéletes itt, Bronxville-ben. Madarak énekelnek és magasra nőnek a fák. Szomszédaim átlagfizetése a helyi újság szerint évi egymillió dollár. Napjaim reggel 4:30-kor kezdődnek. A Nappal együtt ébredés adja a legtisztább energiát. Reggel általában Peter Tosh 'Legalize It' című lemeze, vagy Balinéz 'Gong Kebiar' ('Flash Metal') adja meg a nap hangulatát. Senkit sem ismerek Bronxville-ben, látogatóim, régi szerelmek kísértetein kívül, nincsenek. A külvilággal telefon és bevásárlás útján tartok kapcsolatot. Reggel 9 körül szeretem feltenni a Nine Inch Nails 'Downward Spiral', vagy Marilyn Manson 'Antichrist Superstar' című lemezét. Esős napokhoz David Bowie 'Earthling' CD-je illik, vagy DJ Spooky.

 A ház, amelyben lakom elladó. Ahogy itt mondják: "It's on the market (A piacon van)". Ez praxisomban annyit jelent, hogy reggel 9 és este 8 között, a nap bármely órájában megjelenhet a házban valamelyik lakásügynök, érdeklődő lakáskeresők társaságában. Sem a lakásügynökök - Hilda, Karen, Stacey és Megan eddig, - sem az érdeklődő lakáskeresők nem látszanak azon típusok közé tartozónak, akik élveznék az eddig felsorolt zenék bármelyikét is. Ezért, amikor csak tehetem, kikapcsolom a hangot, mielőtt a váratlan látogatók meghallanák az éppen szóló lemezt. Különösen a 'Downward Spiral' és Marilyn Manson 'Antichrist Superstar'-ja riasztaná el az érdeklődő lakáskeresőket, ezt pontosan tudom. Nincs szándékomban a ház eladását megnehezíteni. Előfordul azonban, hogy a látogatók olyan váratlanul törnek rám, hogy nincs elegendő időm kikapcsolni a hallgatag többséget sértő zenét. Igy megtörténik néha, hogy a látogatókat a 'Your God is dead' ('Az Istened halott') szavak üdvözlik, a 'Downward Spiral'-ról, vagy sátánista jelenlétet gyaníthatnak a házban Marilyn Manson 'Superstar'-ját hallva.

 Marilyn Manson különösen elvetemült vállalkozás hírében áll 1997 bukolikus Amerikájában. Ez az együttes az év amerikai rémálma. Ez az a hangzás, attitűd, ezek azok a szavak, amelyeket egyetlen lakásügynök, egyetlen Bronxville-ben lakást kereső sem hallana szivesen. Marilyn Mansont egyetlen Bronxville-i házban sem fogadnának örömmel, de Marilyn Manson nem vár meghívásra. Ez az a hangzás, attitűd, ezek azok a szavak amikre dollárjaikkal reagálnak bejelentetlen látogatóim gyermekei, jómódú családokból származó teenagerek. Éjszakánként hallom, amint a 'Superstar'-t játszák újra és újra a Toyotákban és Mitsubishi Sedanokban, a hálószobám alatti sportpálya parkolójában. A koncept működik: Marilyn Monroe és Charles Manson szerelméből született az Antikrisztus Szupersztár, a gyűlölettel és pusztításvággyal érkező Hernyógyermek, zöldesszürke, piszkos angyal, varas szárnyakkal. Ez a jelenség, ez a vízió, ez a fikció az, amellyel a kertvárosokban, gondok nélkül élő fehér középosztály magas intelligencia fokú tizenévesei, 1997 koranyarának éjszakáin a legjobban azonosulni tudnak.

 A rock and roll mindig a lázadás kifejező eszköze volt. A bigottok a műfajt születésétől sátánista tevékenységnek tartották. A rock and roll tanítása a szabadság – a határtalan, feltétlen, apollói és dionüsszoszi szabadság. A rock and roll nem zene, hanem attitűd. Nem zene, hanem hangzás. Nem színészet, hanem jelenlét. Nem politika, hanem sámánista terápia. Nem nekrológ, hanem isteni nevetés, pimaszság, értelem, bátorság, őszinteség, fiatalos türelmetlenség, közvetlenség, azonnaliság. Értékek, amelyeket nem tanít sem iskola, sem templom, sem családi körben töltött szombat esték, vagy vasárnap délutánok.

 Marilyn Manson stratégiája működik. Az amerikai koncert-turné botrányok és perek közepette zajlik. Aggódó szülők tüntetnek a stadionok körül, míg a színpadról a Sötét Angyal átprogramozza a következő generációt. A média - amely az üzenet maga, - szereti a botrányokat. Mint éhes cápák, égőszemű farkashorda, marakodó hiénák falkája követik a produkciót. Nincs olyan nap, hogy ne írnának az Anti-minden együttesről a lapok, ne mutatná őket a televízió, ne játszaná az új lemezt a késő éjszakai rádió. A project több ingyen reklámot kapott, mint bárki az Angol Invázió óta. Marilyn Manson hajóját nem lehet megállítani már. Ozzie Osborne kiállt mellettük, mint ahogy az EMI, Trent Reznor és David Bowie is. Megnyerték a koncertek betiltására irányuló pereket, és egymás után töltik meg Amerika legjobb ifjú elméivel a stadionokat. A punk - mint tömegmozgalom, - most érkezett meg Amerikába. Húsz évvel ezelőtt Johnny Rotten és a Sex Pistols ugyancsak Antikrisztusnak deklarálva magukat hódították meg Európát. Az Antikrisztus sex appealja tagadhatatlan. Az Antikrisztus - Krisztus halva született, rossz ikertestvére, - könnyen eladható jövőkép spirituális vákumban, ahol minden régi jövőkép megbocsájthatatlanul hipokritának bizonyult. Az új generációnak új etikára és esztétikára van szüksége, mert minden régitől fulladozik.

 A rock and roll veszélyes üzlet. Ezt halott rocksztárok csillagportól szikrázó pantheonja tanúsítja. Könnyű azonosulni az üzenettel. Könnyű elveszni heroinmámorban. Könnyű elveszíteni azt a finom distanciát, amely a halandót a halhatatlantól elválasztja. Marilyn Manson állig felfegyverzett testőrseregtől körülvéve turnézik, joggal feltételezve, hogy sok olyan, magát kereszténynek tartó őrült van Amerikában, aki szivesen szabadítaná meg önkezével az Antikrisztustól a világot. Gránátvetővel, pokolgéppel, késsel, géppuskával, pisztollyal, bármivel, bármi áron.

 Este hét óra harminc perckor fejezem be ezt a levelet. Most búcsúztattam el a soros lakásügynököt, Cynthiát és a kedves lakáskereső házaspárt a Középnyugatról: Sam és Pam. A 'Deformography' című Marilyn Manson számot hallgattam, amikor érkeztek és a 'Wormboy' harmadik taktusára már búcsúztak is. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy nem csak egy nyitott doboz kék Dunhill hevert az általam tervezett íróasztalon, hanem valódi cigaretta is égett a hamutartóban és egy palack fehér Bordeaux állt mellette, kinyitva. Add ehhez, hogy egyedül voltam a házban, feleség, gyermekek nélkül, gyanús külsejű egyedülálló, ráadásul akcentussal - az Antikrisztus maga amerikai látogatóim szemében. Cynthia lesújtó pillantással búcsúzott, pillantásában benne volt a többezer dolláros komisszió elvesztése felett érzett mélabú minden kínkeserve. Pam hangsúlyozottan köhögött, Sam azt mondta, hogy örült, hogy megismerhetett. Remélem ezek a kedves emberek nem fognak beperelni azért, mert dohányoztam a házban, amit majdnem megvettek.

 
Június 17, 1999. WordCitizen levele a Wanted magazin olvasóinak, Fort Lauderdale, South Floridából: "To the loving memory of the late Hermione SassafrasID". Fashion ’99. Kísértetjárás, mint divatbemutató. A hangszórókból Bowie ‘Fashion’ című száma dörgött. “Talk to me - don’t talk to me - Dance with me - don’t dance with me, no” Marilyn Manson csipkés nylonharisnyában, katonai rohamcsizmákban és gumibugyiban állt a piszoár mellett és egy rajongót baszott orálisan. Seggéből hajspray vastagságú, tüskékkel borított műfasz állt ki. Felsőteste véres gézbe volt tekerve, amelyre a pentacross jelét írta fekete filctollal egy dühös kéz. A régi és új sebhelyekkel borított nyakat és karokat tetoválás fedte: jelenetek Dante Poklából - A Húgy Köre, a Vér Köre, a Szar Köre, - és illusztrációk az altest betegségeire vonatkozó orvosi kézikönyvekből. Gonorrhea, szifilisz, herpesz, AIDS jelek duzzadt pinákon és csipeszekkel kimerevített faszokon. Mindegyik kézen hat ujj volt, az ujjakon - egy kivételével - kilenc hüvelyk hosszúságú, nikkelezett acélból készült, horgas műkörmök.  Abból az ujjból, amelyen nem volt műköröm, zöldessárga hernyó nőtt ki, amelyet Marilyn Manson időnként a faszát szopó rajongó szájába csúsztatott. Haja elől csomókban ki volt tépve, hátul a seggéhez tapadt. A balszem a kontaktlencse miatt be volt gyulladva és folyamatosan könnyedzett. A dagadt, váladékkal borított szemet kihangsúlyozta a gazdag, csillogó, fekete és rubinvörös make-up.

 A rajongó valamelyik multinacionális cég titkárnőjének látszott. Beige, magas sarkú, a francia új hullám stílusára emlékeztető cipők, Channel kiskosztüm, kabáttal, amely a piszoárba volt gyömöszölve, hogy ki lehessenek állítva, a széttépett viktoriánus blúz keretében, tökéletesen megformált mellei. A mellbimbókba aranygyűrűk voltak fűzve, amelyeket lánc kötöt össze. Ezt a láncot rántotta meg Marilyn Manson, amikor nyomatékot akart adni szavainak. A rajongónak pompás, hullámos, hosszú, vörös haja volt, amely szikrázott Marilyn Manson fémkörmei között. Bal mellébe a Marilyn, jobb mellébe a Manson szó volt vágva, frissen, úgy, hogy még mindig vérzett. A jelenetet digitális videó-kamerákkal rögzítették az angyalporon és sörön tartott, böfögő és röhögő roadie-k. A roadie-k Iron Maiden és Black Sabbath pólókat viseltek szőrös hasukon, a szakálluk alatt. Lábukon motoros csizma, felette jeans, olyan módon aplikálva, hogy kilátszon belőle az izzadt ipszilon, amelyben seggük két partja dagadt hátukkal találkozott.

 "Az a baj veled, hogy nincs középpontod. A külvilág véleménye határozza meg önképedet és élettervedet”, - mondta Marilyn Manson, ahogy a rajongót szopatta. “Szopod ezt a beteg faszt, LSD mámorban, közben biztonságérzetre vágysz, ami minden, csak nem rock and roll. Nincs benned annyi élet sem, mint ebben a piszoárban. Mindig olyan akarsz lenni, mint valaki más. Mindig olyan is vagy. A szemeid halottak, senki sincs otthon. A vállalati struktúra nélkül a hátad mögött nem tudnál létezni. Az ilyeneknek találták ki a képviseleti demokráciát. Értetek szólnak a templomok harangjai. A te igényeidhez szabják a törvényeket. Miattatok van egyre több határ és börtön. A ti szórakoztatásotokra indítanak háborúkat és égetnek könyveket. Nektek csinálnak autóparkolókat az erdőkből, és betonozzák le a patakmedreket. Miattatok irtották ki az indiánokat, és hoztak át hatmillió embert rabszolgának Afrikából. Szopod ezt a beteg faszt és azt sem tudod, hogy mi van a szádban. Nem is igazán érdekes, nem is igazán fontos. Az a lényeg neked, hogy fizettél érte. Ha ingyen kapnád, nem kellene. Amit ingyen kapsz, nem tudod megbecsülni. Ami ingyen van, annak számodra nincs értelme. Ha az égre nézel, nem látod a csillagokat, mert ingyen vannak. Ha a tengerre nézel, nem érzed a vonzását, mert ingyen van. Most is kifizettél ötvenöt dollárt és hagytad, hogy a tömeg kinyomja a beled, csak azért, hogy átadjam neked ezt a herpeszt. Ha ingyen kapnád, szenvedés nélkül, nem kellene. Megfordulni. Szét a lábakat. Arcal  falnak!"

 A titkárnő engedelmesen négykézlábra állt, s a falnak fordult. Marilyn Manson kíméletlenül döngölni kezdte a robot virágszirmokkal tetovált segge lyukát. "Azt mondod nyomorult, hogy döntésképtelen vagy, még abban sem biztos, hogy fájdalmat vagy örömet érzel és életed legnagyobb élménye az, amikor két holdtöltével ezelőtt a főnököd a szádba pisált, annyira tetszett neki a kimutatás. Semmi vagy, a semmiből jöttél és néhány pillanat múlva újra semmivé válsz. A te létezésednek nincs értelme a csillagok alatt. Futószalagon állítottak elő. Bárki be tudna helyettesíteni. Amikor elromlasz, lecserélnek. Senkinek sem fogsz hiányozni. Bilincset, korbácsot hamar, mielőtt elélvezek!". A roadie-k két pár bilincset és egy lókorbácsot hoztak. Marilyn Manson egymáshoz bilincselte a titkárnő kezeit és lábait, majd maszturbálni kezdett, miközben korbácsolta magatehetetlen, a büntetést hangos sikolyokkal üdvözlő áldozatát. "Ezt azért kapod, mert reggel vekkerre ébredsz. Ezt azért, mert soha nem késel le buszt, vagy villamost, kivéve akkor, ha nem munkába indulsz. Ezt azért, mert olyan rendezett a kézírásod, noha belül zavaros vagy. Ezt a családodnak küldöm, amiért félreneveltek, ezt a gyors és gépíró iskolának. Ezzel az Excel kezelésében elért tökéletességedet jutalmazom, ezzel pedig csak előlegezek későbbi kínokat." A korbács nyelét mélyen a pulzáló seggbe vágva Marilyn Manson elélvezett. Az alélt titkárnőt a roadie-k a széksorok alatti sötétbe vitték, ahol egész éjszaka árulták a kubaiaknak, 1 dollár/blow job, 2 dollár egy seggbebaszás. Az odasiető ügyeletes orvos Marilyn Manson spermáját kémcsőbe zárta, aztán szárazjégen elküldte a Rosemarie’s Baby spermabankba, amit nagyon jól jegyeztek a tőzsdén.

