| |

NAVIGATION
|
|
|
|
|
Javaslat a Nemzeti Gödör hasznosítására
Sokan
sokfélét gondoltak már el nyilvánosan a budapesti belváros szívében éktelenkedő
un. Nemzeti Lyuk, vagy Nemzeti Gödör hasznosításáról. Van, aki mélygarázst
képzel el szívesen az ott már soha fel nem épülő Nemzeti Színház helyén. Mások
kongresszusi palotát, koncerttermet, sámánista templomot, halastavat
vízionálnak az értékes telekre. Olyan is akad, aki sportpályát, UFO kikötőt,
vagy tömegsírt lát megfelelőnek a területen, s nem kevés azok száma, akik nem
akarnak semmiféle változtatást a jelen állapotokhoz képest, inkább szeretnék a
megkínzott földdarabot visszaadni a természetnek. Úgy kívánnak hagyni mindent,
ahogy van, amíg be nem növi a szomorú nyílást, a fenekén pusztuló
betonbunkerrel együtt az őshonos növényzet, s büszke fővárosunk eme annyit
vitatott darabja vissza nem változik azzá, ami őseink érkezése idején volt, ősvadonná,
amelyet lassan benépesít majd az eredeti fauna, vadászatot kedvelő
polgártársaink nem kis örömére. Mindegyik általam ismert javaslat tartalmaz
értékes elemeket a jól megalapozott gödör újrahasznosítására, de szerintem
egyik sem vázol fel olyan megoldást, amely valóban totálisnak mondható, amely
össztársadalmi igényeket elégítene ki, s amelyet biztosan nem kezd majd ki az
idő.
A
Nemzeti Gödör újrahasznosítása mellett van egy másik kérdés, amely élénken
foglaltoztatja fővárosunk, sőt az egész ország közvéleményét. Ez az immár
legalizált prostitúció iparának űzése számára kijelölendő, úgynevezett ‘Türelmi
Zónák’ kialakításának kérdése. Úgy tűnik, hogy a progresszivitásáról mindíg
híres Józsefváros kivételével egyetlen kerület sem látna szívesen ilyen türelmi
zónát közigazgatási határain belül. Kézenfekvőnek látszik a két megoldandó
probléma összekapcsolása. Vagyis alakítsunk ki egy összfővárosi türelmi zónát
az ellentmondásos erzsébetvárosi vertikumban. Működjön ebben a sokatlátott
gödörben a Türelmi Zóna Nemzeti Lyuk intézménye, egy folyamatosan üzemelő
szex-centrum, a huszonegyedik századhoz méltó léptékű, grandiózus bordély -
nagyobb, mint bármelyik bevásárlóközpont a fővárosban, - ahol bármilyen
szexuális orientáció kielégíthetné speciális igényeit.
A gödör
periméterein belül, amfiteátrum szerű elrendezésben, mindenki által jól
láthatóan, mindkét nembeli prostituáltak űzhessék szabadon ősi mesterségüket. A
tökéletes körré alakított gödör peremén, helyezkednének el a páholyok, mögöttük
a zsölyesorok, majd az állóhelyek, ahonnan fizető közönség tanulmányozhatná a
Türelmi Zóna működését, a nap bármely órájában. Ide hozhatnák diákjaikat az
iskolák, a szexuális felvilágosító oktatás részeként. Az Erzsébet teret övező
házak erkélyeit és ablakait is kibérelhetnék a nézők, így egyszerre tízezrek
élvezhetnék a gödörben zajló eseményeket egy-egy nyári délutánon, vagy
éjszakán, amikor a libidó követelései minden másnál erősebbek. Esős idő esetén
és a téli hónapokra mozgatható üvegkupolával lehetne a Zónát fedni.