 
MC Hablaty: A gyávaság metafizikája. Összejön Locsi és Fecsi és Kotkodács és mondja. Mondja, mondja, mondja. Mondja a semmit. Mondja magát. Egy pillanatra el nem hallgat. Be nem állna a szája. Meg nem pihenne a tüdeje, hangszálai. Mert ha egy pillanatra csendben maradna azonnal eszébe jutna, hogy nagy baj van. Vele. Neki. Nem tegnap, nem holnap, most. Nem ott, hanem itt. És ezt mindegyik nagyon jól tudja. A gyáva az, akit meghülyített a félelem. A dumának nincs fókusza. A téma mondatonként változik. Gyakran mondaton belül. Vannak, akik már teljes szavakat sem képesek kimondani, azonnal menni kell máshová. Jöhet árvíz, éghet a ház, kitörhet a pincében szunnyadó vulkán, történhet a színpadon a legelképesztőbben gyönyörű show, pár perces csendért kiosztanák a megváltást - mindhiába. Aminek értelme van, azt nem. Csak a hablaty, a mellébeszélés, a zajongás, visongás, brekegés, motyogás kell. Így van ez a zeneiparban is. Drága célgépek és rengeteg idő felhasználásával ontják folyamatosan, egyre növekvő mennyiségben a semmit. Amint bekapcsolod a rádiót, televíziót, felteszel egy lemezt, vagy egy szalagot, rákattansz az Internetre, azonnal özönleni kezd a redundancia. Süvítenek, visonganak, dörömbölnek az emberekbe telepített démonok. Igen sok költségbe és fáradtságba kerül kiszűrni az üzenetet a négynegyedes, 24/7 kakofóniából. Zombie Birdhouse.

 Beutaztam a világot, bevitorláztam a hét tengert, megnéztem magamnak és meghallgattam az összes utamba kerülő élőt és halottat, s csak annyit mondhatok: megviseltek a tapasztaltak. A vakok látni, a süketek hallani tanítanak, a béna táncművésznek képzeli magát, a hülye tiszteletet követel, a humortalan bohóc nevetésre kötelez. Mindegyik igen aktív, igyekszik eltakarni a Napot. Amennyire a hangzavarból kiveszem, azt próbálják elhitetni magukkal és velem, hogy minden olyan kicsi, rút, jelentéktelen, beteg, kellemetlen mint ők, meg amit ők láttak, ez a törvény, ez az igazság, a teremtés maga. Minden este kitörlöm a nap zaját és arcait a memóriámból, s csak nagyon keveset tartok meg: egy gyűszűnyi csillagport, egy furcsa ritmusképletet, egy tiszta tekintetet. A többi megy az univerzális szemétkosárba, s onnan oda, ahonnan még a Norton Utility sem tudja visszahozni. 

 Persze  a hablatymérgezés nem mindenütt egyforma intenzitású. Van, ahol viszonylag csend van (ilyen hely például a Karib tengeri Carriacou szigete, vagy Bali, Indonéziában), és van, ahol elviselhetetlenné tudja tenni életünket a locs. Ilyen hely például Budapest. A város egyike azoknak a mélypontoknak a glóbuszon, ahol az erős gravitáció miatt a kommunikáció etikája még csírájában sem tudott eddig kialakulni. A nyilvánvalóan tornyosuló bajok elhárítására szóló józan tanács, egyszerű megoldást szugeráló javaslat nem hallatszik a nagy rikácsolásban. Csak egyetlen tanácsot adható annak, aki legalább félig éber: el kell innen menni, messzire hablatyországból. Itthagyni családot, kutyát, kanárit, konyhabútort, nyelvet. Be kell csomagolni pár könyvet, lemezt, kazettát, a dobgépet, a gitárt, és elhúzni a csíkot a napnyugtába. Keresni kell egy helyet, ahol csend van, és ottmaradni legalább öt évig, mint az indiánok. Csak az érez közléskényszert, akit nem nyűgöz le vízió. Akit elkapott, megrágott és emészteni kezdett a realitás. Csacsog egy ideig, aztán elhallgat a gyomorsavban. Csak az él, akinek van víziója. Öt év csend a vízió feltette kérdésből választ érlel, újra lehet  beszélni, ha van miről és kinek. Ne jöjjön hozzám,  és ne mondjon nekem semmit olyan, aki nem tudott legalább öt évig egyedül és csendben lenni, valahol nagyon messze. Legalább lélekben.

 Hogy kimossam a fejemből a napi kommunikációs szemetet, éjszakánként Bob Marley, David Bowie, Nine Inch Nails, Marilyn Manson és Patsy Kline lemezeket halllgatok. Különösen Marilyn Manson hatásos, amikor arról van szó, hogy most már tényleg ki kell fertőtleníteni Danubeát a rendszeremből.  Egyre ritkábban lehet bátorsággal találkozni, ahogy közeledik a várva várt ezredforduló, az Ítélet régen beigért nagy revűje. A bátorság parancsolata hiányzik talán legfájdalmasabban, a helyi tenyészetet úgy-ahogy kordában tartó törvények közül. Ezért van az, hogy a legtöbb ember és dolog olyan torz, befejezetlen, félresikerült itt. Ezért helyettesítette be a hablaty a kommunikációt, például. Ezért nincs lehetőség értelmes, produktív kollaborációra. Bátorság kell ahhoz, hogy csendben maradjon az ember és meghallja a másikat, vagy a hazahívó gongot. Mindenkinek módja van, hogy legalább lélekben utazzon, olyan helyekre, ahová nem szabad, olyan csillagok alá, ahol még nem járt senki. Az igazi utazót, aki már látta a világot és benne magát, arról lehet felismerni, hogy nem sokat locsog. Ha megszólal mégis, ha felsír gyengéden gitárja, ha egy ütemet programoz a dobgépbe, amikor elindítja a samplert és bejátsza a basszus riffet - mindig csak annyit mond, amennyit feltétlenül szükséges. Ha pedig nincs mit mondania, vagy nem akarja a disznók közé szórni a gyöngyeit, akkor hallgat. ‘Silence Is Golden’, ahogy ezt Hermann’s Hermits óta illene tudnunk.

WordCitizen levele az Alvilágból, a Wanted magazin olvasóinak. Téma: Rock and Roll Suicide. Sex & Drugs & Rock and Roll. Emlékszem, sírtam, amikor végre először meghallgathattam ezt az Ian Dury & The Blockheads számot Pierre Clemente, a francia színész sztereóján, Párizsban, 1979 tiszta őszén, miközben a házigazda heroin túladagolás miatt gyakorlatilag üzemképtelenné vált a konyhában, mert Sergei Pravda orosz punk egy nyelvén átadott LSD bélyeg segítségével elcsábította barátnőjét, Daphnee-t. Pierre Clemente túlélte a túladagolást - ha a korszakváltást nem is. Daphnee még aznap éjjel , az LSD trip leszálló ágában otthagyta Sergei Pravdát, hogy aztán végleg eltűnjön a sajtszagú francia kultúrában. Az eset egyetlen tanúja, Miki Kém az LSD trip ellenére, vagy éppen annak egyenes következményeként magyar politikus lett, s mint ilyet, utolérte a szakmát sújtó végzet, megháborodott, s nem tudta többé megkülönböztetni a gitárt az ukulelétől. Rám pedig az a hálátlan feladat hárult, hogy most, húsz év után, immár öreg, gyakorlatilag béna emberként próbáljak értelmet találni ebben a régi, zavaros történetben, itt az Isten penészes háta mögött.

 Kezdjük az alapvető problémával. A Rock and Roll, "elmulasztván, hogy határozatot hozzon" (DJ Helmut), halott. Halottabb, mint Lenin composite múmiája a McDonalds téren, a szent Moszkvában. Összes mutációjával együtt az lett, aminek pénzelői és az őket hanyattfekve kiszolgáló média, sajtó, rádió, televízió akarták, mindless entertainment, ostobák szórakozása. Nézzük meg most, hogy mi maradt a régi himnuszból. A szex ugye - annak ellenére, hogy szorgalmasan művelik még izzadó kis katonái a  globális éjszakában, nem igazán ajánlható therápiaként immár. A modern ember túl sokat tud már saját testéről ahhoz, hogy ne legyenek illúziói. Illúziók nélkül üres az élet, nélkülük a szex sem okoz örömet. Ugyanazzal a partnerrel csinálni, végtelennek tűnő éveken át egyszerűen unalmas. A testnyílások száma korlátozott, gyakorlatilag mindegyik ugyanazt mondja, ugyanúgy is néz ki, ugyanoda vezet. A dologhoz hagyományosan fűzött pszihodráma is csak abszolút kezdőnek nyújt  örömet, annak is csak addig, amíg renyheségből ki nem lép szerepéből, és el nem rontja a játékot.

Miután a nő és férfi között betiltottuk a különbséget, nem igazán maradt sem meghódítani, sem felfedezni való. A nemek háborújának vége van, nincs már kinek megadnod magad. Ehhez jönnek még a világ minden részén, lelkes kormányzati közreműködéssel kikísérletezett betegségek, amelyek gyakran eredményezik, hogy a sexually active individual előbb-utóbb elevenen megrohad. Egyre többen dőlnek be egyházaknak, azok pedig tiltják a szexet, persze nem azért, amiért kellene (prokreáció). Túlvilági büntetést helyeznek kilátásba, noha a büntetés a szexuális aktivitásban való részvételért nagyon is itt és most hajtatik végre. Tisztán kell látnunk: sötét vízeken vitorlázó, magányos levelekként úgy sodródunk át a huszonegyedik századba, hogy nem érdekel már bennünket jól megkettyinteni a másikat. Elvágni a torkát, tarkónlőni, felrobbantani, átküldeni az örök táncparkettre, az igen, de a másodperc milliomod részének töredékére gyengédnek lenni a másikhoz, annak örömében örömet lelni, azt biztos, hogy nem. Az olyan abszurd dolog lenne nekünk, büszke, független szellemeknek, mint például a szolidaritás, vagy őszinteség akár egy pillanatra. Elolvasva az 1999-es budapesti sajtót, az embernek az a szilárd meggyőződése támad, hogy ezek az emberek nem szeretkeznek, vagy ha igen, az nem fontos.

 Drogs. Akár öt évet is kaphatsz egyetlen spliff birtoklásáért. Volt egy kis bágyadt tiltakozás az öreg antidemokraták sátáni elképzelései ellen, aztán elaludt a dolog. Az arcok inkább hazavánszorogtak, bebújtak a spejzba és még hülyébbre szívták magukat, idiotikus drum & bass zenére szundikálva.  Várható, hogy néhány hónap mulva több rendőrspicli lesz az országban, mint akár a nácik, akár a komcsik alatt. A spicliskedés, besúgás, bemószerolás nyilván a közszellem legmegfelelőbb önkifejezése itt. Ez a nép már hosszú idő óta a sunyiságot, az árulást, a véget nem érő hazudozást gondolja legalkalmasabb ezköznek a helyi klíma és gravitációs körülmények semlegesítésére. Szeretnek itt hazudni, csalni, lopni, gyűlölni, félni. Minél kisebb az ember, minél elenyészőbb a karaktere, minél inkább kiszogáltatja magát a sorsának, annál szívesebben látott a szarszagú folyóknak eme gőgös völgyében. A rock and roll, s vele összes mutációi, mindenütt halott, mint Lugosi Béla. Itt viszont meg sem születhetett. Mert itt nem szeretnek játszani. Inkább az oj vé, a jajjaj, a majd én megszívatom. Abban a pillanatban, amikor észreveszik, hogy akarsz valamit, meggyűlölnek, és rádszabadul az egész csürhe.

 A helyi kultúra, a minden mástól eszetlenül különbözni akaró tudatállapot disznózsír és alkoholalapú. Innen a mérhetetlen izgágaság, agresszió, az együtműködésre való képtelenség. A disznózsír és az alkohol éppenúgy drogok, mint a heroin vagy az ópium, módosítják az agysejteket, a géneket, a percepciót, a hangulatot. A disznózsír és alkohol abban különbözik a herointól, vagy az LSD-től, hogy egyébként egészséges emberek esetében a heroin, vagy az LSD kifejezetten erősíti a szépérzéket, amíg a disznózsír és az alkohol rontja. A heroin és az LSD áldozatai megszépülnek haláluk előtt, karcsúbbak lesznek, jobban öltözködnek, átszellemül az arcuk. A disznózsírba, vagy alkoholba fulladók viszont meghíznak, eldurvulnak, egyre büdösebbek lesznek, mielőtt szétrobban a májuk és feloldódik a jellemük, az agyuk. Amikor pedig disznózsír, alkohol, THC, heroin, LSD és speed keveredik, maga a pokol a végeredmény, olyan rémálom realizálódik, amely még Hunter S. Thompson számára is elviselhetetlen lenne. Ebből a  rémálomból pattannak ki a helyi sárga sajtó hősei, az arcnélküli lovasok.

 Jól kitol veled, aztán meggyűlöl a saját bűne miatt és megbüntet, majd kioktat. Így működik a magyar agy, ez itt a kommunikációs norma. Ha beszélgetni akarsz velük, meg akarsz érteni és értetni dolgokat, csak vakkantanak egyet, mint a kutyák, aztán sántikálnak tovább a slusszkulccsal, jeltelen tömegsírjuk felé. Arcok, akik soha sem éltek, sohasem utaztak, s a világból kevesebbet értenek, mint a szárnyas hangya, dominálják a színt.

 Gitár darabokban, keyboard eladva, dobgép összehajtva, erősítő leégett, hangfal kipukkadt, effect box ki tudja, hol van. Ez volt az utolsó show, feloszlott a banda, hazatántorgott az utolsó rajongó is, zsebében a lopott mikrofonnal. Rock & Roll egyedül maradt a kihalt Művelődési Gyárban. Fellép egy székre, zsebéből gitárhúrt vesz elő. “Rock and Roll Suicide”, - mondja és felköti magát. Az utolsó kép, amit a hasadó hajnal első sugarában még lát: fiatal paraszt kénágyást kapál a horizonton. Beleég a pupillába.

 
Entry 01.21, 2005, 1:08 AM. Excerpts from the blog of the late DJ NoMore:  "Each of my emails, each of my phone calls, all my on-line mixes, all the contents of my websites, blogs, the complete data of my movements on the Net, each stroke on my keyboard are scrupulously recorded, deep in the limitless memories of Echelon, the Empire’s almighty spying device. It is a hyper-speed computer, a factory sizend information retrieving, sorting and storing system, located somewhere on Iceland. Echelon was build to record and manage the entire electronic communication on the globe, 7/24. In no time of human history was humanity so closely watched. Never before we knew so little, who is watching us. We know even less, what is going to happen to and with the mostly private information Echelon is gathering and filing automatically. Unless we completely deprive ourselves from all the blessings of having computers and telephones, and move back to the bush, we won’t have much privacy, anywhere on Earth. Some of us would certainly be keen on keeping most aspects of our lives strictly private, away from spying ears and eyes, regardless of whom the all seeing and all hearing machine is actually working for.

     One example: I’m just remixing a Javanese street-gamelan’s performance, which I’ve originally recorded in Yogyakarta, Central Java, in 1995. I am planning to send the completed remix to Copenhagen, Denmark, over the Internet, to my agent, Annamaria Helgadottir. She is to find me Javanese percussionist, in Holland and have them recorded accents to my track. After completing the recordings Annamaria is supposed to  zap me back the accented tracks, for the master mix. I know my fans’ tastes best, I know what they want to hear from me, therefore I want to stick with having complete control over the tracks. What if one of the mp3 literate guys, operating the Echelon would grab my piece from the Net and would sell them to other DJs, or would just remix and put the tracks on the market themselves, before I can complete the master mix?

      Another example: I am having a kind of BDSM, on-line affair with MC Killborn, a resident at QuickyNoGo, in Prague, Czech Republic. If the details of this innocent, interactive, self programmed war-game would make it to the world press, via a media-aware knight at Echelon, both of our carriers would be in ruins, within a week.  MC Killborn is loved by her fans, because her raps are certainly not of a victim’s. If her fans would learn from the media or directly from the Internet, that she actually enjoys a good digital whipping, here and there, they won’t download her tracks anymore.  Similarly: I am supposed to be dead, for my fans, at least. They want to see a ghost at the turntables, not somebody, who is exhibiting signs of life, like I  do sometimes, as I go overboard with all those virtual dildos, which I often happily apply, in my electronic communication, to MC Killborn.

I trust neither humans, nor machines. They are obviously lower life forms, they can betray you in any minute. I don’t want neither of my Javanese street-gamelan remix, neither true nature of my relationship with MC Killmore end up in hands I can’t smell. Yet I have no power to keep away Echelon. I am not a terrorist. I am not a money launderer, or a drog dealer. To the best of my knowledge I am not, in any way, a danger to the global community. I want to keep my privacy. I want to keep  my   business interests  confidential.   I'm  just a  DJ, but  I've  got  believers.  They  overstand my reasoning  and  demand  greater  privacy,  respect for  their  intime  spheres. Even if  those, who  ever so blatantly, infringe  on  their  rights,  act in the name of  freedom  and justice".

DJ Moss birodalma:”Tapasztalataim szerint a legtöbb ember mély, zavaros álomban tölti az életét. Nem tudja, mi történik vele, mi megy be, mi jön ki a száján, és fogalma sincs, mit is csinál éppen. Lehetetlen kommunikálni velük, mert vagy egyáltalán nem hallják, amit mondanak nekik, vagy képtelenek felfogni a szavak értelmét”, mondja DJ Moss. DJ Moss Seattle-ből, Washington államból jött és elege van a grunge stílusból. „Just don't give me that Nirvana crap, man. I am sick and tired of the Seattle sound. (Csak ne gyere nekem azzal a Nirvana szeméttel. Beteg és fáradt vagyok a Seattle-i hangzástól)”. DJ Moss négy éve él a Runaway Bay közösségben. Áthozta felszerelését az államokból és kis példányszámban, antikolt bakeliteket gyárt, főleg a német piacra. Barátnője, Aisha amerikai rasta, Detroitból érkezett. Aisha a deep house stílust képviseli kapcsolatukban, lassú, megfontolt, ellenállhatatlan. Kókuszkenyeret süt éppen, az udvaron, a mahoe fa árnyékában álló tűzhelyen. Tökéletes minden mozdulata. Táncolva dolgozik. Gyermekük, Judah Lion egy jókora iguánát paríroz botjával a patakparton. DJ Moss birtokát az a Rush (Spanyol nevén La Migra) nevű patak szeli át, amelyben néhány mérföldre innen, az ifjú prédikátor, Bunny Wailer megkeresztelte unokaöccsét, a gyermek Bob Marley-t.

 Harmadik hónapja vagyok a szigeten. A pénzem elfogyott. Kisebb javításokat vállalok, ebből élek pillanatnyilag. DJ Moss új laptopjából öltem ki a vírusokat ma délután. Gépét a Hades féregvírus legújabb mutánsa fertőzte meg. A vírus a vírusirtó programok Interneten keresztül történő frissítését blokkolja, és csak akkor hagyja magát a rendszerből kipurgálni, ha nevén szólítják. „Hades, get out”.

 
DJ Lion ül a szikláján, fűszálat rág és nézi a tengert. „Költő vagyok, filozófus és a Runaway Bhingi bandában pörgetem a bakeliteket”, mondja. „Jah mon, don ledim Eastern philosophees confuse yoh 'ead (Ne engedd, hogy a keleti filozófiák összezavarják a fejed). Ne felejtsd, a valódi meditáció az, amikor ülsz a tengerparton a barátnőddel és énekelsz neki. És ő énekli a kórust. És szól a barátnőinek és azok is lejönnek a partra, énekelni. És lejönnek a fiúk, is a dobokkal és a gitárokkal. An yoh 'ear da Lohd's sweed music ah niteelon (És hallod Isten édes zenéjét egész éjjel)”.

 DJ Lion haját még sohasem vágták le. Azóta nő, amióta megszületett. A haj derékig érő, vastag, gyapjúszerű fonatokba (dreadlocks) állt össze, amelyeket habzó, tisztító, fertőtlenítő anyagot tartalmazó, famozsárban összetört gyökerekből készített samponnal mos, és kókuszolajjal ápol. A rasták számára hajuknak szakrális fontossága van. A bibliai jóslatok szerint ugyanis a Messiásnak fekete bőre és gyapjas haja lesz, mint ahogy az általuk Messiásként tisztelt etióp uralkodónak, a Salamon király és Sába királynője szerelméből származó Hailé Szelassziénak is az volt. A János Jelenéseiben leírt Új Jeruzsálemnek szerintük rasták lesznek a lakói, fekete, oroszlánsörényű, fehér köntösökbe öltözött bűntelenek, akik reggae-t, a „királyok zenéjét” fognak énekelni az örökkévalóságon át.

 Amikor Ochos Rios-ba, vagy Kingstonba utazik ügyeit intézni, DJ Lion rasta színekből kötött, úgynevezett muffin (angol teasütemény) sapka alá rejti haját, hogy ne ragadjon rá a város szennye. DJ Lion egyenes tartással, lassan, méltóságteljesen mozog. Sohasem siet, sohasem fut, csak ha futballozik a bhingivel a parton. Akkor villámsebesen cikázik a labdával, boszorkányos ügyességgel cselez, mintha táncolna. A tengerben sohasem fürdik, mert átázott dreadlockjai a víz alá húznák. Tisztálkodni a folyóra jár. Futballmeccsek után a csapatok együtt fürödnek a vízesés alatt. Fürdés után  piknikeznek a mahoe fák árnyékában, ahová asszonyaik terítik nagy levelekre a szigorú szabályok szerint, só és zsiradék nélkül, frissen készült „ital” (kóser) ételeket.

 
DJ Benyel ájultan fekszik az élettérben. Hideg vízzel felélesztik. Addig verik, amíg kinyitja a száját és elkezdi benyelni a szart. Rokonok jönnek szarni, ismerősök, barátok, szerelmek, tanítók, próféták. Amikor már nem tud többet nyelni, elájul. Felélesztik, a tortúra folytatódik tovább. Mondják, hogy köszönje meg. Köszönöm, mondja. Mondják, hogy szeressen. Szeretek, mondja és nyeli tovább, amíg el nem ájul.

Megérkezett a monszun Calcuttába. A falak mentén heverő testeket eső veri. Nem védekeznek az eső ellen, alszanak tovább. A sahib ad neki tíz rupiát és egy cigarettát. Kéri, hogy mondja el, miről álmodik. A koldús nem tud beszélni. Nincs nyelve. Nincsenek fogai. Fejét az utca kövébe veri a sahib előtt, hogy megköszönje az adományt. A sahib visszaszáll a riksába, elmegy. A koldús alszik tovább.

"Állok a forró káposztaszagban a szabad idő Almássy téri Központjának koncerttermében, a falnak dőlve. Úgy érzem magam, mint egy lebbencs levesbe mártott szivacs. A szabad időnek nincs ventillátora. Időnként nekemjön egy laza. Ellököm. Észre sem veszi. A színpadon zenekar játszik. Számolom a taktusokat. Intelligens zene az övék. A basszus nem mindig a harminckettedik ütemre lép be a számok kezdetén. Van amikor a tizenhatodikra, vagy a hatvannegyedikre. Zenei építkezésük leginkább a jávai gamelánra hasonlít. Serial music. A hangszerek ugyanazt a riffet ismétlik újra és újra. Nem a melódia, hanem a hangzás változik, ahogy a hangszerekre adott effektek változnak. A szaxofonnak van egyedül szabadsága, mint a bambuszfurulyának a jávai zenében. A zenekar imázsa statikus. Egyetlen, tökéletesen megkomponált állókép. Egyedül a csellón játszó fiatal nő változik a képben. Számok között kimegy átöltözni. Amikor visszajön mindig van rajta valami figyelemre méltó. Harisnya, paróka, szoknya, blúz, kabát. Körömlakkja színe is változik. A mosoly mindig ugyanolyan megfejthetetlen az arcán. Úgy tűnik, gondolkodik".

DJ Benyel magához tért. Felélesztették, megkérdezték, hogy van. Köszönöm jól, mondta és kitátotta a száját, hogy szarjanak bele tovább. Nyelte, amíg el nem ájult. Elmentek enni. Evés után buliztak hajnalig. Hajnalban visszamentek, felélesztették. Megkérdezték, hogy mire gondol. Mondta, hogy a halálra, erre verni kezdték, amíg nem korrigálta magát. Nyelte, amit nyelnie kellett, amíg el nem ájult.

"Elmentem színházba. Megnéztem, hogyan táncol a pénz. Nagyon tehetséges. Szexy. Campy. Jól képzett. Édes. Mélysége is van. Azok a drága kosztümök. Az a csillogó díszlet. Azok a drága, tehetséges munkatársak. Az az aprólékos figyelem minden részletre. Látszott, hogy volt elég próbaidő és a világítás is nagyvonalúan lett odatéve".

DJ Lebont. "Folyik a kavarás. A kulcspozíciókba telepített energikus középszer, illetve alj folyamatosan re-definiálja önmagát és betart az időnek. Itt aztán nem lesz változás. A területre fél méter vastagságban avas disznózsírt borítunk, majd a zsírréteget filccel lefedjük. Arra kerül a sajt, a sajtra a korom".

Ingrid nagyon megsajnálta. Elhatározta, hogy segít rajta. Aztán elgondolkodott és inkább belerúgott. Majd megsiratta. Szegény Ingrid, mondták a szomszédok és ők is rúgták, amíg mozgott.

"Ha sokáig nézel az örvénybe, az örvény visszanéz rád. Zöld szemei vannak és zöldel körülötte a mocsár. A zöld minden árnyalata, a türkiztől az emeraldig. Az örvény szemei körül szépséges, húsevő virágok nyílnak, s ahogy a gázok feltörnek az iszapból, néha azt hiszed, madárfütty. A mocsár a hegyek lábáig terjed. Az átmenetet a szilárd talaj és az ingovány között csak az veszi észre, aki akarja".

A csótányirtók nem jöttek. Felmosta a konyhát, kihipózta a kádat, felszerelte az új WC ülőkét aztán elment fodrászhoz. Megfogták, mondta a fodrász. Remek, mondta. Borravaló. Kezeit csókolom. Feljavította a barlang világítását. Kiszellőztetett. Elültette a gyömbért, miután az kihajtott és gyökereket eresztett a nylonzacskóban. Felhívta Montreált, Torontót és New Yorkot. Gina’s stripping. Helmut’s freaking out. Allan megint szült, feleség gyötri. A kaliforniai futókakukk most Szingapurban, utánna Vörös Kína. Horacio di Benedetto tökéletes teste ebédszünetben. Évi 300 000 dollár, plusz bonus. "Volna olyan kedves megvakarni a hátam? Köszönöm.

Családi találkozó a Bahamákon. Uncle Mac nem bírja a négereket. De azért beáll a conga line-ba. Aunt Iris elveszítette műfogsorát az éjjel. Junior megtalálta, zsinórra fűzte és most a nyakán viseli. Négy testvér cipelte az ciánnal teli hordót a csónakig. Leöntötték vele a reefet és az most kaput jó időre. Kétezer lila hajú özvegy szállt partra, hogy fagylaltozzon és vásároljon a duty free store-ban. Rastamant viszik a börtönbe. Hogy el ne fusson, lábát törték. A csont átszúrta a bőrt.

Email Amsterdamból. Riccardo halott. Elvitte az AIDS. Claus végig kitartott mellette, pedig Riccardo bűzlött és a halálfélelemtől nem tudott szabadulni. Claus törölgette Riccardo homlokáról az izzadtságot. Az ujjait szopta. Suttogott a fülébe. Minden rendben lesz, majd odaát találkozunk, mondta. Riccardo nem hitt az odaátban. Nehezen halt meg. Azt hitte, hogy elintézetlen ügyei vannak. Még nem dugta meg őket mind. És a könyve, nem tudta megírni. Claus adagolta neki a morphint.