Számításaim
szerint többszáz prostituált dolgozhatna egyszerre, kultúrált körülmények
között a kellőképpen kiszélesített gödörben, aminek látványértékét nem lehet
túlbecsülni. Ez lenne ugyanakkor a legtöbb kukkolót befogadó peep-show is a
világon, messze felülmúlván mind méreteiben, mind látogatottságban, mind pedig
a bemutatásra kerülő program változatosságában New York, San Francisco, Bangkok
vagy Moszkva hasonló profilú vállalkozásait. A Nemzeti Bordéllyá átalakított
Nemzeti Gödör minimális PR aktivitással globális hírnévre tehetne szert és
mágnesként vonzaná fővárosunkba a befektetőket és túristákat. Igen szerencsés,
hogy a gödör egyaránt közel van a Parlamenthez és a dunaparti szállodasorhoz,
biztosítva ezzel a Türelmi Zóna látogatottságát, napszaktól és időjárástól
függetlenül. Politikusokat, vezető üzletembereket és igényes túristákat
megkülönböztető jelzést használó gyaloghintó szolgálat hozná a helyszínre,
nappal motoros rendőrök, éjszaka fáklyás, lovas poroszlók kíséretében. Magas
rangú külföldi vendégek számára VIP alagútak állnának rendelkezésére, amely a
Parlamentből és a Királyi Várból vezetnének a Zóna minden kényelemmel és a
legkorszerűbb kommunikációs eszközökkel felszerelt exkluzív szobáiba. Ezeket a
VIP szobákat az amfiteátrum alján lévő betonszarkofág rejti majd.
A
létesítmény architekturájának kialakitása teljes mértékben megoldható
magánkezdeményezésből, magántőkével. A gödörben dolgozni szándékozó
prostituáltakra kell bízni saját műhelyeik megtervezését és felépítését, azzal
a kikötéssel, hogy csak teljesen átlátszó üvegből építkezhetnek, szobáikat a
napszaknak megfelelően kivilágítsák, és csak lefelé, a kráterré mélyíthető
gödör falán futó spirálvonal mentén terjeszkedhetnek, akár a létező
metróalagutak alá is lefúrva. Így valóban organikus, önkifejező építészeti
struktúra alakulna ki, mintegy magától, egyedül az átlátszhatóság
követelményének engedelmeskedve. Az intézmény, különleges arhitektúrája és
egyedülálló társadalmi, közegészségügyi funkciója, vagy akár egyedül méretei
révén - ez lenne a világ legnagyobb, folyamatosan működő szex showja, - joggal
aspirálhatna arra, hogy rövid idő alatt a Világörökség részének ismerjék el.
Magántőke
és magánkezdeményezés - amennyiben teljes egészében kikerülhető lehetne a
körülményes és politikafüggő engedélyeztetési eljárás, - néhány hónap alatt
kialakítaná az építményt magát, mint egymáshoz csatlakozó, tündöklő
spirálvonalban süllyedő, átlátszófalú szobák sorát. Így még a 2000.-ik évben
átadható lenne a korszakalkotó létesítmény, amely - garantáltan magas bevételei
révén, - hamarosan maga is érdemben járulhatna hozzá a milleneumi ünnepségek
költségeihez. A Türelmi Zóna Nemzeti Lyuk bordélyt köztársaságunk vezető
politikusai nyithatnák meg, egy kikötött léggömbről függő, hatalmas vörös lámpa
meggyújtásával, a diplomáciai kar meghívottjainak, szexipari dolgozók,
klienseik, valamint a társadalmi szervezetek és történelmi egyházak képviselőinek
jelenlétében. A megnyitó ünnepséget nagyszabású orgia követhetné a Zónában,
amelynek keretében az érdeklődők ingyen használhatnák az itt dolgozó
prostituáltak szolgáltatásait. A Zónát közalapítványként lehetne működtetni,
egy kormányzati ciklusonként ujraválasztott szakmai kuratórium kezelésében.
A
Zónában folytatott szexuális tevékenység, mint iparszerűen űzött szolgáltatás
adójából, a szobák bérleti díjjából, a filmes és televíziós jogdíjjakból,
valamint az eladott jegyek hasznából könnyűszerrel finanszírozható lenne
nemcsak a dunai szennyvíztisztítómű és a 4-es metro építése, de a főváros
teljes rekonstrukciója is.