 
Tatoo New York. Sacha Koreából jött New Yorkba. Előbb egy művészeti galériában dolgozott, aztán elment bármixernek és rászokott a kokainra. A kokain átlyukasztotta az orrsövényét, ezért sípolásszerű hangot hallatva lélegzik. Sacha a West 93.-ik utcában lakik, közel a Centrál Parkhoz. Lakása hosszú, keskeny folyosó, az egyik végén a bejárati ajtóval, a másik végén a szomszéd ház téglafalára néző ablakkal. Az ablakon kettős rács, az ajtón három zár és belülről egy kitámasztó acélrúddal is meg lehet erősíteni. A columbiaiak miatt, mondja Sacha. Egyszer éjszaka benyomták az ajtót és elvitték Sacha videokameráját és tv-jét. Leülünk a konyhában. Sacha zöld teát készít aztán bemegy a fürdőszobába. Meztelenül jön vissza. Testét tetoválások borítják. Eddig csak a nyakára, kézfejére és ujjaira tetovált kelta motívumokról tudtam. Most látom, hogy alig van testén szabad bőrfelület. A korábbi barátom tetoválóművész volt, mondja Sacha. Két évig éltünk együtt. Minden nap tetovált rám valamit. Így soha nem érzem magam meztelennek. Sacha felteszi a jobb lábát egy székre és megmutatja a csiklójába erősített piercinget. Ezt is Kevintől kaptam, mondja. Ő tette be. Három hónapig tartott, amíg a seb begyógyult. Időnként, ha nem vigyázok, még most is begyullad. Teázunk, beszélgetünk. Sacha feltesz egy Miles Davis lemezt. Kimegy a fürdőszobába. Amikor egy negyed óra múlva visszajön látom, hogy tág a pupillája, nem húzódik össze a fényre. LiquidX, mondja és rekedten nevet. Ettől mindenkit szeretek.

A 10th Avenuen sétálok a Húspiac felé. Éjszaka van, ilyenkor megtelik a környék kiöltözött melegekkel. Nappal bankár, éjszakára felveszi a rohamcsizmát, bőrnadrágot és a tengerésztiszti sapkát és nicaraguai kamaszfiúkra alkudozik a bezárt mészárszékek falánál. Az egyik kapualjban kövér, sötét öltönyt, fehér inget viselő középkorú férfi egy másik kövér, sötét öltönyt, fehér inget viselő középkorú férfit szopat. „Fuck me, Alvin”, nyögi, amikor elhaladok mellettük

A McDougall streeten, a Cafe Borgiában ülök Kirstennel és Lady Moonnal, két transzvesztitával. Kirsten Indianából való, 27 éves, még sohasem dolgozott. "Miből élsz?", kérdezem. "Nem tudom", mondja. Lady Lou Trinidádból érkezett fekete, hatalmas kezekkel és ajkakkal. Mondja, hogy az első évben többször megerőszakolták. Ismert művészt említ, akit végül beperelt, mert belenyomta az öklét Lady Moon ánuszába és egy ér elszakadt. A kapott pénzből Lady Moon házat építtetett magának Trinidadon. Azt szeretné, ha Kirsten odaköltözne vele. "Tenger, pálmafák drágám. Szeretünk futbalozni Trinidadon. A karnevál. Beöltöznénk óriási lepkének. Két hétig táncolnánk megállás nélkül, szerelmem. Calypso, reggae, soca. Fehér rum és akkora spliffek, mint a karom". Kirstennek AIDS-e van. Tudja, hogy hamarosan meg fog halni. Nincs biztosítása, nincs pénze gyógyszerekre. A Kapossi szarkóma keléseit púderrel fedi. Ha nevet, utánna köhögnie kell. Amikor nagyon rosszul van, Lady Moon mosdatja. Lady Moon nem akar tudomást venni Kirsten betegségről. Azt mondja varázslat, ami el fog múlni, ha Kirsten nem hisz benne. "Igazad van, drágám", mondja Kirsten.

 
Élménytemető. A Forest Lawn temetőben cirkálunk Sandy West-el. A temető az élmény-temetők műfajába tartozik. Az élmény, más néven concept-temetők, azon túl, hogy a halottaknak végső nyugvóhelyet biztosítanak, nyújtanak valami különlegeset az élőknek is. A Forest Lawn temetőben hangszórókat rejtenek a fák és a fatörzseken gombok találhatók. Ha megnyomod a gombot, beszélni kezd hozzád a fa. Nyugtató, vígasztaló szavakat mond: a túlvilágon majd elfelejtjük a földi szenvedést és újra találkozhatunk halott szerelmeinkkel. Más fák imádkoznak értünk, vagy a tízparancsolat betartására emlékeztetnek atyai hangon. A temető Dávid szobrának oldalán is nyomógomb van. Ha megnyomod, elmondja Michaelangelo élettörténetét.

A világ legnagyobb, a Feltámadást ábrázoló festménye is itt van. Körülbelül két háztömbnyi széles. Úgy mutatják be, mint egy filmet. Először a festmény egyes részeit világítják meg. A megvilágított részeken hang kezd beszélni, János jelenéseit idézve elmondja, hogy mit ábrázol a képnek az a részlete. Végül surround soundban hatalmas robajlást hallunk és valamennyi reflektor kigyulladásával bemutatják a teljes képet. Ugyancsak a Forest Lawn temetőben látható a világ legnagyob Utolsó Vacsorát ábrázoló ólomüveg ablaka. Az ablakon ábrázolt vacsoraasztal nagyobb, mint egy ház. Itt van Jean Harlow és Liberace, a zongorista sírja. Liberace apró tükrökkel borított rózsaszínű szmokingban játszott Chopint, ugyancsak tükrökkel borított zongorán. AIDS-ben halt meg, miután sokat megfertőzött a szórakoztatóiparban.

Sandy West surflemezeket gyűjt a hatvanas évek elejéről. A zenekari lemezeken feltűnőek a közelkeleti hangzások. Ennek az az oka, hogy több surf-gitáros jött Arábiából, Örményországból, mint például Dick Dale, az egyik első surfgitáros, aki a gyors pengetést és az arab skálákat befezette a műfajba. Ventures, Thrashmen, korai Beach Boys lemezeket hallgatunk. Akárcsak a Jackson Five esetében, a Beach Boys fiúk apja is verte a srácokat, ha hamisan énekeltek. Sokak szerint buzerálta is őket, mint Jackson Senior a maga leszármazottait. Sandy West-et is szexrabszolgaként nevelt fel a családja, Idaho államban, ahol egy farmon éltek. Az apja burgonyatermesztéssel foglalkozott, 40 000 hektáron. Idaho Amerika krumpliföldje. Az apa a környék baptista lelkésze.

          Sandy-t és ikertestvérét, Phyllist tizenkét éves korukban erőszakolta meg apjuk először, az anyjuk jelenlétében és asszisztenciájával. Minden este nekünk jött, télen nyáron. Megnézte a futballmeccset a televízión, aztán behozatta anyával a gyertyákat és elkezdte. Sokszor nem hagyta abba hajnalig. Csak arra vigyázott, hogy teherbe ne essünk, mondja Sandy. Sandy négy éve, tizenhat éves korában szökött meg otthonról. Ikertestvére a farmon maradt. Sandy azóta sem látta a szüleit. Ikertestvérével titokban e-maileket váltanak. Sandy gyűlölettel gondol az apjára, de nem akarja feljelenteni. Mégiscsak az apám, mondja. És Phyllis?, kérdezem. Ő szereti apát, mondja Sandy és elfordítja a fejét. Feltesz egy BOSSTONES 45-ot, Mope-ty-Mope, ami így megy: "All you people on Planet Earth, try this dance and you’ll be the first / To go Mope-ty-Mope Mope Mope Mope Mope". Az énekesnek van a legmélyebb hangja az össze énekhangok közül, amelyeket eddig megcsodáltam

 
Szex és halál Dániában. Vannak emberek, akik nem tudják elviselni a rossz híreket. Csak jó híreket akarnak hallani, s ha valaki rossz hírt mond nekik, azt kerülik, vagy ha közeli kapcsolat az illető, otthagyják. Meg sem fordul a fejükben, hogy aki bajban van, azon segíteni kell, hanem büszkén harsogják Nietzschével, hogy aki bajban van, abba bele is kell rúgni. Régebben önámítóknak, vagy kegyetleneknek hívták az ilyeneket, ma úgy hívják ezt a fajtát, hogy „sikerorientált“. Karen deklaráltan sikerorientált volt és amikor Esther megmondta neki, hogy rákja van, Karen összecsomagolt és egy órán belül elhagyta a lakást. Az ajtóból még visszaszólt: ebből a sok negatívumból már kurvára elege van. Csak az lesz beteg, aki beteg akar lenni. Fuck you, mondta Esther, amikor becsapódott az ajtó. Feltett egy Kaddish lemezt és sírt pár órát. A doktor azt mondta, hogy menthetetlen, talán néhány hét, talán néhány hónap van hátra. Annyi morfiumot ír fel, amennyi szükséges.

Esther megpróbált beszélni szüleivel. Felhívta őket Haifában, de mindketten túl részegek voltak ahhoz, hogy megértsék, amit mond. Amikor az apja énekelni kezdett, Esther letette a telefont. Lezuhanyozott, felöltözött és elment Kristiániába. A volt helyőrségi laktanya falai között kialakult szabad köztársaság piacán füvet, hasist és mágikus gombát árultak az árusok szabadon. Ide nem jön be a rendőrség. Esther marokkói hasist vett a piacon és forró csokoládét ivott egy kávéházi teraszon. Mobilján felhívta Eriket és találkozót kért. Ilyen még sohasem történt. Mindig Erik telefonált és ő kért találkozót és Esther mindig visszautasította. Esther és Erik négy évvel ezelőtt költöztek Franciaországból Kopenhágába és már három éve szétváltak. A baby, Kirsten, Ericnél maradt, mert neki volt pénze. Esther Karen miatt hagyta ott Ericet. Karen tanácsára nem látogatta a babyt. Találd meg először önmagad, csak aztán foglalkozz a gyerekkel, mondta Karen. Egyébként sem teljesen a tied és Eric gyenge.

Eric gyorsan megérkezett és együtt felmentek Esther lakásába, az Amager bulváron. Erik kinyitott egy üveg bort, aztán egy másikat, hasist szívtak és szeretkeztek. Karen telefonált. Eric vette fel a kagylót és elküldte Karent a pokolba. Esther nevetett és magához húzta a férfit. Légy hozzám egy kicsit erőszakos, mondta, de Eric nem tudott erőszakos lenni. Esther a nyakába harapott.

Eric elment, mondta, hogy este visszajön. Esther nem szólt semmit. Bezárta Eric mögött az ajtót és sírni kezdett. A telefon többször megszólalt, Esther nem vette fel a kagylót. Tíz ampulla morfiumot kapott az orvostól. Leült a konyhaasztalhoz és sorba állította maga előtt az ampullákat. Beszélt hozzájuk, összefüggéstelen szavakat, héberül. Aztán a fürdőszobába ment, megfésülködött, kifestette a száját és a szemeit. Sötétkék körömlakkot használt, parfümmel illatosította nyakát és csuklóit. Felvette a szűk ezüst ruhát, amit Eric vett neki Párizsban. A fájdalomtól nehezen tudott mozogni. Feltett egy Marianne Faithful lemezt, Broken English. Készített magának egy dupla Bloody Maryt, borssal és jégkockákkal. Gyertyát gyújtott és feltette az Edith Piaf lemezt, amit Erictől kapott eljegyzésükkor. Elővette naplójából Eric fényképét és a gyertya mellé helyezte. "Ne haragudj, Eric", mondta halkan, "nagyon össze voltam zavarodva. Nem kellett volna összeházasodnunk". Kevert még egy italt, elővette a fecskendőt, letörte az ampullák fejét, vénát keresett a karján és gyors egymásutánban beadta magának az amoullák tartalmát. A morfium gyorsan hatott. Ledőlt az ágyra. Egész testét jóérzés járta át. Aztán már nem volt.

Iceland Blues. Jan a télen, pár hétig azt képzelte magáról, hogy férfi és lement kómába. Az időt az ágyában, lehúzott redőnyök mögött töltötte. Ha megszólalt a telefon, nem vette fel. Üzenetrögzítőjét kikapcsolta. Ha csengettek, vagy kopogtak, nem nyitott ajtót. Csokoládén, narancslén és pirulákon élt. Szeretett volna meghalni, de nem tudott. Nem volt hozzá bátorsága. Néha ráment az Internetre, de nem nyitotta ki elektronikus postáját. Elolvasta a New York Times-t időnként, vagy csak céltalanul barangolt szex portálról szex portálra, amíg meg nem unta a maszturbálást. Olvasott, jegyzetelt, passziánszozott a laptopon, aztán átaludt napokat. Haja, szakálla, körmei megnőttek. Nem mosott, nem mosakodott, nem mosogatott, csak volt, egyedül, összekuporodva az ágyán, mint egy beteg állat. Teljesen lebénult. Tükör nélkül is látta magát, látta, hogy milyen állapotban van, de nem tudott ellene tenni. Fojtogatta a lakás és a saját bűze, de nem volt ereje takarítani és tisztálkodni. Azon gondolkodott, hogy kimegy a garázsba a benzinkannáért és magára gyújtja a lakást. Erre készült már napok óta, amikor Thor, akinek kulcsa volt a lakáshoz, váratlanul megérkezett New Yorkból. Thor az ajtóban hátrahőkölt a szagtól. Körül sem nézve az ablakokhoz rohant, felhúzta a redőnyöket és szélesre tárta az ablakszárnyakat, nem törődve a jeges széllel. Aztán megpillantotta Jant az ágyon. Elővette a mobilját és felhívta a mentőket.

Jan áprilisban került ki a kórházból. Thor érte jött és a kocsihoz támogatta. Otthon kinyitottak egy üveg pezsgőt és leültek lemezeket hallgatni. Jan a régi Icecubes lemezeket szerette, Depeche Mode-ot, a Pet Shop Boys, Marianne Faithful és Laurie Anderson számait. Thor a skandináv dark metál rajongója volt, Mayhem, Emperor, DarkThrone, Burzum és a nagystílű bandák a 80-as évekből, mint Venom és Bathory. Thor hozott valami délamerikai különlegességet New Yorkból. Azon betéptek. Pókokat, óriás ezerlábúakat, skorpiókat, krokodilokat, kígyókat és gyíkokat láttak. A trip végére Jan meggyógyult. Kiment a fürdőszobába, habfürdőt vett, megborotválkozott, szőrtelenítette magát, a haját is leborotválta. Ezüstre lakkozta körmeit, ezüstre rúzsozta a száját, a szempilláira ezüst csillámokat szórt. Fekete, csipkés fűzőt vett fel és magassarkú, fekete cipőt. Thor felöltözve, kezében a korbáccsal várta. Fekete bőrmellényt és egész fejét beborító fekete bőrmaszkot viselt, alteste fedetlen, lábain lovaglócsizma. Thor feltett egy Dimmu Borgir lemezt, Moonchild Domain. Jan letérdelt az ágy elé, lehajolt, felemelte Thor csizmáját és megnyalta a talpát. A korbács megsuhant és lecsapott. Egyszer, kétszer, tízszer, százszor, amíg le nem járt a lemez. Aztán csend lett, csak Jan nyöszörgése és Thor lihegése hallatszott. "Jól vagy?", kérdezte Thor. Jan magához húzta és megcsókolta Thor bőrkesztyűs kezét. Másnap beváltották a közsegély-csekkeket és elutaztak Jamaicába.
 

DJ TrueLove. "Nem az a baj, hogy hazudik, hanem az, hogy nem hazudik elég nagyot. Unalmas. Csak az különbözteti meg a kertvárosi háziasszonytól, hogy neki egy spliff is kell a boldogsághoz, amíg a kertvárosi hölgy jól el van a tévével. Mindenki csinálja azt, amit akar, de hagyják békén a magányomat. Ne adjanak ezeknek hatalmat az időm felett. Ne ők szabják meg a törvényt. Mivel a viszonyok kuszák, átláthatatlanok, bárki hatalomra kerülhet és kerül is. Adjanak mindenkinek vétójogot és elegendő pénzt, arra az esetre, ha bestresszel a népi demokráciától és inkább elhúzna innen Délre. Emberiség elleni bűntett ezt, ami itt történik, az önhibájukon kívül itt élők számára kötelezővé tenni. Meneküljenek innen önköltségen csak azok, akik önként, tehát nem születéssel és nem menekültként jöttek ide és telepedtek meg itt. Elköltözése esetén az itt születettek, vagy az ide menekültek, de innen elvágyódók mindegyikét alanyi jogon illesse meg akkora rész a közvagyonból, amelyből tisztességes egzisztencia teremthető az emigráns által választott célországban".

Volt benne egy adag szadizmus és egy adag mazohizmus. Hajlamos volt goromba tréfákra, mások és önmaga kárára. Egyszóval élt. Nem jól, nem szépen és nem sokáig. Halálakor csak egy laptop maradt utána, benne egy régi Oak Ridge Boys felvétel, MP3 formátumban: "When the going gets tough, the tough gets going". A rock and roll nem halt meg csak átvette felette az ellenőrzést a Világbank, a Waffen SS és a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága.

Betépett, politikailag aktív, tehát módos cyberyuppie keszegezik a tóban. A kifogott, még élő halakba késével belevág, a sebeket besózza. Közben mobilján ketyeg. "Én! Én! Enyém!", kiáltja és a kínjukban fetrengő halakat a forró zsírba dobja. Kulturkampf. A Történelem csizmái. Az állam totális háborút hirdetett a kultúra ellen. Egymás után szünnek meg a kultúrális rovatok a közszolgálati médiában, s ezzel párhuzamosan a „privát“ kézben lévő publikációkban, nyomtatott és on-line is. Néhány család jóléte századokra előre megalapozódott, miközben tízezrek mentek tönkre. "A kultúra én vagyok", mondta az állam, az igazságnak megfelelően, miután a füst eloszlott, az elesetteket kirabolták, a tetemeket elföldelték és a vért belemosták a lefolyókba. A térképre felíródnak a sponsorok, valamint a puccsistákat kiképző oktatási intézmények és oktatók nevei. Aztán pénzt és díszdoktori címeket osztanak.A Styx hullámai elcsendesedtek az erkély alatt. Egy barna medvét vezető koala sziluettje néhány pillanatra a fekete hullámokra vetődött, aztán visszaenyészett a toleráns semmibe. Charon utolsó ladikja is kikötött. Holnapig nem várnak új szállítmányt.

DJ Treason. A nap üres volt, mint a napok általában. Ostobaságok, hazugságok, árulás. Két ostobaság, hazugság, árulás között aludt. Álma nehéz volt, ugyanúgy az ébredés. Újra megpróbálta magában az embert megölni. Most sem sikerült. Bűntudatot, szégyent, kétségbeesést, testét, lelkét átható kényelmetlenséget érzett az újabb kudarc miatt. Letette nyomorúságos fegyverét, elővette a tépett, fehér zászlót. Felemelte, meglengette. Senki sem látta.

Magában beszélt, amíg észre nem vette, hogy imitálja az élő beszédet. Elhallgatott. Beesteledett, már nem volt több tennivaló. Behúzta a függönyöket, megvacsorázott. Elolvasta az újságot. Rémhírek, ostobaságok, hazugságok, árulás. Magány, kétségbeesés. Düh, bosszúvágy, televízió. Ez itt New York, mondja a bemondónő. A monitoron Chicago utcái, egy régi felvételen. Kikapcsolja a készüléket. Tölt magának egy pohár bort. Elhúzza a függönyt, kinyitja az erkélyajtót, kimegy az erkélyre. Cigarettára gyújt, iszik, nézi a folyót, a holdtalan égboltot, a csillagokat. Régen úgy gondolta, hogy érte jönnek majd és hazaviszik. Erről az erkélyről még nem látta az Orion kardját. Eldobja a cigarettát. Bemegy a szobába. Bezárja az erkélyajtót, helyére húzza a függönyt. Bekapcsolja a számítógépet, megnézi elektronikus postáját. Egy vírus elküldte üzleti partnere számítógépének teljes tartalmát. Levelek, tervek, képek, címek, jelentések, költségvetések, adóbevallások, elszámolások. Vírusvédője megtalálta és kiirtotta a vírust, mielőtt az az ő számítógépében tárolt adatokat szétszórta volna a világhálón. CD-re menti a üzleti partnere számítógépének tartalmát. A CD-ről másolatokat készít. Ezeket holnap biztonságba fogja helyezni.

Meglát a falon egy szúnyogot. Ráfúj a szúnyogirtó spray-el. Megöli. Alergiás a szúnyog méregre. A 0-ás vércsoportba tartozik. Vérét különösen szeretik a szúnyogok. Szúnyogcsípései évekig nem gyógyulnak be. Körülnéz a szobában. A plafonon talál még egy szúnyogot. A konyhában kettőt, a fürdőszobában hármat. A szúnyogirtóval megöli őket. A lakás megtelik a szúnyogirtó szagával. Tölt magának egy pohár bort. Megissza. Szédülni kezd. Tudja, hogy el fog ájulni. Megpróbálja az ájulást tudatkontrollal elkerülni. Nem sikerül. A fürdőszoba ajtaja előtt elerőtlenedik, lábai összecsuklanak alatta, kezével nem tud a kilincsbe kapaszkodni, összeesik. Eszméletét nem veszti el rögtön. Megkönnyebbülést, önmagától való végtelen távolságot érez. Ez itt a halál, gondolja. Rendben van. Elájul.

Amikor magához tér, érzi, hogy hideg verejték lepi el a testét. A homlokáról a szemébe szivárog. A verejték csípi a szemét. Nincs ereje a kezét felemelni, hogy letörölje az izzadtságot. Megbénultam, gondolja. Hányni kezd. Hányás közben visszatér az ereje. A kilincsbe kapaszkodva feláll. Bemegy a fürdőszobába és a WC kagyló elé térdel. Befejezi a hányást. Feláll, kiöblíti a WC kagylót. A tükörbe néz. Megmossa az arcát, fogat most, megtörölközik. Iszik egy pohár vizet. Elhúzza a függönyt, kinyitja az erkélyajtót. Felmossa a hányást. Kimegy az erkélyre. Rágyújt egy cigarettára. Nézi a folyót, a holdtalan égbolt csillagait. Eldobja a cigarettát, becsukja az erkélyajtót, helyére húzza a függönyt.

Bekapcsolja a televíziót. Kabul, Afganisztán. A monitoron talibán harcos bazookával. A háttérben bombáznak. A szaracének biológiai fegyverekkel vágnak vissza. A keresztények országaiban lépfene pusztít. Az anthrax spóráit postán küldték szét, megfertőzve a címzetteket, az eseteket kivizsgáló rendőröket és a postaszolgálatot. A molla azt tanácsolja a hívőknek, hogy ne utazzanak repülőgéppel és kerüljék a magas épületeket. A World Trade Center ikertornyai már nincsenek. A romok eltakarítása egy évig is tarthat. A világkereskedelem egy hónap alatt 30%-al csökkent. Az eddigi károk és veszteségek elérik az 500 milliárd dollárt. Azt mondják, mindezt pár százezer dollár befektetésével sikerült elérnie a konkurenciának.

"Kedves kisasszony, sehol se lennék, Ön nélkül nem lennék, Ön nélkül megállna bennem az idő, mondja DJ Sexum. Ha ön nem adna tartalmat napjaimnak, értelmet missziómnak, akkor nem tartana engem már semmi ezen a világon, szétesnék, darabokra hullanék hamarosan. Elkezdenék inni, kábítószerekhez fordulnék, nem ízlene többé az étel és a lelkem újra megtelne halálvággyal, szenvedéssel, mint ahogy éltem, mielőtt Ön eljött hozzám, halálom küszöbén. Ha Ön nem lenne, nem mennék többé sehová, nem lenne kedvem találkozni senkivel. Bezárkóznék a szobámba, innék és ópiummámorban hevernék az ágyon meztelenül, koszosan, sebekkel borítva, mint azon a délelőttön, amikor Ön bekopogott hozzám, tévedésből. Ugye megérti, hogy nem engedhetem el.

El kell ismernie, hogy alaposan megváltozott a lakás, amióta Ön velem él. A falakat az ön kedvenc színeire festettem. Új bútorokat, szőnyegeket, függönyöket, terítőket, edényeket, evőeszközt, tányérokat, lámpákat és ágyneműt vásároltam. Mindent Ön választott ki a katalógusokból. A falon képek, néhány eredeti, néhány jóminőségű másolat. Ezek is az Ön ízlését dícsérik, mint ahogy a könyvek is, a polcokon. Korábban is voltak könyveim, de nem ennyi és nem ennyiféle. Volt egy bibliám, amit valakitől loptam, szótárak, az I Ching, néhány Paul Bowles kötet, semmi több. Naplómat évekkel az Ön érkezése előtt elégettem, s csak azután kezdtem el vezetni újra, hogy Ön ideköltözött. Új lemezeket is vásároltam és hozzájuk high end hi-fi berendezést, mert tudtam, hogy Ön mindennél jobban szereti a zenét. Már nemcsak Eminemet, Marilyn Mansont és Nine Inch Nailst, hanem Depeche Mode-ot, U2-t és goa remixeket is hallgatunk. Kibővítettem a ruhatáram, hogy méltóképpen mutakozhassam Önnel, akinek olyan változatos, elegáns, divatos és mégis tökéletesen egyéni ruhatára van. Számomra a legtöbbet jelenti, amikor minden szem Ön felé fordul, ahogy belép egy társaságba.

Legközelebbi társaimat az utolsó harminc évben, Az injekcióstűket és az ópiumpipát, legközelebbi barátaimat az utolsó harminc évben, kidobtam, az olcsó borokkal együtt, két nappal azután, hogy Ön azt mondta, itt marad. Akkor vállaltam újra munkát is. Már azt sem tudtam, mi az, valamit időre elvégezni. Munka után sietek haza és Ön az ágyban vár, egy csókkal, frissen megfürödve, izgató köntösében. Azt hittem, félni fog és nem engedi, amikor először megmutattam magam, amikor megtudta, hogy ki vagyok, mit szeretek, mit akarok. Amikor először kötöztem az ágyhoz és penetráltam análisan Önt.

Nem félt és még nálam is hamarabb elélvezett. Később azt mondta, hogy még senki sem mert Önhöz ilyen közel jönni és arra kért, hogy alázzam meg. Megkorbácsoltam, levizeltem, öklömmel stimuláltam ánuszát. Megkötözve tartottam egy sarokban. Leitattam, teleinjekcióztam heroinnal, aztán beöntést adtam Önnek és belenyomtam az arcát saját szennyébe. Amikor magához tért, csak annyit mondot, köszönöm. Aztán Picassoról beszélgettünk. Egy hét, talán több is eltelt, észre sem vettük. Amikor az Ön érkezése óta először elhagytuk a lakást, a folyóparton azt mondta, hogy hozzám költözik. Másnap reggel bejelentkeztem a munkaközvetítőnél és két nap múlva megkaptam az állást, a előmeneteli lehetőséggel, így az lehettem, aki ma vagyok. Korábban minden reggel arra a gondolatra ébredtem, hogy miképpen jutok aznap drogokhoz és alkoholhoz. Most az első gondolatom reggelente Ön és hogy a bankszámlám milyen szépen gyarapszik. Megtaláltuk egymást, megtalált bennünket az élet és akik egyszer megtalálták egymást, azok soha sem válhatnak el".