* * *
Örömlányok
petíciója a polgármesternek
Szeptember
20. 17:26, 1999
[MTI,
RTL] Petíciót adott át négy józsefvárosi örömlány Csécsei Béla kerületi
polgármesternek,
kérve, hogy minél előbb jelöljön ki a számukra türelmi zónát, mert a megélhetésük forog
kockán. A szervezett bűnözés elleni törvény
szeptemberelsejei életbe lépése óta a
rendőrség begyűjti a prostituáltakat, lehetetlenné teszi munkájukat. Csécsei Béla elmondta:
a jogszabály azelőtt
tiltotta meg a lányok jelenlétét adottterületeken, minthogy kijelölte volna a
működési
zónát. A törvény szerint hat hónap áll az önkormányzat részére, hogy kijelölje
azokat
a területeket, ahol megtűri a prostitúciót. A képviselőtestület
szeptember végén, vagy
október elején ül össze, hogy kidolgozza javaslatát,
amelyről a Fővárosi Közgyűlés dönt.
Csécsei Béla egyelőre annyit árult el, hogy
terveznek kerületi zónát is, de a főváros más
térségeire Is tesznek javaslatot.
A petíció átadásán a tucatnyi prostituált és családtagjaik
mellett több tucat
rendőr is jelen volt, akik videóra vették a résztvevőket.
* * * * *
A
publicisztika az azóta leállított bahia.hu portál Artuális rovatában
jelent meg először, 1999 szeptemberében. A törvény ugyan előírja, hogy
minden kerület biztosítson működési zónát a prostitúciónak, egyetlen
kerület sem engedelmeskedett a törvénynek a cikk írása óta eltelt több,
mint öt év alatt.
|
|
|
|
Az
őrültek elfoglalták az elmegyógyintézetet. A statiszták átvették a színpadot. Az
orvosokat, ápolókat elkergették, a színészeket, rendezőt kidobták az ablakon. A
képeket idomított csimpánzok festik. A szobrok térdig olajban állnak. Arcukat
szétmarja a sav. A képviselők csak saját magukat képviselik. A város üres, a
vidék tele van kutyákkal. Éjszakai séta egyedül, fegyvertelenül nem ajánlatos.
A beszélgetés művészete halott. Kurta parancsokban, fókuszálatlan monológokban
történik a kommunikáció. Hét másodpercenként témaváltás, négy negyedes
technoütemre komponált féregsorsok.
A
fordított világ nem értékalapú. Nem ismer tiszteletet, szeretetet, alacsony
éberségi fokon működik, s létének egyetlen célja megakadályozni a változást.
Nem kíván a káosz helyett rendet, a politika diktatúrája helyett demokráciát.
Nem érdekelt a viszonyok rendezésében. Nem akarja, hogy helyükre kerüljenek
emberek és dolgok. Irtózik a takarítástól. Nem lát, nem hall, csak eszik és
gördül előre, mint egy úthenger, az agyagba gyalulva szentet, prófétát, s azok
apját, anyját és gyermekeit. Fel van pumpálva andrenalinnal.
Győzelem-orientált.
A
fordított világnak nincs lelkiismerete, tükre, önképe. Szelektív memóriával
operál. Élete nem tánc; formája, stílusa, ritmusérzéke nincs. Kiszámíthatatlan,
megbízhatatlan, aljas, alattomos, veszélyes. Homályos ösztönök hajtják,
rémálmok kergetik. A fordított világ nem fogadja el a kozmosz törvényeit. A
fordított világ nem rendszer-specifikus, nincsenek határai. Civilizációja nem
törődik a hygiéniával, polgárai tudatlanok, rosszul bánnak egymással. Kultúrája
a gagyi, vallása kannibalisztikus hiedelmek kusza labirintusa. A fordított
világ rabszolgái vagyunk, a közpénzekkel is ő rendelkezik.