 
Berlin már nem az a város, ami volt tíz évvel ezelőtt, mondta Claus, a házigazdám. Tíz évvel ezelőtt jártam itt utoljára. New Yorkból jöttem, Berlin nem imponált túlságosan. Claussal és bájos feleségével, Herminával akkor is, most is jártuk az éjszakát, napokon át és a túra végén, az elutazásom előtti éjszakán, ahogy a vodkával és a jéggel a tetőteraszon áltunk, Claus ugyanezt mondta. Berlin már nem az a város, ami volt tíz évvel ezelőtt. Claus berlini, itt született, itt nőtt fel, itt tanult, dolgozott egész életében. Nekem a városa most sem jön be. Találkoztam Clausék régi és új barátaival ujra és sok ismeretlennel is. Mindenki nagyon el van varázsolva. Hiányzik a New Yorkban megszokott éberség a tekintetekből, hiányzik belőlük az igazi magány, ami széppé teszi a mozgást és megnemesíti az arcot. Ezek az emberek túlságosan szeretnek élni. Váratlanul fogja őket érni a halál.

New Yorkhoz képest Berlin álmos, lomha vidéki garizonnak tűnik, a pöffeszkedő, új beruházások ellenére. Nagyon hiányzik a Fal. A fal nélkül Berlinnek nincs értelme. Olyan, mintha Párizs Eiffel tornyát eladták volna ócskavasnak. A Fal nélkül Berlin minden karakterét elvesztette. A Reichstag is szebb volt romokban. Állítólag a Kancellária alatti bunker romjai között megtalálták Hitler néhány csontszilánkját és most azokból próbálják klónozni. A rémhírt nem hiszem el. Tehetségtelen hadvezér és csapnivaló politikus volt. Elveszítette a történelem legnagyobb háborúját, népére sohanemlátott méretű pusztulást zúdított és céljaiból egyet sem tudott megvalósítani. Sokkal valószínűbbnek tartom, hogy tudósok százai , titkos laboratóriumokban az amerikai Alapító Atyák valamelyikének, vagy mindegyikének klónozásán munkálkodnak éppen, mert az ő tervük és politikájuk vezetett sikerre. Az ember, amióta gondolkodni kezdett, totális hatalomra vágyik. A világbirodalmat végül Jefferson és társainak emberismerete, jövőbelátása valósította meg.

A newyorki transzvesztitákhoz képest a berliniek - mint az európaiak általában, - puhányoknak tűnnek. Sem a testük, sem a lelkük nem elég kemény. Nincs állaguk. Akármilyen csillogóan, akármennyi ötlettel öltöznek fel, lakóparki háziasszonyoknak tűnnek. A newyorki transzvesztitákban nincs semmi szánnivalóan emberi. A berlini nőkből pedig hiányzik a newyorki nőkre oly jellemző kezdeményezőkésség, az együttérzés, az alkalmazkodás képessége.

Claus éjjel kettő körül lefeküdt. Túl sokat ivott és reggel fontos tárgyalása lesz, mondta. Egyedül maradtam Herminával a tetőteraszon. Alattunk Berlin fényei. Hermina elmondta szexuális identitászavarát, amely most, negyvenéves korában támadta meg. Vannak napok, amikor férfiakhoz, más napokon nőkhöz vonzódik és gyakran előfordul, hogy egyik nem sem vonza. Azt tanácsoltam neki, hogy vegyen egy kanárit, mert az énekével a Neckar folyó hídján furulyázó régi szerelmére, Hölderlinre fogja emlékeztetni és így visszatalál majd régi önmagához. Hermina sírvafakadt és azt mondta, hogy már a régi önmaga sem érdekli. És Claus?, kérdeztem. Claus még messzebbre ment, mondta Hermina. Már csak a török vendégmunkások izgatják. Azok is csak akkor, ha ismernek verseket és el tudják szavalni őket, amíg Claus az elektromos sokkolóval villanyozza magát.

"Jónapot kívánok. Ön nagyon sexy, úgy is mint ember, úgy is mint politikus. Vonzónak találom, hogy ön olyan erős, határozott, nagytudású, ugyanakkor jóhumorú, jólelkű és kedves is. A külső engem nem zavar, az, hogy önnek több keze van, mint Shivának, és tele van szemekkel és az orra becsúszik az ajtórésen. Különös külseje inkább még sexybbé teszi. Imádom önt, a haját, az illatát, a páratlan intellektust titokzatosan foszforeszkáló, zöld koponyája rejtekén. Ó, az a csontpalota, amelyben él, amelyben imádkozik és gondolkodik értem, helyettem - egyszerűen imádom a csontjait. Én mindig csak magatehetetlen gyermek leszek az ön közelében, önre bízva ártatlanságomat és minden érzékemmel vágyva, hogy ön elvegye azt.

Ha azt mondja, öltözzek a zászlóba, és úgy énekeljek önről az utcán, én megteszem. Ha kéri a koronát, palástot, jogart, megszerzem önnek mind. Elbűvölt, elcsábított, mindörökre magához láncolt. A hiányát én el nem viselem. Mindig az ön közelében szeretnék lenni, érezni illatát, lesni kívánságait. Magányom kínjait egyedül ön oldhatja fel. Halálom félelmét más el nem kergetheti. Testem örömét egyedül érintésedtől remélheti, nyílásai remegve várják, hogy beléjük hatolj. Hazudj nekem, igérj meg bármit és én elhiszem. Tégy velem kedved szerint, élvezni fogom, még akkor is, ha el nem viselem. Ó Nagyuram, lábaid előtt hever szívem, kötözd magadhoz és ugorjunk együtt a sötétkék végtelenbe, a szakadékba, a hídról, vagy a lángok közé. Láncolj le, korbácsolj, kínozz, gyötörj, én akkor is az egész családommal rád fogok szavazni a soronkövetkező helytartósági választásokon".

MC Micro: "Figyelem a mikróbát a mikroszkóp alatt. Úszkál, lapul a két üveglap közötti nedvességben. Ha egy másik mikróba kerül a közelébe, beleharap, halálra sebzi, aztán bekebelezi és elkezd osztódással szaporodni. Darabjai egymást lesik és fogyasztják. Falósejtek. Szerencsére nem képesek együttműködni, s amíg a falósejtek egymást lesésével, megtámadásával, felfalásával vannak elfoglalva, néhány idegen mikro-organizmus átjut közöttük és sértetlenül navigál ki a mikroszkóp látómezejéből. Lassan eltelik a délután.

Állok az erkélyen és nézem az adócsalók autóparádéját odalent. Négy sávon vágtatnak észak-déli irányban, a város tisztítatlan szennyvizének 75%-át sodró, beteg folyóval párhuzamosan az autócsodák. Többmillió euró suhan el a keresztmetszetben percenként, s ugyanannyi jaj, gond és baj, fortélyos félelem, bármikor kitörni képes, oktalan agresszió, őrület, gonoszság, hülyeség, kicsinyesség, gyávaság, szívbaj, gyomorrák, magány és bőrbetegség. Azokban az autócsodákban nem a szellem óriásai ülnek, mert azok már rég meghaltak, vagy elmentek a Himalájákba, s ha élnének is közülük még néhányan itt, és azoknak szüksége lenne gépjárműre, biztosan nem lenne rá pénzük. A Nagy Francia Forradalomnak nem kellett volna szabadon engednie ezeket a beleket. Szabadság, egyenlőség, testvériség, ugyan kérem. Pincér, a számlát kérem. Kérem, uram, azonnal, egy pillanat.

A Napisten, Amon Ra erői hamarosan lecsapnak a mitsemsejtő csőcselékre, megállítják a parádét, kiparancsolják őket díszes tokjaikból és a nagy piramis építésén munkára fogják valamennyit. Amikor a mű elkészül, a rabszolgákat a piramis tetején feláldozzák a Napistennek és a Holdnak, hónapokig tartó ceremónia során. Dobogó szívüket a papok kitépik és felmutatják, aztán lobogó tűzbe vetik. A testeket legurítják a piramis oldalán. Sakálok és keselyűk tisztítják fehérre a csontokat. Aztán a piramis környéke elnéptelenedik, csak az őrök és a folyóparton álló szentély papjai maradnak. A kiürült város lassan rombadől. A romokat benövi az erdő. A sivatag visszaszorul, eltűnik a látóhatár mögött. A folyó vize megtisztul és tele lesz csillogó halakkal, a levegő madarakkal. A piramis csúcsán örökké égő lángot papnők gondozzák. Reggel, a felkelő Napot üdvözölve a papnők himnuszokat énekelnek és a papok a szentélyben megszólaltatják a hangszereket. A piramis mélyén, a titkos kamrában felébred hajóján az Úr, hogy megszentelje az időt".

 
Kirsten Helmsgore, a stockholmi egyetem mikrobiológiai kutatóintézetének munkatársa, állatokról emberekre is átterjedő virusok vizsgálata közben különös mikróbára bukkant. A csőalakú, leginkább makarónira emlékeztető mikróbát sertések és emberek hasnyálmirígyében egyaránt sikerült lokalizálni. A sertések úgynevezett "fehérhús elhalásának“ előidézésével gyanúsítható mikróba embereknél az asztmához hasonlítható tüneteket okoz. Helmsgore professzornő szert az általa Macarena Macaronus Helmsgore XZ-nek nevezett vírus mikroszkóp alá helyezve igen különleges viselkedést mutat. "A tápoldatban mozogva mintha táncolna ez a vírus“, írja a professzornő az új vírus felfedezéséről szóló, a Microbiologische Tageblatt című német szakfolyóíratban megjelent tanulmányában. "Csőalakú teste színuszhullámokat ír le, miközben a testből kiágazó, az előrehaladást segítő nyúlványai ritmikusan, repetitív koreográfia szerint mozognak. A nyúlványok ismétlődő mozdulatainak nagy része nem segíti a vírust előrehaladásában, ezek a mozdulatok teljesen öncélúnak látszanak.

A sertések hasnyálmirigyéből nyert példányok mérhetően lassabban mozognak, mint azok az MMHXZ vírusok, amelyeket emberi hasnyálmirigyekben lokalizáltunk. Úgy tűnik, mintha a sertéshasnyálmirígy hámsejtjeinek folyadéka – ahol a vírus megtelepszik, - nagyobb zsírtartalma miatt lefékezné, gátolná a vírus mozgását. Az emberi hasnyálmirígy alacsonyabb zsírtartalmú sejtfolyadékában a vírus sokkal könnyebben mozog, felszabadultabban táncol, ha úgy tetszik. A vírus mozgása közben folyamatosan enzimet termel, amely a nyirokhálózaton keresztül szétterjed a szervezetben. A sertés mozgását inkább akadályozó sejtfolyadékában élő vírus által termelt enzim kémiai összetételében különbözik az ezimtől, amelyet ugyanez az enzim az ember őt mozgásában kevésbé akadályozó sejtfolyadékában úszva termel ki. A sertésben élő vírus enzimje képes beépülni az állat hússejtjeibe, ahol fehérhús-elhalást okoz. Az emberben megtelepedett MMHZX vírus által termelt enzim viszont a tüdőt és a légutakat károsítja. Zsírmentes tápoldatba helyezve a vírus tánca felgyorsul, mozgása láthatóan akadálytalan. A zsírmentes tápoldatba helyezett vírus nem bocsájt ki magából olyan enzimet, amely akár az ember akár a sertés sejtjeire káros hatással lenne".

 
Savanarola és a hip hop művészete. Csillogó, vadonatúj Mercedesek és Ford Explorerek navigálnak a 11.-ik Avenue vörös neonfényeiben. A rendőrök sorra állítják meg és kutatják át a kocsikat, hiába tiltja a bizonyíték nélküli igazoltatást és kocsik átkutatását az amerikai Alkotmány. Ez Rudy Giuliani newyorki főpolgármester városa. Giulianit nem zavarja, hogy a törvényt törvényellenes módszerekkel akarja betartatni. Nem zavarja, mert nem őt, hanem a várost perlik a törvényellenes rendőrségi akciókért, nem ő, hanem a város, az adófizetők fizetik a perköltségeket és a büntetéseket. Giuliani népszerűsége gyakorlatilag nulla már, túl sok ártatlan embert – köztük fehéreket is, - öltek meg uralkodása alatt rendőrei. Tudja, hogy nem fogják újraválasztani, úgyhogy nincsenek gátlásai a törvények mindennapos áthágásával kapcsolatban.

A savanarolai megszállotsággal ügyködő Guiliani már gyakorlatilag tönkretette, mondvacsinált ürügyekkel bezáratta az East Village világhírű klubjait, most az 1980-as évek közepén, egy elhagyott metro alagútban megnyílt Tunnel ellen irányítja a tüzet. Rendőrségi vizsgálatok sorozata indult a Tunnel tulajdonosa, Peter Gatien és a vezető hip-hop DJ Funkmaster Flex ellen. A vizsgálatok nem tudnak bizonyítani semmiféle törvényszegést – Gatien épp most bizonyult ártatlannak egy kábítószer ügyben, - de a nyomasztó rendőri jelenlét és a városi bürokrácia szűntelen akadékoskodása egyre nehezebbé teszi a klub működését.

"A média és a rendőrség a hip-hop kultúrát társadalomellenesnek nyilvánította“, mondja Flex. "Mindegy, hogy mit mondanak,a hip-hop sokkal kevésbé veszélyes ma már, mint a múltban volt. Ennek az az oka, hogy a mai hip-hop közönség már nem gangekből áll, hanem egyénekből, akik szórakozni járnak a klubbokba, nem bajt keresni.

New York éjszakai élete Guiliani hadainak ostroma alatt áll. Alig van hét, amikor az újságok nem tudósítanak valamelyik klub elleni rendőri akciókról. A manhattani ügyészség most a népszerű Twilo klubbot is vizsgálja. A vád ellenük az, hogy szekrényekbe rejtik a túladagolókat és privát mentőszolgálattal szállítatják el őket, hogy kikerüljék a rendőrségi vizsgálatokat. Két héttel ezelőtt a város bezáratta a klubbot, állítólagos tűzvédelmi rendellenességek miatt.

           Ilyen körülmények között hip-hop eseményeket rendezni nem könnyű. Nem csak a rendőrség akarja távoltartani az újonnan kialakított yuppie-negyedektől a ghetto fiatalságát, hanem a legtöbb klubtulajdonos és szervező is húzódozik a hip-hop rendezvényektől, éppen a várható rendőrségi zaklatások miatt. Nemrég egy Run-DMC koncert maradt el a West 18.-ik utcában lévő Roxy klubban, hasonló okokból. Az utolsó nagy klub, ahol a hip-hop zenét még élőben lehet hallani, a Tunnel is valószínűleg hamarosan bezár.

             Ha sikerült átjutni a rendőrség által formált barrikádon, még nem értek véget a hip-hop rajongó megpróbáltatásai. A következő akadály a 27.-ik utcát teljes szélességében lezáró kordon, amit már a klub saját őrző-védői működtetnek, rendőrök irányítása alatt. Tilos a baseball sapka, a színes kendők és a hip-hop divat többi emblémái. A környező raktárépületeket nagyerejű rendőrségi reflektorokkal világítják meg és a környező utcákat járőrkocsik torlaszolják el. A kordon mögé bejutott vendégek jogosítványát – ami Amerikában személyi igazolványként funkcionál, - bescannelik, ami ugyancsak törvényellenes eljárás. Így a rendőrségnek módjában áll a klublátogatókról egy hatalmas databázist összeállítani, ami sokféle célból hasznosítható.

           A klub bejáratánál a rendezők szétválasztják a férfiakat és a nőket. A vendégeknek le kell venniük a cipőiket és szexuális zaklatással határos módon testi motozást hajtanak végre rajtuk. Elképzelhetetlen, hogy ugyanezt fehérekkel is megtehetnék a zsaruk. De ez a közönség főleg fekete fiatalokból áll és ez Rudy Giuliani főpolgármester városa, ahol hip-hop rendezvényre menni körülbelül ugyanolyan körülményes és megalázó, mint egy maximum security börtönben meglátogatni valakit.

A Tunnel hip-hop rendezvényei világhírűek. Tokyóból és Londonból is érkeznek rajongók. Innen indult Notorius B.I.G., Jah Rule, DMX, Jay-Z, Eve, Busta Rhymes, Missy Elliot, Foxy Brown, Lil’ Kim és a rap megannyi más sztárja. "Minden vasárnap nálunk található Amerika 2000 legbefolyásosabb hip-hop rajongója, akiknek az ízlése meghatározza, hogy mi lesz nagy a műfajban“, mondja DJ Flex. "Itt találkoznak a hip-hop ipar vállakozói is, kiadók, szervezők, promoterek“. Giuliani ki nem mondott, de nyilvánvaló célja az, hogy megsemmisítse a hip-hop kultúrát. Megpróbálja elviselhetetlenül kényelmetlenné és megalázóvá tenni a rendezvények látogatását, miközben minden rendelkezésére álló eszközzel zaklatja a szervezőket és a rendezvényeknek helyet adó klubok tulajdonosait. Persze a bűnözést az aránytalanul nagy rendőri felvonulás sem képes visszaszorítani, hiszen még a legliliomfehérebb klubokban is ott vannak az Ecstasy-kereskedelmet felügyelő maffia emberei, akik nem haboznak pisztollyal, vagy baseball-ütőkkel megoldani üzleti vitákat.

Valamikor az időben volt egy DJ, aki nemcsak hallott, hanem látott is, ezért a DJ Pislog nevet adták neki rajongói. Keverőpultja mögül gyakran lenézett a táncoló tömegre és vizsgálta az arcokat. A látvány félelemmel és szomorúsággal töltötte el. Ezek mindenre képesek, gondolta. Arra gondolt, hogy megfelelő mixekkel esetleg ujra tudná programozni közönsége génjeit és kísérletezni kezdett a stílusokkal. Egymásra halmozta őket, goát az industrialra, drum & bass-t hardcore technora, chill out zenéket horror metálra és lelassította az egészet a nyugodt emberi szív verésének megfelelő 73 b/s tempóra. Benyomta a sub bass-t, crossfadelt és hagyta, hogy a mix megdolgozza a táncoló génállományt odalent. A mix egy idő után működni kezdett, szépülni kezdtek az arcok, egyre kecsesebbek lettek a mozdulatok és már nem másztak át az emberek egymáson olyan gyakran, mint azelőtt. Egyre kevesebben hánytak a tömegben, egyre kevesebb mobilt nyúltak le.

DJ Pislog megnyugodott. Végre értelmét látta művészetének, s azon volt, hogy mágikus mixét minél több emberre alkalmazza. Szerződtetett egy elsőrangú ügynököt, akit MC Megmondnak hívtak és korábban Madonna holdudvarához tartozott. MC Megmond rövid idő alatt világsztárt csinált DJ Pislogból, aki a következő öt évben minden éjjel más városban játszott, az értelmes alkotás révületében terítve kipróbált mixét rajongó közönségére. A világ pedig lassan megváltozott. Csendesebb lett, nyugodtabb, szebb, érzékibb. Az élek lecsiszolódtak, nem gyalogolt át senki a másikon.

Az öt év elteltével DJ Pislog látta, hogy a mix működik. Már nem töltötte el szomorúság és rémület, amikor a pultja mögül a táncolók arcát és mozgását vizsgálta. Automatára állította a mixet és hazament. Felhívta ügynökét és megköszönte a remek munkát neki. Semmi, semmi, mondta MC Megmond. DJ Pislog elaludt. Többé senki sem látta.

 
DJ AntiVírus: "Chemical Brothers, Ramstein, Marilyn Manson, Nine Inch Nails, Cypress Hill, Eminem videoklippek mentették meg az éjszakát. A napfelkeltét a folyó túloldalán az erkélyről néztem. A tegnapi vihar kitisztította a levegőt, eltűnt a hetek óta fullasztó hőség. Megittam egy kávét és felsétáltam Gül Baba sírjához, hogy kiszellőztessem Debil Island utolsó emlékeit is a kopfból. Odalenn lassan ébredezett a város. Akár a Marson is lehetnék, gondoltam. Hazaérve feltettem a The Dark Side of the Spoon című Ministry lemezt és rámentem az Internetre. Elolvastam a New York Times-ot, Dubya a texasi ranchon dolgozik, a környezetszennyezésért kapott jutalomból vette. Elolvastam a Village Voice-ot, hol és kivel clubbozik la Dolce Musto. Elolvastam elektronikus postám. Csak egy helyi, homemade vírus jött, tizenöt jókora file formájában. A vírust vírusölőm elkapta és parancsomra kiirtotta. Az első sikerélmény az elmúlt hetekben. Kibontottam egy palack vörös bort és ittam a sikerre. A vírus halála új energiát adott. Eleget ahhoz, hogy frissítsem a vírusölőt, amit minél gyakrabban tanácsos megtenni.

A vírusok nagy részét valószínűleg a vírusölő programokat gyártó cégek bocsájtják ránk, termékeiket népszerűsítendő. A vírusok süteménynek, üzleti, családi, baráti, szerelmes levélnek álcázva terjednek, bináris kódrendszerek sötét labirintusai mélyén, képek részleteibe ágyazva lapulnak, a megadott időre várva. Amikor elérkezik az idejük, a másodperc tört része alatt iszonyú pusztítást tudnak végezni aprólékos munkával, nagy anyagi ráfordítással finomra hangolt rendszerünkben, egy laza gesztussal tönkretéve akár az életünket is. Bizonyos vírusok kitörlik a gépünkben tárolt info-t. Mások dokumentumainkat és elektronikus levelezésünket postázzák szét a világon. Üzleti és magánlevelezésünket, adóbevallásunkat, naplónkat, terveinket, álmainkat, olyan információt magunkról, amit nem akarunk megosztani senkivel.

Egyszer kaptam egy olyan vírust Amerikából, amely azonnal röhögni kezdett, ha írni kezdtem Word formátumban. A vírust vírusölőm lokalizálta a System folder egyik szekciójában, de kiirtani nem volt képes. Ha bedobta a vírust a szemeteskannába, az kimászott onnan és röhögve cikázott a monitoron percekig. Aztán visszatelepedett a System folderbe és ujraindította a gépet. A vírust egyetlen akkor létező vírusölő sem tudta kiirtani. Ujra kellett telepítenem a teljes rendszeremet és hónapokat töltöttem a gép ujrahangolásával.

DJ Duane, amerikai barátom gépe ugyancsak megkapta a röhögő vírust. Duane a számítástechnikai iparban dolgozik, ismert és elismert programozó. A röhögővírust azonban ő sem tudta gépéből kiirtani, ő is kénytelen volt ujratelepíteni teljes rendszerét. Hetekig tartó munkával kinyomozta a vírus kibocsájtóját, egy kínai programozót, Hongkongban. Küldött neki egy vírust, amely azonnal a rendőrségért kiabált, ha a kínai programozó leírta a dollár szót. A victim vírust sem lehetett a gépből kiirtani, a rendszer ujratelepítését pedig letiltotta. Amikor a kínai programozó lecserélte a gépét, az első emaillel megkapta újra a programot. Végül kénytelen volt kidolgozni egy, a victim vírus ellen hatásos vírusölő programot, amely egyben a röhögő vírust is ölte. Ezt a programot Duane egy féregvírus segítségével ellopta tőle és mindenki számára hozzáférhetővé tette a neten".

Going ga-ga: Az amerikai fiatalok koncentráció-képességét vizsgálják immár húsz éve a Pennsylvania University kutatói, Jasper Hamlock és David Stoutman. A gyűjtött adatokat összehasonlítva arra a következtetésre jutottak, hogy az új generációk koncentráció-képessége rohamosan csökken. "Az 1980-as évek elején, a megvizsgált egyetemi hallgatók még 20-25 másodpercig tudtak egy adott témára figyelni", mondja Professzor Hamlock. "Tíz év múlva már 15-17 másodperc után témát kellett cserélnünk, hogy a fiatalok érdeklődését ébren tartsuk. 2000-re ez az intervallum 7-8 másodpercre csökkent".

A kutatók szerint nyilvánvaló az összefüggés a televízióban megjelenő reklámok hosszának csökkenése és a fiatalok koncentráció-képességének romlása között. Húsz éve a televíziós reklámok átlagosan 20-25 másodperc hosszúak voltak. Mára a reklámok nagy része 7-8 másodpercre rövidült. Az amerikai háztartások nagy részében a televíziót csak éjszakára kapcsolják ki és a hangerőt sem veszik le. A gyermekek mintegy a televíziótól programozva nőnek fel, annak a ritmusát veszik át, azt tanulják meg természetesnek érezni. Ha a gyermek történetesen nem nézi a televíziót, akkor is hallja a hangját, érzékeli, ahogy reklámról reklámra változik a hangkörnyezet.

A televízióban vetített filmek vágási ritmusa is egyre jobban közelít a reklámokéhoz. Egyre rövidülnek a jelenetek, egyre gyorsabban változik a hang. A statisztikák szerint az amerikai fiatalok 18 éves korukra átlagosan több mint 40 000 órát töltöttek televízió-nézéssel és annak dupláját működő televíziókészülék közelében. Az ember utánzással tanul, mondják a kutatók. Azt utánozza, aki, vagy ami a legtöbbet van a közelében. A fiatalok sokkal több időt töltenek a televízió és a számítógép társaságában, mint a szüleikkel. Nemcsak értelmüket formálják ezek a gépek, hanem testi funkcióikat, érzékeiket is beállítják, standardizálják. Emésztésük, ürülésük ritmusát a televízió műsorrendje szabályozza. Reflexeiket a képernyőn látható viselkedésformák, és a vágások üteme alakítja ki. "Érdekes visszacsatolás ez", mondja Professzor Stoutman, "a filmek, reklámok készítői tudják, hogy a nézők odafigyelő-képessége csökken, ezért egyre rövidebb, pörgősebb egységekkel operálnak, tovább gyorsítva a leromlás folyamatát. Fennáll a veszélye annak, hogy néhány éven belül a fiatalok koncentráció-képessége rövidebb lesz, mint egy házi légyé“

 
Beszélő vaginák: Amerikai tudósok önkéntesekkel folytatott többéves kísérletsorozat eredményeként bemutatták a világ első beszélő vagináit. Adam Clay, Friedrich Ruedgers és Li Chang Hu, a New York-i Columbia egyetem professzorai, enyhe elektromos stimulust szolgáltató elektronikus berendezés közbeiktatásával az önkéntesek agyának beszédközpontját kötötték össze a vagináinak záróizmaival. Néhány hónapos tréning után a kísérletben résztvevők közel egyharmadának vaginája megszólalt, s egy év után legtöbbjük ugyanolyan jól tudott beszélni a vaginájával, mint a szájával. Lehetségessé vált az is, hogy egyszerre kommunikáljanak szájukkal és vaginájukkal, akár párbeszédet is folytatva a két szerv segítségével. "Képzeljék el a barátom meglepetését, amikor szeretkezés közben a vaginám megszólalt", mondja Maureen Morgenthaler, az egyik kísérleti alany. A kérdésre, hogy mit mondott szeretkezés közben partnerének a vaginája, Ms. Morgenthaler így válaszolt: "Először csak annyit mondott a vaginám, hogy Hello, Ira. Ira ettől is megijedt. Időbe telt, amíg el tudtam magyarázni neki, hogy mi a helyzet. Aztán megértette és elfogadta, hogy ezen túl a vaginám is beszél neki. Az dobja fel legjobban, amikor a vaginám felkiált: Ride ‘em cowboy!“

 Ms. Molly McMulligan, a kísérlet másik résztvevője polgárjogi mozgalmat kíván indítani a beszélő vaginák társadalmi elfogadottsága érdekében. "Azt akarom elérni“, nyilatkozta, hogy senki se lepődjön meg, ha történetesen a vaginámmal mondok valamit a szám helyett, vagy ha beszélgetek a vaginámmal“. Ms. McMulligan biztos benne, hogy néhány éven belül nem fog feltűnést okozni, ha egy nő a vaginájával beszélve vásárol az áruházakban, intézi üzleti és magánügyeit. "Nincs törvény, amely előírná, hogy az ember csak a szájával beszélhet“, mondja Ms. McMulligan, aki civilben ügyvéd. "A süketnémák jelbeszéddel kommunikálnak, és sok ember van, aki a gégemetszés után a torkába illesztett hangszórón keresztül beszél. Nem látom jogi akadályát annak, hogy a nők a vaginájuk segítségével kommunikáljanak, ha az, valamilyen okból kényelmesebb nekik. Nem tudok elképzelni olyan témát sem, amelyet vaginával ne lehetne ugyanolyan jól elmondani, mint szájjal. Sőt, a vagina által közvetített információ – éppen újdonsága miatt, - valószínűleg jobban rögződik, mint az orális közlés. Büszke vagyok beszélő vaginámra, és ebből nem csinálok titkot".