A
fordított világ ábrázolására gondolkodók és művészek megannyi generációja tett
kísérletet, s a legnagyobbak közülük megértették, hogy az értelmetlenséget
ábrázolni nem lehet. A vallások közül egyedül a tibeti buddhizmus tartja bűnnek
a hülyeséget. A fordított világ sohasem direkt, mindíg pre-meditált, humora
nincs, ijesztően aszexuális. A fordított világból nincs kiút.
07. 12. 2003
* * * * *
Az írás az azóta megszűnt korridor.hu portál Kultúra rovatában jelent meg először, 2003 júniusában.
|
|
|
|
Amikor megnyílnak a határok Európa felé és a
munkaerő szabadon áramolhat,
a lakosság
legtehetségesebb, legambíciózusabb, legnagyobb fantáziával megáldott
része el
fog költözni Magyarországról, hogy olyan régiókban keressen magának
munkát,
életének értelmet, ahol jobban megbecsülik, ahol a horizont tágasabb.
Tudósok,
művészek, számítástechnikai szakemberek, építészek, mérnökök,
összefogott,
intelligens emberek, azok,
akikben van még életöröm, életerő, önbecsülés, zömében fiatalok
tízezrei intenek majd
búcsút a bizánci-mongol fikciónak, ami számukra csak a rabszolgaság
legújabbkori formáit tudja kínálni. Az ország még jobban elöregszik és
meggárgyul és adóalap híjján nem fogja tudni gyógyítani betegeit és
eltartani
az időseket. Az Únió, a legsürgősebb
igényeknek megfelelően, biztosan segélyezi majd a térséget, amely
gyorsabban, mint gondolnánk nyugdíjas kolóniává alakul át, ahol jobbára
csak
magatehetetlen betegek, az őket kiszolgáló ápolószemélyzet, politikusok
és temetkezési szakemberek élnek. Elmennek a szép lányok és fiúk,
elmegy az ízlés, az illúziók, a humor, az energia, az ártatlanság, az
érzés, a
szeretet, az elegancia. Ronda, gonosz, önző vénemberek és nőstényeik
lakják majd a
tájat, mindegyiket betegségek és rossz lelkiismeret gyötrik. A
gyógyfürdők köré
szanatóriumokat épít az Únió, a lakosság egyre nagyobb százalékát
ápolják így.
Települések néptelenednek el. A népszaporulat rohamosan csökken. A
halálozási
arányszám meredeken emelkedik. Ahogy a régi temetők megtelnek, új
temetők nyílnak.
A temetkezési ipar felvirágzik. Az autópályákon halottas kocsik
végeláthatatlan
menete araszol. Egész Európából
elkezdik ide szállítani eltemetésre a kevésbé jómódú halottakat. A
síkságok
egybefüggő temetőkké válnak. A dombtetőkön, hegyormokon kápolnák
épülnek,
tornyukban megállás nélkül kong a lélekharang. Utoljára a főváros,
Budapest
néptelenedik el. Néhány évtizeddel az Európai Únióhoz való csatlakozás
után
azonban egy estevégleg bezár az utolsó bár és lelakatolják a
városkapukat. A Duna völgye ezer év után újra elcsendesül.
Európa fellélegzik.
itt is
|
|
|
|
A Károli Gáspár Református Egyetem Főtisztviselőjét
lelki segítséget kérve kereste fel az intézmény egyik végzős hallgatója. A
súlyosan beszédhibás, gyakorlatilag járásképtelen fiatalember, vallása
feltétlen igazmondást és őszinteséget megkövetelő parancsolatának
engedelmeskedve elmondta, hogy homoszexuális. Tudja, hogy Egyháza szabályai
szerint szexuális beállítottsága miatt nem választhatja a papi hivatást, ezért
nem is akar református pap lenni. Egyetemi tanulmányait azonban folytatni
szeretné és diplomájának megszerzése után a vallásbölcselet területén kíván
dolgozni.