 Friedrich Ruedgers professzor, a kísérletsorozat egyik irányítója szerint a beszélő vaginák ötletét a száj és a vagina izomrendszerének összehasonlítása adta. "Valamennyiünket meglepett a hasonlóság", mondja, "Strukturálisan a két szerv csaknem identikus, még akkor is, ha a vagina és a száj egyes izmai, a rutinszerű használat miatt különbözőképpen fejlődtek. Nem volt nehéz elektromos stimulációval a beszédhez szükséges izmokat a vaginában kifejleszteni annyira, hogy a szerv, az agy parancsára megszólaljon. A vaginának nincsenek hangszálai, ezért egyelőre vaginálisan csak suttogni tudnak a kísérlet résztvevői. A hangszál-átültetés, vagy a vaginában más szövetekből hangszálak megalkotása ma már rutinfeladat".

 Professzor Li Chang Hu a beszélő vaginák pszichológiai vonzatait kutatja, azt, hogy milyen hatással van az új képesség a kísérleti alanyok pszichéjére. "Természetes, hogy a beszélőképesség elsajátítása után hosszú ideig a kísérleti személyek minden gondolata a vaginájukra irányult, a vaginájukkal a vaginájukról szerettek elsősorban beszélni. Néhány hónap után ez a késztetés elmúlt és a vaginális kommunikáció az önkéntesek döntő többségénél, a témákat tekintve már nem különbözik az orálistól. Van olyan alanyunk, aki még énekelni is megtanult a vaginájával, olyannyira, hogy az EMI hamarosan kiadja első lemezét. Általában elmondható, hogy a kísérlet résztvevői csak gazdagodtak pszichológiailag az új képesség által".

 Professzor Clay már a jövőre gondol. Szeretné a férfiak nemi szervét is alkalmassá tenni hangok kibocsátására. "Tisztában vagyunk a férfi és női nemi szervek közötti különbséggel. A pénisz nem alkalmas a beszédre. Ugyanakkor izmainak működését kontrollálni tudja az agy megfelelő központja, ezért elvileg lehetséges, hogy hangot adjon és a kiadott hang magassága és hangereje tudatilag szabályozhatóvá tehető. A pénisz úgy működhet, mint bármelyik fúvós hangszer, fuvola, klarinét, szaxofon, vagy kürt".

 
Sex Machines – Boxing Day Sale: - Jónapot kívánok. Sexet szeretnék vásárolni. Árusítanak önök ilyesmit?

- Természetesen uram. Üzletünkben a sex és tartozékai minden változatából igen nagy választék áll vásárlóink rendelkezésére. Raktárkészletünk egy részét külföldről importáltuk, más része hazai termék. Saját üzemünk is van, ahol a személyre szabott sexet gyártjuk le, vásárlóink egyedi ízlésének megfelelően. Designereink szívesen felkeresik önt saját otthonában, vagy elektronikus úton, emailben és SMS-ben is elküldheti specifikációit.

 - A sex, amit keresek körülbelül másfél kilós, szürke, vagy almazöld színű, két kereke és egy karja van, lát a sötétben, és kívánságra énekel Verdi Aidájából. Körülbelül 70-80 cm magas, orvosi acélból készült, hálóinget visel, hálózatról, vagy telepről egyaránt működik. Ha bekapcsolom, akkor leszop, miközben elektromos stimulusokkal arra késztet, hogy az orrommal, a számon keresztül, a koponyatetőt áttörve seggbe basszam magam. Az aktust automatikusan felveszi DVD-re, tömöríti, és a felvételt elküldi email-csatolmányként a teljes választókörzetnek.

- Természetesen van raktáron ilyen sexünk. Importáru és hazai termék egyaránt. Ez itt a Noz2PoPo 239, a legújabb operációs rendszerrel, közvetlen, nagy átviteli sebességű műholdas kapcsolattal a világhálóra. Ha lemerülnek akkumulátorai, automatikusan megkeresi a legközelebbi konnektort és a töltés idejére rákapcsol, vagy - kellő fényviszonyok esetén - napelemes üzemmódba vált. Egy feltöltéssel 9-12 óráig aktív, az igénybevétel függvényében. Rózsaszínű hálóinget visel, Maria Callas hangján énekel és egy sereg extra szolgáltatásra is képes. Például eperfagylaltot lövell az ön végbelébe, miután az orra ejakuált. A sexet New Zealandban, Professor McMaster és kutatócsoportja fejlesztette ki. Szingapúrban gyártják. Hazai termékként az O2rBe2Po SzoPi típust tudom ajánlani, amely csak abban különbözik a Noz2PoPo 239-től, hogy ugyancsak Maria Callas hangján Radames áriáját énekli az Aidából. És még egy kis különbség: ez a nem sex nem eper, hanem kókuszkrém fagylaltot, majd rögtön utána kóser szilvapálinkát lövell az ön valagába, és számlát is hamisít. A hálóinge pedig kék, elől ezüst hímzésekkel.

- Köszönöm. Ez utóbbi érdekel. Kipróbálhatom a terméket, mielőtt megvásárolnám?

- Természetesen. Kérem, menjen be a fülkébe, a SzoPi meg fogja találni.

 
Mooning: Ősi emberi szokás megvetésünk, lenézésünk, dacunk jeléül lemezteleníteni alsótestünket és fenekünket megmutatni ellenfelünknek. Az eszkimókon kívül valamennyi kontinens valamennyi népe gyakorolja ezt a szokást, a skótok ugyanúgy, mint az olaszok, zsidók, malájok, szlovének, japánok. Az angol "mooning"-nak hívja a gesztust. Karrierjüket botrányok sorából építő művészek – mint például Iggy Pop, John Lydon, Marilyn Manson, - rendszeresen megmutatják meztelen feneküket az amerikai televízión. A gesztus valószínűleg öregebb az emberiségnél. Számos majomfajtánál, de kutyáknál és farkasoknál is megfigyelték már a mooning szokását. Kihívásként, a legyőzött kigúnyolására, sértődöttségük jeléül ezek az állatok is felemelt farokkal hátsó felüket fordítják ellenfelük felé, s a gesztus után ők is általában elszaladnak, a majmok átugranak egy másik fára.

 Barlangrajzok, mezopotámiai agyagtáblák, egyiptomi hieroglifák örökítették meg mooningoló őseinket. Pheidas, a görög szobrász márványba faragta a köntösét felemelve Zeuszt gúnyoló Hermes istent. Történelmünk kivételes alakjaitól sem volt idegen ez a gesztus. Az idősebb Phlinius szerint Alexandriai Nagy Sándor olyannyira felbőszítette a perzsákat, amikor csapatai elé lovagolva felállt a nyeregben és fenekét mutatta az ellenség felé, hogy azok a paranccsal nem törődve túl korán támadtak, s ez lett a vesztük. Közismert, Napoleon Bonaparte ugyanezzel a trükkel élt a lipcsei csata előtt. Mao Ce Tungról mondják, hogy a Nagy Menetelés során nemegyszer utolsónak maradt, felment egy dombra és az őket üldöző Kuo Mi Tang csapatokra moonolt. Azok golyózáporral válaszoltak, de addigra már Mao a jeepjében száguldott emberei után. A Kuo Mi Tang egy idő után kifogyott a lőszerből, így a kommunisták könnyűszerrel a tengerbe szorították őket. General Shwartzkopf az Öbölháború kezdetét azzal jelezte, hogy főhadiszállásán, a Szaud Arábia-i sivatagban rövid beszédet mondott a vezérkarnak, majd leeresztette nadrágját és Bagdad irányába fordította hátsóját, a rezesbanda pedig tust húzott. Einsteinről mondják, hogy hasonlóképpen bosszantotta Niels Bohrt, amikor sikerült bebizonyítania neki a világképlet létezésének lehetőségét.

 Magnus Norleen Karavazias, Amerikában élő litván kutató, a Princeton University munkatársa a mooning gesztusát tanulmányozva arra a következtetésre jutott, hogy az anus mintegy "felkínálása" és ezzel egyidejűleg az anális interkurzus lehetetlenségének deklarálása (ami a legtöbb esetben a helyszínről való gyors távozásban is kifejeződik) olyan eroto-motorikus folyamatokat indít be a gesztus címzettjének pszichéjében, amelyek blokkolják a logikus helyzetfelmérést lehetővé tevő neuro-központ működését. Professzor Karavazias szerint a mooning praktikusnak szokása a majmok és a canine fajták (kutyák, farkasok) közös őse fedezhette fel, mivel a többi állatfajtánál ez a szokás nem figyelhető meg. Az ember egyértelműen a majomtól örökölte a mooning szokását és tudatától függetlenül, génjeiben adja tovább utódainak.

 
Bosavi - a Pápuák Zenéje: Papua New Guineában, a Bosavi vulkánt övező dombokat borító esőerdő ad otthont a mintegy 1200 lelket számláló Kaluli népnek. A fehér misszionáriusok és az őket követő fakitermelő és bányászati vállalatok érkezése előtt a kalulik napjai halászattal, vadászattal, kertészkedéssel és az esőerdőt átszelő tisztavizű patakok partján növő sago pálmák gondozásával telt. Nagy családokra osztva a területen szétszórva épített hosszú, gazdagon faragott fából és bambuszból épített házakban aludtak, s a közösség tagjai az ünnepeken jöttek össze, táncolni, énekelni, közös ügyekben dönteni. A közösség életére döntő hatással volt a pokol tüzét prédikáló misszionáriusok megjelenése 1935-ben. A misszionáriusok és a kormányrendeletek gyökeresen átformálták a kalulik szokásait, a fakitermelő és bányászati vállalatok pedig tönkretették földjüket, pénzzel és számukra eddig ismeretlen használati tárgyakkal elcsábították a kaluli fiatalságot. A Kaluli Way Of Life, a kaluli életforma, a kaluli kultúra ma már csak szomorú, összefüggéstelen foszlányokban létezik, hasonlóan a moldvai csángók, vagy a délamerikai indián törzsek sorsához.

 Steven Feld antropológus az 1970-es években kezdte el tanulmányozni a kalulik életét. Közöttük élt, megtanulta nyelvüket, lejegyezte szokásaikat. A kaluli nép zenéjét bemutató hangfelvételeit a washingtoni Smithsonian Institut jelentette meg Folkways sorozatában. A Bosavi című, három CD-ből álló gyűjtemény egy része olyan kaluli rituálék zenéit tartalmazza, amelyeket ma már nem gyakorolnak.

 A kalulik nyelve a fehér ember megérkezéséig hét magánhangzóból, valamint víz- és madárhangok imitációiból állt, amelyek kombinációiból komplex, költői nyelvtani szabályrendszer alakult ki. A Feld professzor által lejegyzett 1000 kaluli dalban körülbelül 7000 hely-névből álló metafora rendszer található. A legtöbb dal célja az volt, hogy sírásra késztesse azokat, akik énekelték őket. Gyakran énekelve sírtak, az énekesek a vidéken gyakori gyümölcs-galamb hangjának zenei kontúrjait énekelték. A kaluli zenei fogalmak a vízesések hangját leíró szavakból vezethetők le. A kaluli zene struktúrája egymásra helyezett, véletlenszerűen változó ritmusú patternekből áll, amelyek néha tökéletesen együttműködnek, néha zenei káoszt eredményezve találkoznak.

 A harmadik lemezen bemutatott tradicionális kaluli zenéken kívül a Bosavi CD-k tartalmaznak kortárs kaluli zenék felvételeit is. Amióta az addig elzártan élő nép találkozott a fehér ember kultúrájával, nemcsak szavakat, hanem fokozatosan sok hangzást, hangszert is átvett tőle, többek között az amerikai rock & roll-t és annak fő hangszerét, az elektromos gitárt. Saját stílust alakítottak ki, amelyet gita gisalo-nak neveznek. Az első lemezen bemutatott 19 kaluli gitár-zenekar dalai veszteségről, és a veszteség fájdalmának megosztásáról szólnak, ami a kaluli kultúra alapélménye.

 A második lemez felvételein Ulahi, a kortárs kaluli zene legnagyobb sztárja, a "Melanézia-i Billie Holiday" énekel. Dalait a hétköznapi élet hangjai: favágás, a sago pálma puha belsejének péppé kalapálása, síró csecsemő, madarak és rovarok éneke festik alá. A dalok kivétel nélkül halottakról szólnak, munkadalok ritmusában előadott gyászénekek. A szövegek helyek listáját adják, ahol az énekes halottaival találkozott: ennek a pataknak a partján, az alatt a fa alatt. A minimalista, ismétlődő, lassan, mikrotonális változásokkal fejlődő patternekből álló melódiákat az énekes nyilvánvalóan önmagának énekli, azért, hogy átérezze szerettei elvesztését, és hiányukon sírni tudjon, ami megkönnyíti a szenvedést.

Southern Cross I. (Hu) - Karib tengeri útinapló (Hu)
Trebitsch (Hu) - Az igazi Trebitsch (Hu)
Balkan Nights (Hu)
Downloads, links, contacts - Letöltések, címek, kapcsolatok

WordCitizen's CV - WordCitizen: Curriculum Vitae

The Snitch Question - Javaslat a spiclikérdés megoldására
The Great Hungarian Wall - A nagy magyar fal
Karl-Heinz Koala

Proposal for the Regular Psychiatric Testing of Politicians (Hu) - Javaslat a politikusok rendszeres mentálhigiéniai átvilágítására
Glass Pocket - Üvegzseb
The Fall Guy
Ildikó
Gizella
Mónika
Hangyika
Femina Nova
Beszélő vaginák
A zóna
Fordított világ
A Béke Völgye
Gunnload udvara
Puerta del Muerta

WordCitizen's Virtual Home

Rooms - Szobák:
01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11
12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22

Jump to the top of the page - Ugrás az oldal tetejére