Az információ az Egyetemi Tanács elé
került. A testület a súlyosan beszédhibás, gyakorlatilag járásképtelen,
igazmondó, őszinte, bátor homoszexuális diák azonnali hatállyal történő
kizárása mellett döntött, megfellebezhetetlenül. A döntés értelmében
homoszexualitását alkotmányos jogaival élve, vallása alaptörvényeinek
engedelmeskedve, nyíltan vállaló állampolgár nem tanulhat református theológiát
2004-ben, Magyarországon. Az Egyetemi Tanács kizárja a lehetőségét is annak,
hogy esetleg valaki éppen a református theológiát tanulmányozva, bölcs
hitoktatók által kalauzolva változtathatná az egyház által elfogadhatóvá
szexuális beállítottságát, szabadulhatna meg bűnétől, térhetne meg, ha úgy
tetszik.
A szeretet hatalmát hirdető Jézus nem
rekesztett ki társaságából senkit. A kérdésre, hogy miért éppen a társadalom
legaljából, bűnösök, nyomorultak közül választja környezetét, azt válaszolta,
hogy azoknak van a legnagyobb szüksége rá. Mária Magdaléna, a prostituált volt
haláláig Jézus egyetlen női bizalmasa. Az Evangéliumokban még rejtjelezett
utalást sem találunk arra, hogy Jézus bárkitől megtagadta volna tudását.
Iskolájából egyetlen diákot sem csapott ki, még Júdást sem, akiről tudta, hogy
iszonyú halált hoz majd rá. És Tamás is maradhatott, aki csak akkor tudott
hinni, ha a Tanító nyílt sebeire tehette az ujját.
A végtelen, mindent és mindenkit befogadó
szeretet vallását tanító iskolából kizárták a súlyosan beszédibás, testi
fogyatékos diákot, mert bevallotta homoszexualitását egyetemi előljárójának. Ha
szexuális beállítottságát, vallása alaptörvényeinek egyikét megszegve,
alkotmányban rögzített jogait feladva eltitkolja, befejezhette volna
tanulmányait, megkapta volna diplomáját és akár megpályázhatott és meg is
nyerhetett volna egy református lelkészi pozíciót valahol. Szentbeszédeiben
vádolhatta volna azokat, akik megszegik az igazmondás és őszinteség
parancsolatát. A bűneitől való feloldozás, megbocsájtás reménye nélkül,
titokban, akár haláláig folytathatta volna tiltott szexuális praxisát. Jézus
tanításait nem színészképzőkben oktatják, iskolájából önmagát csapja ki a
kirekesztő.
*
* * * *
Utóírat:Az
Alkotmánybíróság 2005-ben hozott döntése szerint a Károli Gáspár
Református Egyetem a magát homoszexuálisnak valló diák kicsapásával nem
sértette meg a Magyar Köztársaság Alkotmányát, noha az tiltja a
szexuális diszkrimináció minden formáját. Államilag támogatott
intézményekben, mint például a Károli Gáspár Református Egyetem -
elvileg - különösen tilos a szexuális diszkrimináció. Az a helyzet állt
tehát elő, hogy az Alkotmánybíróság határozata értelmében az egyházi
intézmények az Alkotmány és a törvények felett állnak. Külön elemzést
érdemelne, hogy amíg az Alkotmány kimondja az állam és az egyház
szeparációját, az egyházi intézményeket mégis az adófizetők pénzéből
támogatja az állam. Ez különösen a katolikus intézmények vonatkozásában
látszik tisztességtelennek, mivel a Vatikán, a katolikus intézmények
irányítója a második leggazdagabb európai állam.
Az írás az index.hu portálon jelent meg,
2004 januárjában.
Jump to the beginning of the writing - Ugrás az írás elejére
Jump to the top of the page - Ugrás az oldal tetejére
|
|
|
|
The rule of 24. A tudatlanság hatalma.
Szellemi elsivárosodás, testi-lelki elszegényedés. Az életminőség kérdését nem
ajánlatos feltenni a globális pártgyűlésre, zárt formációkban masírozó,
egyenruhás, állig felfegyverzett tömegtársadalmaknak. Kimondhatatlan név
lebegteti a kolóniális izét a cybertérben (tottensraum): kilencvenhat
könnycsepp, 200 000 fénymérföldnyire otthontól. Közpénzen kerti törpe motyog a
televízión, mellette anyai nagybátyja fuldoklik a tegnap taknyán. Üvegzsebet
nyelt mellékvese jön, mindkettőt lovaggá üti. Pártépítész dagadó vitorlákkal
száguldó spanyol gálya képében álmodja le nekünk az Ismeretlen Gazember sírját.
Havazik, hogy forgalmi dugók alakulhassanak
ki a haláltáborban. Amíg a műszakról műszakra igyekvő adófizetők az erjedő
latyakot dagasztják, mert nem hagytak náluk pénzt buszra, felettük a
baldachinos hordszékeken heverő közszolgákkal állig felfegyverzett poroszlók
galoppoznak a libidó templomai felé. Epekövét nyolcvanhét évre titkosította.
Fegyveres sofőrje unokahúgának tartótisztje természetvédelmi övezetben működtetett,
kegyhelynek álcázott anthrax-gyár szemétlerakójában tizenhét tonna,
kilencvenkilenc karátos aranytéglát ásott el, legközelebbi tizenkét tanácsosa,
valamint helyi előljárók segítségével. Ezért késett le egy nap két Örömódát
ismét. Büntetését nem kerülhette el. Seprűnyéllel ezt is elverték, és három
éjszakára elvették tőle az Áfakulcsot. Aztán tombolhatott szakterületén tovább.
Az Európai Unióhoz csatlakozva minden állampolgár kapjon saját, motorizált,
kerekeken gördülő Terror Házát, hogy az emberhez méltó élet reményében
elindulhasson vele a Szabad Világ országútjain.
Paksi kortárs művész csehszlovák
mosógépalkatrészekből barkácsolt MMS mobilját Tahitin vakációzó politikus
féregvírussal lemeríti. Miután a fősumír egymás után 108-szor idézte
nyilvánosan Barangó karácsonyi dalát, betiltja önmagát és felrobban. A Siralom
Völgyében háromszázezres létszámúra becsült, kóbor kutyafalka kóborol. Ha
megéheznek, széttépnek gyereket, idős asszonyt.
Hajnalodik. A köztévén három tömzsi törzsi
szimbólum kezd hörögni, az adófizetők pénzén. Hangos buggyanással, fortyogó,
sziszegő hangok kíséretében megérkezik a nyaranta saját plázzsal és annak
áfavonzatával ékeskedő, reménybeli világváros reggeli első ürüléke a Páneurópai
Nyílt Szennyvízcsatorna funkciójában agonizáló Dunába. A beteg folyó felnyög és
azt mondja: "Köszönöm". Feljön a Nap, bezárul a következő kör. A
pártépítész Noé bárkájának dekonstruálásáról álmodik.
*
* * * *
Az írást az index.hu portálnak írtam, 2004
januárjában, de nem került közlésre. A portál főszerkesztője, Uj Péter nem
értesített arról, hogy miért nem engedélyezte az írás közlését.
NewSpeak 01.:
A zóna
Fordított világ
A Béke Völgye
Rituális színház
Legyen Tilos
NewSpeak 02.:
Oh
Bondage (Up yours)
EuLog
Szavazó
TranceEurope
Budapesti
srácok
Proletkult 2003
NewSpeak 03.:
A
levágott Fül
Primitív
Reality
túladag
Déja
Vu
No
Future
Halál
és Adók
NewSpeak 04.:
Politika, nyáron Álomhajó
WordCitizen's Virtual Home/WordCitizen Virtuális Otthona:
Rooms - Szobák:
01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11
12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22
|
|
|
|
Gyakorlatilag
valamennyi számottevő magyar újságnak, kultúrális magazinnak, rádiónak,
tévének, internetes portálnak adtam interjút az elmúlt években, némelyiknek
többet is, de egyedül a Tilos rádióban mondhattam azt, amit akartam. A Tilos
riportere nem fojtotta belém a szót, a szerkesztő nem húzta ki a neki nem tetsző
részeket.
Szép, új
világunk cenzúrája néha rémálomszerű helyzetekbe hozott. Például az 1970-es
évek élő kultúrájának cenzúrájáról kérdeztek közszolgálati tévéinterjúban, de a
szerkesztőnő szinte minden mondatom után leállíttatta a kamerát, mondván, hogy
ilyet nem lehet mondani az ő csatornájukon. Többek között nem engedett
beszélnem az elmúlt rendszer 3T-nek nevezett cenzúra-alapelvéről sem. Kérdésére
válaszolva nem mondhattam el, hogy szerintem mi volt a külömbség a támogatott,
tűrt és tiltott művészetek között.
A
mainstream média félelmei nem újak számomra, de az úgynevezett
"alternatív" médiának adott válaszaimból is rendszeresen kihúznak
általam fontosnak tartott részeket, vagy megváltoztatják a szavaimat,
kifejezéseimet, stílusomat. Pedig, ha tényleg függetlenségre törekednek, az a
mainstream hiteltelensége miatt és egyáltalán, etikus ujságírói/szerkesztői
magatartást is jelent.
A Tilos
beszélgetések kivétel nélkül lazán, jó hangulatban teltek. A riporterek nem
pörgősségre törekedtek, hanem hagyták áramlani az információt - így
kialakulhatott a beszélgetés saját, élő ritmusa, koncentrálva a közlést. Nem
kellett mondatonként témát váltanom, a műsorvezető ismerte hivatkozásaimat és
tudott hozzátenni az általam elmondottakhoz. A DJ pedig mindig akkor adta be a
zenét, amikor végére értünk egy gondolatsornak. És ügyelt, hogy a zene
kapcsolódjon a beszélgetés hangulatához, témájához. Az ország legérzékenyebb,
legintelligensebb DJ-inek és műsorvezetőinek generációi kerültek ki a Tilos
iskolájából.
1996-os
első Tilos interjúm során DJ Palotai mixelt varázsszőnyeget beszélgetésünk alá.
Üdítő volt, hogy nem az 1970-es évekről kérdeztek, mint a médiák általában,
hanem Párizsról, New Yorkról, a Karib szigetekről, Indonéziáról, zenéről,
kurens projektekről, a világ állapotáról beszélgettünk. Ez még a Podmanitzky
utcában történt, a kerületi MIÉP irodával szomszédos, lakásból átalakított
Tilos stúdióban.
Később,
már új helyiségükben a thereminről, a világ első térvezérlésű elektronikus
hangszeréről és feltalálójáról kérdeztek
és a hangszert be is mutattam élőben. Más alkalmakkal beszélgettünk a
politikusok mentalhigiéniai átvilágítására vonatkozó Javaslatom, Marilyn Manson
művészete, James Joyce, a betiltott Nagy Fül fesztivál és a pártépítészet
kapcsán is. A Tilos interjúkról nem média-vámpírok által leszívva, hanem
energiával feltöltődve mentem tovább. Sokat jelent nekem értelmes, éber,
érzékeny - élő - emberek társasága és a Tilosban csak ilyenekkel találkoztam az
elmúlt 8 devoluciós évben.
Hallva,
látva azt a lélekmérgező, alsóbalkáni szemétáradatot, korrumpált és korrumpáló
információtömeget, butító zagyvaságot, ostoba politikai propagandát, ami naponta
ömlik legálisan, közvetlenül, vagy közvetve közpénzből támogatva a magyar
médiából, az ország számára önsorsrontó lépésnek tartanám a független Tilos
rádió betiltását és remélem, hogy erre, egy részeg hülye ostoba locsogása
ürügyén nem kerül sor.
*
* * * *
Az írást
az index.hu portálnak írtam, 2004 januárjában, de nem került közlésre. A portál
főszerkesztője, Uj Péter nem értesített arról, hogy miért nem engedélyezte az
írás közlését.
NewSpeak 01.:
|
|
Copyright © Laszlo Najmanyi
Create a
free website at Webs.com
|  |
|